9.rész - Szeptember 21. 1/2

Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, iszonyatosan jól estek! <3 Imádlak titeket! :*

"Szülinap. Nem mindig kapsz ajándékot azoktól akiktől szerettél volna, vagy számítottál rá. De amit kaptam...Az nem csak ajándék volt, az egy bocsánatkérő ajándék is." - Violet Payne 

Lola Malik

- Mit képzeltek magatokról?! - üvöltött ránk Harry, aki megzavart minket Bennel. Megforgattam szemeim, majd épp indulni készültem, mikor rám szólt hogy maradjak a helyemen. - Azok után, amiket megtettem ma érted, szerintem engedelmeskedned kéne. - nézett rám szúrósan, mire lomhán megálltam és vártam a kivégzésre. - Partick kérlek menj fel Violethez és játssz fele. - mosolygott a kisfiúra, aki engedelmeskedett neki és boldogan felrohant. - Ti ketten - mutatott ránk - Nappali, most! - Harold előre ment, mire mi lemaradtunk Tomlinsonnal. Mögém jött és hátulról átölelt, majd belepuszilt a nyakhajlatomba, mire felnevettem, mert az egy igen csikis hely. - Azonnal gyertek ide, és ne vihorásszatok. - mély kemény hangja Stylesnak furcsa volt számomra, mert sosem hallottam ilyennek. Ben maga felé fordított és szenvedélyesen megcsókolt, majd elvigyorodott. 

- Mi chica. - vigyorgott rám eszeveszettül szexi mosollyal, mire szinte elájultam. De nem csak attól az ajkaktól...hanem attól is amit mondott, méghozzá spanyolul.

- Tudsz spanyolul? - szóltam utána mert ő már elindult a nappaliba, így szedni kezdtem a lábaim. 

- Un poco. Me vendría bien un maestro. (Kicsit. Jól jönne egy tanár.) - kacsintott, mire egyből levágtam, hogy mit akar. Mire én már beértem, Ben a kanapén ült, míg Harry karba font kezekkel állt előtte. Leültem Benjamin mellé, mire ő átkarolta a vállam, és adott egy puszit az arcomra, hatása miatt felkuncogtam.

- Elég legyen. - morogta Harry. 

- Mi van Harry? Miért nem örülsz nekünk? - kérdeztem teljesen ártatlanul és kedvesen.

- Miért? - kidülledt szemekkel meredt rám, majd ingatni kezdte a fejét - Lola, te kapcsolatban élsz egy normális fiúval, míg Ben egy kibaszott nagy nőcsábász és csak kihasználna téged. Ezért.

- Miért Ben nem egy normális fiú? Had legyek már azzal akivel én szeretnék! Unom már, hogy mindig beleszólnak az életembe, hogy mit hogy csináljak és mikor hova menjek. Ez az én életem! Mostmár nincs itt se apa, se anya, hogy beleszóljanak mit csinálok rosszul és hogy utána kioktassanak! - időközben valamikor felálltam és szemeztem Styles-val - Te pedig Styles, nem vagy az apám. - sziszegtem a fogaim között, miközben megböktem a mellkasát. - Tudod, még mindig nem bocsájtottam meg azt, amit tettél a családdal. Miattad majdnem vége lett! Majdnem elvesztettem apát! És miattad. Remélem a bűntudatod jól van. Mert kedvem támadt kicsit felpiszkálni. - gúnyosan vigyorogtam rá, majd sarkon fordultam és felmentem a szobámba. 
Leültem az ágyamra és végiggondoltam a mai napot. Kezdjük az elején...Violet és én...Várjunk csak! Violet és én! Basszameg! Holnap van a születésnapunk! Mert hát ugye egy napon születtünk, ami számukra mindig is azt jelentette, hogy ikrek vagyunk. Csak a sors szervezhette úgy, hogy egy napon szülessünk, és legjobb barátnők legyünk, testvérek. Holnap, azaz szeptember 21.-én 15 évesek leszünk. Juhú. Nem nagyon érdekelt engem sosem, inkább Vio volt oda érte mindig, mert szerinte, ilyenkor  kapunk egy csomó ajándékot, így nem kell nekünk elmenni a plázába hogy megvegyük..Istenem, hiányzik. Borzalmasan hiányzik és fáj, hogy ennyire rosszban vagyunk. Hirtelen felindulásból felálltam és a szekrényemhez rohantam. Kivettem egy fekete leggings-et és egy lenge "SUMMER" feliratú fehér haspólót, hisz jó idő van, majd a vörös-fekete Air Max cipőmet magamra kaptam és a fejemre nyomtam egy napszemüveget. Miután végignéztem magamat az egész alakos tükörben, egy kisebb hátizsákba bepakoltam a pénztárcám, az irataimat, a lakáskulcsot és a telefonomat a fülhallgatóval együtt. Lebaktattam a lépcsőn, majd mielőtt bárki is észrevett volna, kisurrantam a házból. A fülest magamra aggattam, majd egyből benyomtam Calvin Harris - Summer c. számát. Gyors léptekkel haladtam az utcákon, míg végre el nem értem a plázához, ahol egyből bementem az ilyen nyomtatós, ajándék készítős üzletbe. Kihúztam a fülemből a zenét, majd beálltam az asztal elé, ami mögött egy pasi ült, aki a laptopját nyomkodta. 
- Segíthetek? - kérdezte unott hangon, mire megforgattam a szemeim és elkezdtem mondani, hogy mit kérek.

Violet Payne

Reggel van. Szeptember 21. Szülinapom van! Vááááááá! Mikor rájöttem milyen nap is van, örömömben ugrálni kezdtem!
- Szülinapom van, szülinapom van, szülinapom van! - énekelgettem hangosan, hogy biztos mindenkit felébresszek. Miután kiugráltam magam, megálltam a szoba közepén és körülnéztem. Három ajándék várt az asztalomon. Egy rajz Patricktól, amin én és apa, anya szerepel, ami miatt könnyek szöktek a szemembe, mert kis vörös szívecskék voltak a fejünk felett. Utána volt egy maci, aminek a hasára rá van írva, hogy "Happy Birthday!♥" és a fején egy kis partisapka volt, míg a nyakában egy cetlire rá volt írva, hogy Ben. Elmosolyodtam, mert nagyon cuki volt tőle, na meg ajándék is. Végül egy üveg pezsgő hevert az asztalomon. Felnevettem, majd kerestem még egy ajándékot, de nem találtam. Gondolhattam volna, hogy Lolatól nem kapok. De valahol a szívem mélyén, reménykedtem. Felvettem egy mosolyt, majd pizsiben csoszogtam le a konyháig, ahol Harry már megint Bent oktatta ki valamiért.

- Mi történt már megint? - kérdeztem köszönés nélkül.

- Jó reggelt szülinapos! - vigyorgott rám Benjamin, mire nevetve megforgattam a szemeim.

- Ben esküszöm, ne mássz rá megint Lolara! - fenyegette meg Harold "szigorú" hangon, amin muszáj volt felkuncognom. 

- Ehhez két ember kell, és ahogy észrevettem nincs Lola ellenére. Nem tehetek róla, dögös egy kiscsaj! - egy kaján vigyorra húzta ajkait, mire rosszallóan megráztam a fejem. Csak kihasználja Lolt. 

- Hé Violet. - szólt Harry, mire odanéztem - Ezt neked szánták. - tolt felém a pulton egy csomagot, nem is kicsit. Lola. Tudom hogy ezt csak ő küldhette. Felnyitottam a tetejét, majd belekukucskáltam. A legtetején egy hatalmas párna volt, amin mi voltunk rajta, az egyik közös fényképünk, meg az alján a szöveg: "Szeptember 21. hajnal 02:34 óta a legjobb barátnőm vagy, a nővérem, az ikertestvérem♥" Könnyek áztatták a szemem, miközben  szorosan öleltem magamhoz a fehér pihe-puha párnát. Miután sikerült letennem, tovább nézelődtem, hogy mit kaptam még. A következő dolog ami a csomagban volt, az egy doboz. Nagy nehezen kinyitottam, majd kivettem a benne rejlő tárgyat. Csodálva figyeltem a kezemben tartott Nikon gépet, abból is a legújabb, legprofibb gépet. Lola tudja jól, hogy imádok fotózni, és szerintem eszméletlen képeket készítek. Miután jó pár percig ámuldoztam az új szerzeményemen, hajlandó voltam letenni, de csak óvatosan, nehogy megkarcoljam egy kicsit is. A csomagban láttam, hogy van még valami benne, így kivettem egy lapocskát. "Nyisd ki a hűtőt." Ez állt a kis papírdarabon, így tettem, amit kért. Egy gyönyörű tortát láttam meg, amit gyengéden megfogtam és óvatosan kiemeltem, pont akkor mikor Ricky rohant lefelé a lépcsőn.

- Ú torta! Hidd el finom! - kacsintott rám, mire letettem a pultra az édességet és felemeltem a kisfiút.

- Na és honnan tudod, hogy finom? - kuncogtam fel, mert valami zabálnivaló ez a kölyök.

- Lolaval csináltam reggel! - büszkén kihúzta magát, majd elgondolkoztam. Olyan korán felkelt volna csak azért, hogy meglepjen? Na igen ez Lola. Nem ismer akadályt.

- Menj reggelizz meg. - tettem le mosolyogva a kisfiút.

Lola Malik

Reggel korán eljöttem, egyedül csak Patrick tudott felköszönteni. Nem volt túl sok kedvem senkihez, mégis egyből a suliba mentem, mert muszáj volt, ugyanis az első óra tesi. De mivel hétvégén véglegesek lettek az órarendek, így kiderült, hogy kedden és csütörtökön tesi helyett tánc lesz. Na és persze én a legtöbb táncot ismerem, így felkértek, hogy tanítsam meg én táncolni az osztályomat. Kurva jó. Mindegy, kibírom, erős lány vagyok, vagy legalábbis remélem. Amint beértem a suliba, egyből az öltöző felé vettem az irányt, ahol gyorsán átöltöztem, majd csengetés előtt pár perccel elkezdtem bemelegíteni. Amint a csengő hangja fülsüketítően a csöndbe vágott, az osztályom elkezdett beözönleni a tornaterembe. A tanár mellém állt, mire a fiúk, lányok beálltak 1-1 sorba, csönd lett.

- Mélyen tisztelt kilencedikesek. Mostantól a táncórákat Lola fogja tartani, így ha valaki nem teszi azt amit mond, akkor azt kivágom az óráról! Megértettétek? - a tanárnő kemény volt, de kellett is. 

- De tanárnő! Miért Lola?! - Alesha már megint nem bír magával...

- Mert tud táncolni! - szerintem a tanár ennyivel le is zárta, mert már meg is fordult és leült a helyére.

- Rendben, akkor először bemelegítünk. Fussatok két kört majd álljatok be két sorba. Utána egy kicsi gimnasztika. Mehet. - tapsoltam egyet a végén, hogy hatásosabb legyen. - Miután mindennel végeztetek, álljatok párba. Én mondom meg, hogy ki kivel lesz. Devon és Alesha, Bonnie és Hugo, Cassy és Eddie, Zoe és Lewis, Ben és Violet. Oké Tommy úgy tudom, hogy tudsz tangózni. - adtam ki az utasításokat, majd a maradék egy fiúhoz fordultam. Ő bólintott, mire mosolyogva magamhoz hívtam, hogy ő legyen a párom. 

- Oké, először megtanuljuk a tartást. Tartás nélkül a tánc olyan mintha pár hülye bohóckodna. Szóval, akkor a lányok a bal kezüket a fiúk vállára rakják, és maguk tartják a karukat, nem a férfinak kell megtartani. A fiúk a jobb kezüket a lányok derekára simítják, nem szabad őket megszorítani, egyszerűen majd hagyjátok had mozogjon a lányok testével. A másik kezetekkel megfogjátok a másik kezét. Nem kulcsoljátok össze, csak fogjátok. Megmutatom. - magyaráztam szerintem érthetően, majd szembeálltam a táncpárommal és bólintottam neki, hogy álljunk be. Miután tökéletesen beálltunk, szóltam, hogy álljanak be.
- Cserét akarok! - nyávogta Alesha, mire mélyen beszívtam a levegőt, majd lassan kieresztettem.
- Mondjad, mi a baj? - fordultam felé.
- Mással akarok táncolni! Devon egy paraszt, és bunkó.
- Hmm...pedig szerintem tökéletesen jó páros vagytok. - vigyorogtam gúnyosan. - Na álljatok össze! Mindenki.
Elkezdtem körbejárkálni és megnézni, hogy min kell korrigálni.
- Eddie, a derekán fogd, ne a csípőjén - szólaltam meg kedvesen és rájuk mosolyogtam, úgy mint mindenkire, akinek szóltam - Bonnie, te tartsd a karod, ne a párnak kelljen cipelnie - óvatosan megfogtam a karját és feljebb emeltem - Ben egyenesedj ki, ne állj görbén. - szóltam rá, majd Devonékhoz léptem - Lám, lám, lám. Tökéletesen beálltatok, nem kell ide párcsere. Rendben, akkor először is Tommyval bemutatjuk, hogy hogy néz ki a koreográfia. Utána pedig az alaplépesektől kezdjük. - Tommy elé álltam és egyik kezem a vállára helyeztem, a másikkal összefogtuk kezeinket, majd kiegyenesedtünk. Pipiskedni kezdtem, majd a szemébe néztem és nagyon aprót bólintottam. Elkezdtük bemutatni a koreográfiát, amit őszintén szólva Tommy fantasztikusan ügyesen végzett el. Miután felhúzott, a többiek felé fordultam, akik ámulattal bámultak, mire elmosolyodtam, majd tekintetem Hugora terelődött, aki féltékenyen méregette táncpáromat, majd rám nézett, mire őszintén elmosolyodtam és rákacsintottam. Egy csókot küldött felém, mire magamban felkuncogtam.
- Álljatok össze. - szólaltam meg, majd a lehető legegyszerűbben magyarázni kezdtem az alap lépéseket, amikből összeállítható egy sokkal hosszabb, gyönyörűbb tánc. Voltak nagyon ügyesek, de voltak a majdnem reménytelen kategória is. Sóhajtottam egyet, miközben méregettem őket, majd megkérdtem Tommyt, hogy segítsen azoknak akik elrontják, mire bólintott, én pedig bekopogtattam a tesitanáriba. Egy igen után benyitottam.
- Elnézést tanárnő a zavarásért, csak azt szeretném kérdezni, hogy miért pont tangót kell tanítanom a többieknek? - fordultam az asztal felé, ami mögött egy laptop társaságában ült a tanár.Sóhajtott, majd lehajtotta a gép tetejét és mutatta, hogy üljek le.
- Lola, félévkor lesz egy táncverseny itt a suliban, a bál előtti napon. Amelyik pár nyer, az a bál napján felléphet a produkciójával. - felelte. Szemeim ragyogni kezdtek a hír hallatán, mert én bizto9s indulok a versenyen, már csak egy partner kéne hozzá. Mondjuk Tommy nagyon jól táncol, lehet hogy ő pont tökéletes lenne. Bólintottam egyet, jelezve hogy felfogtam, majd megköszöntem és egy hatalmas vigyor kíséretében visszakocogtam a többiekhez.

8.rész - Konyha szenvedély

"Egyszerűen nem ment. Akárhogy is próbáltam leplezni könnyeim, nem ment. Kicsordultak, és nem álltak meg sehogy sem. Megtörtem. De ami a konyhát illeti...Nem tudok többé csak úgy rágondolni, mint egy konyha. Ez annál több. A szemei mindent elárultak számomra..." - Lola Malik

Lola Malik

- Csodálatos! - állt fel Mrs. Herbert és hangosan tapsolni kezdett, mire mindenki felállt és utánozták a tanárt, na meg füttyögtek mellé. Mi Bennel, ugyanúgy egymásba gabalyodva álltunk, nem is figyelve a nagy tapsviharra.
- Biztos színészkedtünk? - suttogtam könnyes szemekkel, majd kiszakadtam öleléséből.
- Lola mehetsz 3 óra van. - szólalt meg a tanárnő, mire azonnal felkaptam a táskám és szinte kirohantam a teremből. Könnyeimmel küszködve sétáltam végig a kihalt folyosókon, majd telefonom elővettem és tárcsáztam Harryt.
- Szia. Lenne egy kérésem. A szobámban van egy sporttáska, azt hozd el nekem a sulihoz, majd kérlek vigyél el az edzésemre. Ha megteszed bármit kérhetsz. - nem engedtem hogy megszólaljon, inkább gyorsan elhadartam az egészet.
- Oké, két perc. - majd lerakta.
Kimentem a suli elé és amint felvett Harry, elirányítottam az iskola felé, ahol az edzések szoktak lenni. Egy hatalmas általános iskola, ilyen kis zseniknek, aminek egy külön épület van kiépítve a tornateremnek.
- Köszönöm, hogy elhoztál. - szinte suttogtam Harrynek, majd kinyitottam az ajtót.
- Csukd be. - szólalt meg Styles. Mivel gyenge voltam a veszekedéshez, így engedelmeskedtem. Felém fordult aggódó szemeivel, amikkel szemeztem egy ideig, majd sóhajtottam. - Mi a gond Lola? - kérdezte kedvesen, aggódva, mire belőlem kitört a zokogás.

Harry Styles

Szorosan a mellkasomhoz húztam, miközben megpróbáltam csitítani. Szemeim az órára siklottak és megláttam, hogy negyed négy van. Eltoltam magamtól a leányzót, mire hátradőlt az ülésen, én pedig beindítottam a motort. Lola nem tudta abbahagyni a zokogást, csak a folytonos szipogást lehetett hallani. Kezeimet a kormányra helyeztem és kitolattam a parkolóból. Az egyik pirosnál előkaptam a telefonom és beütöttem a számokat.
- Jó napot kívánok Mrs. Britt, elnézést a zavarásért, csak szeretnék szólni, hogy Lola nem tud menni a mai edzésre, mert...mmm...tudja mit? Nem fogok hazudni. Lola nincs jól, lelki problémái vannak és jelen pillanatban nem tud semmilyen fizikai dolgot csinálni. - kicsit zavaros volt, amint megpróbáltam kimagyarázni a kicsi Malik helyzetét, de remélem felfogta a tanár, a dolgokat.
- Mr. Styles. Megértem a dolgokat, de akkor Lolának számolni kell a következményekkel. - Milyen szaros következmények?! Baszki ez csak egy kibaszott táncóra. Ó anyám, milyen flancos táncórákra jár Lola?
- Elnézést, de le kell raknom. A többit, majd megbeszéljük. Viszlát! - köszöntem el gyorsan, mielőtt váltani kellett volna, majd az ölembe ejtettem a telefont. Amint beértünk a csendes utcába, elkezdtem pötyögni a telefonon.
"Kérlek menj el R-ért az oviba, mert gáz van."
Azonnal elküldtem az SMS-t Violetnek, mire szinte fél percen belül jött a válasz. Komolyan ezek a lányok egész nap a mobilon lógnak?
"Mi történt?"
"L szarul van, valami miatt sír."

Lola még mindig nem hagyta abba a sírást, ami kezd aggasztani, mivel sose láttam még ilyennek. Mindig is egy erős független lánynak ismertem, de most egy teljesen új énjét mutatja számomra. Mi történhetett ami ennyire kiakasztotta? Megbántották, vagy csak a szülei? Basszus... Na csak emlegetni kellett magamban az apját, a szokásos ismeretlen szám kezdett villogni a telefonomon. Megforgattam az íriszeim, majd kinyomtam. Pont mikor megnyomtam a kijelzőn a piros ikont, újra elkezdett villogni, de ezúttal Violet neve volt. 

- Mond.

- Te elmész Patrickért az óvodába, te meg elhozod Lola-t, haza. - diktálta a mini Payne, mint valami diktátor.

- Két perc. - szóltam bele, amint felfogtam  dolgokat, majd le is tettem és hazafelé vettem az irányt. 

Lola Malik

Amint Harry kitett otthon, ő már el is ment. Én nagy nehezen bevonszoltam magam a házba, de a könnyeim még mindig nem apadtak el. Ha így haladok kiszáradok. Ahogy becsuktam magam mögött a bejárati ajtót, az erőm azonnal elszállt és letérdeltem, majd elterültem a földön. Magzatpózt vettem fel, és az arcomat a kezeimbe temettem, miközben a zokogás, csak egyre jobban előtört. Hirtelen valami árnyékot vetett rám, ami miatt az ujjaim közt kipillantottam, így megláthattam Vi ellágyult arcát. 

- Na, gyere... - suttogta, majd megfogta mindkét karomat és segített felállni. 

- Minek segítesz?! - hangom durva volt, mert nem nem értem mit akar. Ő baszta el, akkor így járt. 

- Mert az ex-legjobb barátnőm vagy, és mert nem akarom hogy itt fetrengj, mint egy részeges. - ő sem volt kedvesebb mint én, arca ismét megfeszült és keményen bánt velem. Mit hitt, hogy majd egy kis segítség miatt újra barátnők leszünk?! Ő cseszte el, ő kezdett el hisztériázni a semmi miatt. Akkor meg mit akar? Számíthatott volna rá, hogy ilyen leszek.

Karomat kitéptem kezei közül és egyedül felvánszorogtam a lépcsőn, majd a szobámban beborultam az ágyamba. Sóhajtottam egy hatalmasat, majd felültem és levettem magamról a cipőm. Lesütöttem a szemeim és letöröltem az összes könnycseppet az arcomról, hogy végre kitisztuljon minden a fejemben. Amint hozzáértem az arcomhoz, furcsán magam elé meredtem, majd a homlokomra helyeztem a tenyerem. Vagy hőemelkedésem van, vagy enyhe lázam. De jó, addig bőgtem, míg beteg nem lettem...király. Lefelé vettem az irányt, ahol megláttam Bent, a pultnál ücsörögve. Egy pillanatra ránéztem, majd a felső polchoz kezdtem nyújtózkodni, mert sehogy sem akarta, hogy elérjem. Mikor már majdnem elértem, egy test simult hátulról hozzám, míg az egyik keze a hasamra csusszant, majd lefelé a combomat végig simította, végül bekúszott a szoknyám alá és megmarkolta a fenekem. Az érzés hatására teljesen izgalomba jöttem, és az alsó ajkamat haraptam be, elég erősen. Tudtam, hogy mögöttem Ben áll, mégsem toltam el magamtól. Tetszett, hogy ezt csinálta, imádtam a közelségét, de azt még jobban, hogy oly könnyedén lázba tud hozni. Sajnos csak a mozdulatok sorozata addig tartott, míg leemelte nekem a dobozt, amiért nyúlkáltam. 

- Kösz... - sziszegtem a fogaim között, mire mégegyszer hozzám simult hátulról, most azonban mindkét kezét a hasamra helyeztem és úgy csúsztatta végig combjaimon, majd ismételten a szoknyámhoz nyúlt, azonban most azt fel is húzta egy kicsit, és a combjaim belső felét kezdte simogatni. Teljesen felizgatott ezekkel a mozdulatokkal, így megfordultam és nekidőltem a pultnak. Követett engem, így most elölről simult hozzám teljesen. Kezeit a derekamra csúsztatta, miközben végig a szemeimbe nézett. Teljesen elvarázsolt a tekintete, mintha a lelkéig hatoltam volna. Láttam benne vágyat, fájdalmat, szeretetet, álmokat, tudást. Mennyi mindent ki lehet olvasni egy szemből csak azzal, ha teljesen elmerülsz a barna mélységben. Belemarkolt a fenekembe és felemelt, ezáltal felültetett a pultra, majd megcsókolt. Szinte azonnal visszacsókoltam, mire egyik kezét a nyakamra helyezte. Másik kezével a testemet kezdte felfedezni, a szoknyámat még jobban felhúzta, így szabad területet kapott. Egy ideig simogatott, majd mikor észrevette, hogy kapkodva veszem a levegőt és, hogy a lábaimat a csípője köré fontam, a szemeimbe nézett.

- Nyugi... - mosolygott rám kedvesen, és abban a mosolyban megvillant a törődés, és a gyengédség. Láttam a szemeiben, hogy nem akar kihasználni. Komolyan gondolja. Bólintottam egyet, hogy tudassam vele, megértettem, mire keze feljebb csúszott és a tangámat az oldalamnál kezdte piszkálgatni, ezzel is húzva az időt, hogy minél jobban kívánjam. Kezeimet én is elkezdtem alkalmazni, így levettem róla a pólóját, majd bebarangoltam a felsőtestét. Bőre szinte égetett, annyira forró volt, bár szerintem én sem lehettem hidegebb. Az övéhez nyúltam, amit egy laza mozdulattal kicsatoltam, mire szorosabban magához húzott, így megérezhettem merevedő ágyékát. Az érzés hatására körmeimet a hátán végighúztam, ami ezer százalék, hogy holnap is látszódni fog, bár az annyira nem érdekelt, mintsem az, hogy emiatt egy érzéki nyögés szakadt fel belőle. Elvigyorodtam, mert jó érzés volt tudni, hogy ezt én váltottam ki belőle. Lassú mozdulatokkal, az ujjai feljebb másztak, majd lehúzta rólam a trikómat, és látványosan végigmért. A fülemhez hajolt, mjajd suttogni kezdett: "Gyönyörű vagy!" A szavai hallatán teljesen elkábultam, nem tudtam ép ésszel gondolkodni. Ez a fiú képes annyira elkápráztatni, mint még eddig senki más. Ismétlem senki. Még Hugo sem. Na igen, Hugo. Ha ez kiderül, hogy éppen megcsalni készülöm-vagyis már megcsaltam azzal, hogy csókolóztam Bennel- teljesen kiakad. Engem pedig elkönyvelnek egy ribancnak. Bár állítólag mindig is az voltam. Már az általánosban is csak úgy váltogattam a pasijaimat, épp úgy mint Violet. Mi ketten voltunk a suli ribancai csak azért, mert az összes egyidős, helyes pasikkal kavartunk. De a kavarást is csak a csókolózás alatt értem. Mielőtt bárki is feltételezne, mindketten szüzek vagyunk még. Ahj, basszus hiányzik Vi. Azonnal meg kell beszélnünk a dolgokat. Na jó, csak azután, hogy Ben elcsábított. Egy Isten ez a fiú. Uram isten, kezdek belehabarodni... De nem szabad, hisz Hugoval járok. Ó ki nem szarja le, az életet élni kell!
Ahogy ez a gondolatmenet végigfutott az agyamon, szenvedélyesen megcsókoltam Bent, amit ő szívesen viszonzott. Már épp kapcsolta volna ki a melltartómat, mikor valaki megzavart minket.
- Khm... - egy férfi morgást hallottunk, mire azonnal elszakadtunk egymástól és az illetőre néztünk. Nyeltem egy hatalmasat, majd lassan lecsúsztam a pultról, felvettem a trikóm és visszacsúsztattam a szoknyám, míg mellettem Ben is felöltözött.

7.rész - A két szerelmes

"Lélegzetét magamon éreztem, ahogy a szavakat ejti ki tökéletes ajkain. Bárcsak igaz lett volna, amiket mondott...de tudom, hogy jó színész." - Lola Malik

Lola Malik

Miután Cassy a helyére mehetett egy négyessel, Voldemorttal, na jó Mr. Thomas-val tovább vettük az anyagot, így az egész órán egyfolytában írtunk. Miután kicsengettek, engem még egy pillanatra magához hívott.
- Lola, szeretnék gratulálni a Juliet szerephez, Shakespeare művében! Remélem kiolvasta már legalább egyszer! - nézett rám szemrehányóan, mire összeszorítottam az állkapcsom. Mi van?! Nem baszki, úgy jelentkeztem, hogy egyszer sem olvastam a könyvet...ez hülye!
- Megnyugodhat tanár úr, ugyanis majdnem kívülről tudom az egész művet. - vettem fel egy vigyort Voldemorttal szemben, mert a végén még rám küldi a halálfalókat! Na jó, nem kéne annyi Harry Pottert olvasnom, ez már beteges. Elköszöntem a tanártól, majd a folyosón kezdtem bóklászni. Violet nélkül annyira egyedül vagyok... hisz még csak most kezdtük az iskolát, egy olyan barátom sincs, mint Vi...Annyira nehéz...
Csak a földet pásztáztam, így nem láttam mikor egy fiú velem szemben, a műanyag pohara teli teával jön, így esélyem sem volt kikerülni, mikor megéreztem, hogy valami forró ömlik a kardigánomra. Meglepett arccal néztem fel, mire egy aggódó tekintetű srác bámulta az egyre nagyobbodó foltot.
- Öhm, bocs nem volt direkt, véletlen volt... - az egyik kezével a tarkóját vakargatta, miközben látszódott rajta, hogy zavarban volt. A folyosón elég sokan bámultak ránk, így felvettem egy mosolyt.
- Semmi gond, kijön belőle. - mosolyogtam a fiúra, miközben levettem a vékonyka pulóvert, így előbukkant a fehér spagettipántos trikóm.
- Én izé...vagyis...öhm...esetleg... - makogott össze-vissza, miközben elég rendesen végigmért, de nem csak ő, hanem a legtöbb fiú, aki a folyosón volt. A zavart fiú egy rendes mondatot sem tudott kimondani, mikor megjelent Hugo.
- Már kerestelek. - mosolygott rám, miközben egy puszit nyomott a homlokomra. Óvatosan körülnézett és megállapította, hogy minden srác engem bámul. - Szívem, a szépségeddel beragyogod a folyosót, a végén még lecsapnak a kezemről. - vigyorgott rám, mire kuncogni kezdtem.
- Csá, haver. - barátom hanyagul ölelte át a még mindig zavarban lévő srácot. - Brandon, ő a barátnőm Lola. - mutatott be illedelmesen, mire intettem mosolyogva a srácnak.
- Apám, mekkora mázlista vagy... - motyogta Brandon, gondolom Hugonak. Barátom vigyorogva megveregette a vállát, majd ujjainkat összekulcsolta és elindultunk a folyosón.
Az órák lassan teltek, majd miután vége lett a hetedik órámnak is, egyből rohantam a Nagy Terembe, ahol a próbák fognak folyni a Romeo and Juliet-hez. Egyből megkerestem a tanárt, akit nehezen, de megtaláltam.
- Tanárnő, van egy kis gond. - kezdtem, mire érdeklődve hallgatott, így folytattam. - Ugye én járok táncra, és annak is ma, majdnem ugyanebben az időpontban van a próbája, és ha azon nem jelenek meg mindig, akkor nem indulhatok az országos versenyen. És az lenne a kérdésem a tanárnő felé, hogy nem lehetne valami más időpontban a színjátszós próba? - kérdeztem félve, mire összehúzott szemöldökkel meredt rám. Ez nem jelent jót...
- Mégis mikor kezdődik a tánc próbád? - meredt az órájára.
- Negyed négykor... - feleltem aggódva.
- Mivel a próba addig fog tartani mindig, így keddenként 15 perccel hamarabb elengedlek. Megfelel? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Igen, nagyon szépen köszönöm! - mosolyogtam Mrs. Herbert-re, mire neki megenyhültek vonásai. Visszamentem a többiekhez, és Hugo mellé álltam.
- Üljetek le. - szólalt meg a tanárnő, mire mindenki leheveredett a színpad padlójára. - Mivel ez az első próba, így ma még csak egyeztetünk. Remélem, mindenki látta, hogy milyen szerepet kapott és nem csak azt figyelte, hogy fent van e. Nos, a szövegeket most megkapjátok mindjárt, egy perc. - lapozgatott a noteszében, majd az órájára pillantott és pontosan egy perc után egy lány rohant be, kezében egy halomnyi papírral. - Köszönöm Tamara. - szólalt meg a tanár, miközben a lány szemforgatva ledobta az asztalára a vaskos lapokat.
- Romeo, Miller, nesze. - szinte hozzá vágta Hugohoz a szövegét, majd hívta a következő szereplőt, aki nem én voltam. Naaaa! Az én szövegem hol van?!
- Cox, azaz Capuletné, nesze. - Alesha ciccegve vette el, majd végre felszólított. - Lola, itt van Juliet szerepe, tessék. - mosolygott rám, miközben kedvesen átnyújtotta. Illedelmesen megköszöntem, majd visszaültem barátom mellé.
- Te, hallod veled hogy-hogy ilyen jó fej? - suttogta elfojt nevetéssel Hugo.
- Miller, ha próba után nem akar itt maradni és végighallgatni a kioktatásomat, akkor csöndben marad. - Mrs. Herbert kimért hangon szólította fel a barátomat. Hugo fülét-farkát behúzva csöndben hallgatta végig a tanár beszédét.
- Nos, a próbák hétfőn és csütörtökön lesznek hetedik órák után, azaz fél 3-tól, negyed 4-ig. Akinek ezzel valami baja van, az így járt, nem érdekel reklamáció.
- Na, de Mrs. Herbert, mégis miért is nem fogad el semmilyen panaszt?! - Alesha vékony hangon vonta kérdőre a tanárnőt.
- Cox, mielőtt megbotránkozna, közlöm magával, először is, ha nem tetszik, akkor tudja merre van az ajtó, másodszor, pedig nekem kell betanítanom egy csapat műveletlen kölyköt a színészetre, persze, tisztelet a kivételnek. És ekkor nem önre gondolok Cox kisasszony. - a tanár gúnyos hangja csengte be az egész Nagy Termet, mire mindenki visszafojtott lélegzettel hallgatott, miközben Alesha csak ciccegett egyfolytában.
- Először a próbák arról fognak szólni, hogy megnézem ki mennyire tehetséges.
- És Tanárnő, ez miben fog megnyílvánulni? - emelte fel a kezet az egyik tizedikes.
- Szituációkat fogtok eljátszani párokban, amiket én választok ki. Ma is ezzel kezdünk. Akkor legyen a nagyszájú Cox, és Miller. - kezdte a tanár, mire Ben toppant be.
- Bocs, a késésért. - lökte oda Mrs. Herbertnek, aki vörösödő fejjel bámulta Bent, majd kifújta a levegőt és nyugodtan megszólalt.
- Látom a "csereszínészünk" is megérkezett. Még egy késés és kiváglak! - kimért hangon intézte szavait későnk felé, majd hagyta, hogy nyugodtan leüljön. Visszafordult a két felszólított diákhoz, akik a színpad közepén álltak.
- A feladat: Cox, a jégszívű királynő, és Miller, a szolgalelkű inas. Szituáció: a királynő le akarja fejeztetni az inasát, mert állítása szerint meglopta. Az inas könyörög életéért, de nem enged. Gyerünk.
Az előadásmódjuk nem volt rossz, de van még mit csiszolniuk rajta, és ezt a tanár mondta, bár teljesen egyetértek.
- A következő, Lola és...hmm...Ben! A két szerelmes, akik épp szerelmet vallanak egymásnak. Mindent bele! - amint kimondta a két nevet, a szívem egy ütemet kihagyott. A gyomrom görcsbe rándult és gombóc keletkezett a torkomban, lábaim megállás nélkül remegtek és hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Nehézkesen felálltam, majd ujj ropogtatva álltam párommal szemben, aki éppúgy mint én, zavarban volt.
- Na jó, ez így nem lesz jó. A többiek kérem üljenek a lelátókra és csöndben figyeljék. - kérte kedvesen Mrs. Herbert, mire mindenki leült a színpaddal szembeni ülésekre. - Mindenki csendesedjen el! - üvöltött hátra, mire egy perc alatt csönd lett, majd visszafordult felénk és halkan, kedvesen suttogott hozzánk. - Hunyjátok le a szemeteket. Képzeljétek azt, hogy kettesben vagytok, egy elhagyatott utcában. Senki és semmi sem zargat. Egymással szemben álltok. Az érzelmek tombolnak bennetek és végre elmondhatjátok. A vágy csak úgy izzik köztetek. Hajrá. - az utolsó szót szinte alig hallottam meg, olyan halkan mondta. Kinyitottuk íriszeink és egymás szemébe néztünk.
- Lola... - suttogta Ben elhalóan, miközben jobb keze derekamra siklott, ezzel közel húzva magához. Másik kezét arcomra simította, míg én lélegzetvisszafojtva, hatalmasakat dobbantó szívvel és gombóccal a torkomban figyeltem cselekedeteit, amiket persze őrületesen lassan tett. - Még magamnak is alig mertem bevallani, de... - szinte a gondolkodásom vett egy 180 fokos fordulatot, így belekapcsolódtam. Bal kezem a mellkasára simítottam, míg a másikkal a mutatóujjamat odasimítottam ajkaira.
- Sss, kedvesem. Nem kell kimondanod, érzem, amit te. - nem normál hangnemben beszéltünk, de nem is suttogtunk, úgy a kettő között. - A tenyerem alatt érzem. A szíved hevesen ver, míg szemed ragyog, és egész testedben érzem, hogy lelked minden egyes porcikája engem kíván. - először a szíve előtti mellkasát néztem, majd újra szemeztünk.
- Szerelmem, ez nem teljesen igaz, rosszul fogalmaztál. Mindenemmel téged kívánlak, nálad gyönyörűbb teremtéssel még soha nem találkoztam, és tudom, hogy nem is fogok. Te vagy a mindenem, az életem. Kezed reszket, amint hozzám érsz, pedig a nap minden percében azt kívánom, hogy érints meg. De annál még jobban kívánom, hogy én érintselek meg téged.
Ennél gyönyörűbbet még soha életemben nem hallottam, de tudom, hogy ez csak egy hazugság, színészet. Szemeimbe könny szökött, amiket nem tudtam eltakarni, de nem is akartam. Azt akartam, hogy tudja mit váltott ki belőlem, hogy lássa a hatását a szavak súlyának.
- Egyetlenem, nincs mi miatt sírni, tudom, érzem, hogy te sem gondolod másképp. Hallgasd. - folytatta, mire a szívem szakadt meg, de én folytattam gondolatmenetét.
- Szíveink egy ütemre dobbannak, egy lágy dallamot játszanak, a mi szerelmünkét.

6.rész - Szereposztás

"Bármi áron, de megkeserítem az életét! Mit képzel magáról?!" - Alesha Cox

Lola Malik

Az egész hétvége unalma volt. Miután tegnap a délutánt Hugo nálunk, vagyis inkább nálam töltötte, üres voltam. Senki sem volt itthon. Se Harry, se Violet, se Partick, se Ben...se Anya és Apa. Az üresség kezdett teljesen betölteni. Senki nem volt, akire számíthattam volna, hisz még Hugo sem tud a családi gondjaimról. Hogy miért? Mert egyszerűen nem merem elmondani. Legalább az iskolában higgyék azt, hogy tökéletes életem van, semmi problémám sincsen, és magamtól vagyok ilyen okos. Még tegnap miután elment a barátom, azonnal felrohantam a szobámba és magolni kezdtem az anyagokat. Kémia, matek, fizika, pedig ebből még nem is volt óránk, ugyanis a tanár beteget jelentett még az első tanítási nap előtt, így fizika óránk eddig nem volt, azonban a tanár úgy gondolta, hogy mi dolgozunk meg tanulunk, míg ő betegen fekszik, így kör emailben közölte, hogy holnap felelés, egészen a sebességig, ami a harmadik, vagy a negyedik anyag a tankönyvben, ami rohadt vékony, ellenben az anyag annál tartalmasabb. Szóval ezt szívtuk.
Ma reggel mikor felkeltem, alig volt erőm, azt vettem észre, hogy körülöttem tankönyvek és füzetek hevernek, míg valaki egy takaróval betakart. Biztos Harry volt. Az órára pillantottam, ami hajnali 4 órát mutatott, így bőven volt időm elkészülni. Eszembe sem jutott visszaaludni, mert abból csak baj lesz. A fürdőbe vettem az irányt, ahol beálltam a tus alá és magamra engedtem a vizet. A folyadék nyugtató hatással hatott rám, így valamivel felszabadultabban szálltam ki onnan, majd a tükör elé álltam. A szemeim alatt hatalmas karikák húzódtak, és a fránya tinikor miatt egy pattanás jelent meg az orrom tövében. Fú, de imádom mikor ott jönnek elő...remélem éreztétek az iróniát. Sec-perc alatt megszárítottam a hajam, majd visszamentem a szobámba, hogy felöltözzek. Egy fehérnemű szett után magamra kaptam egy harisnyát, rá pedig egy oly sok ember szerint picsás szoknyát, majd egy trikót. Mivel úgy ítéltem meg, hogy kint nincs azért nyár, így magamra kaptam egy kardigánt, bokazoknit és a Vans cipőmet. A fürdőben magamra kentem egy kis korrektort, hogy azért az a buzi nagy pattanást és a karikákat eltakarjam. Kiszempillaspiráloztam magam, ami kiemeli hatalmas szemeim, majd egy kis szájfény és késznek nyílvánítottam magam. A szobámban elővettem a táskám és belepakoltam a cuccaim, majd miután rendbe raktam az ágyam, lementem a konyhába. Még senki sem volt ébren, egyedül Harry, aki csak azért szokott felkelni ilyen korán, hogy Patrickot óvodába vigye. Intettem neki egyet, majd a hűtőbe néztem. Elővettem egy rakat tojást, amiket feltörtem, majd összekevertem egy tálban. Az alsó szekrényből előhúztam egy serpenyőt, amibe öntöttem egy kevés olajat, majd a tűzhelyre raktam, hogy felforrósodjon. Befűszereztem az összekevert tojásokat, majd pár perc alatt megcsináltam a sok-sok rántottát. Tudom jól, hogy mindenki szeret rendesen reggelizni, így elővettem pár narancsot, félbevágtam őket, majd kifacsartam 4 pohárba. Megterítettem négy főre, majd a tojást középre tettem úgy ahogyan a narancsléket is. A hűtőből kivettem a tejet és öntöttem magamnak egy pohárba, majd azt lehúztam és a pultra rakott táskámat felkaptam a vállamra.
- Elmentem, majd délután jövök. Szia, és szép napot! - köszöntem el Harrytől, aki felocsúdott a bambulásából és utánam kiáltott.
- Te nem eszel velünk?
- Nem. - suttogtam magam elé, majd kiléptem a bejárati ajtón. Nem érdekel ha nem hallotta a válaszom. Gondolom rájött a hallgatásból. Ha meg nem, így járt. Lassú léptekkel indultam meg a hajnali órákban a suli felé, de mikor félúton jártam, megálltam. Egy hatalmas könyvtárral szemben álltam. Három lépcsőfok vezetett az ajtóig, ami el volt fedve, amiket 3 kőoszlop tartott. Kinyitottam a faajtót, majd beléptem és egyből megéreztem a könyvek illatát. Már ezer éve  van ide olvasókártyám és régebben mindig kölcsönöztem ki könyveket, azonban mostanság nemigen jártam ide. Köszöntem a félig alvó könyvtárosnak, aki csak maga elé meredt a gép monitorra, míg én a sorok közt kezdtem járkálni. Egyből megcéloztam a "S" betűt. William Shakespeare Romeo and Juliet. Azonnal levettem a polcról, majd a tárcámból előkerestem az olvasókártyám és kikölcsönöztem. Igaz ezerszer olvastam már, de számomra még mindig megunhatatlan. Egyszerűen imádom.
Amint beértem a suliba, a parafatábla előtt gyülekező embersereg felé közeledtem. Utat törtem magamnak egészen a lapig, ami fel volt tűzve, így megpillanthattam kik kerültek be a színdarabba, aminek pénteken volt a meghallgatása. Az első sor amit elolvastam: Romeo - Hugo Miller A következő sor nem más volt, mint Juliet, ahol az én nevem állt...Tovább nézegettem a sorokat. A Dajka az egyik tizedikes lány lett, Mercutio és Benvolio két tizenegyedikes fiú, a Capuletné, pedig Alesha...lehet kiakad amiatt, mert nem ő lett Juliet. Az Öreg Capulet, valami tizedikes, míg a többi szereplő számomra ismeretlen személyek. Na majd minden kiderül az első próbán....ami ma lesz! De hát én nem érek rá, nekem muszáj elmennem az edzésemre! Nem hagyhatok ki egy edzést sem, különben nem indulhatok az országos versenyen! Ne már! Muszáj lesz beszélnem a színjátszós tanárral. Végem...
Miután becsöngettek első órára, az egész osztály rohant a kémia egyben fizika terembe, ami annyiban gáz, hogy kétszemélyes padok vannak. Mindenki levágta magát a helyére, majd két másodperc múlva a tanár lépett be a fizika könyvével és a kis tanári naplóval.
- Mindenki feláll. - közölte mogorván a férfi, mire azonnal kiegyenesedtünk. - Első sor, első pad: Cox, Tomlinson, második: Lawrence, Evans. Második sor, első: Jankis, Parker, második: Miller, Othen. Harmadik sor, első: Malik, Scott, második: Payne, Balmer. Nincs fegyelmezetlenség, mindenki figyel rám és jegyzetel, aki megszólal felel! Nos, mivel sokat hiányoztam, kezdjünk egy feleléssel. Ugye mindenki megkapta az emailt? Ha nem olvasták, így jártak. Első felelő...hmm... - végignézett az osztályon és a legtöbben lehajtott fejjel firkálgattak, vagy csak piszkáltak valamit, nehogy őt szólítsák fel. - Miss Dalospacsirta, kérem jöjjön ki. - morogta az orra alatt, mire Violet és én is felnéztünk. A tanár felfogta min értetlenkedünk, így egyszerűen rávágta: Malik, azonnal a táblához!
Kegyetlen egy tanár az biztos. Akadozás nélkül mindent elmondtam amit kérdezett, sőt még egy kicsit többet is, amiért megkaptam a szokásos jelzőt: "Stréber!" Mondhatják, de nem érdekel, míg én majd fősulira megyek, addig ők szakadt csövesek lesznek...na jó ez így nem igaz, mert lesz aki megörökli a családi vagyont, vagy például egy szállodát, mint Devon. De persze ő ezt nem akarja. Mindegy is.
Miután a tanár benyomta az ötöst az elektronikus naplóba, a helyemre mehettem. A többiek szerencséjére más már nem felelt, így fellélegezve néztek a tanárra.
- Á üdvözlöm Tomlinson! Jó újra látni! - húzta gúnyos vigyorra ajkait a tanár.
- Én is örülök, Mr. Física. - morogta az orra alatt Ben, tettetett vidámsággal.
- Tanár úr, a neve spanyolul nem fizikát jelent? - kérdeztem, mielőtt távozott. Az ajtóból visszafordulva összeráncolt szemöldökkel meredt rám, majd homlokán kisimultak a ráncok és válaszolt.
- De. Látom, Ön okos, Malik. Remélem ezt jóra használja. - figyelmeztetett(?).  Amolyan "Ahan, jól van" fejjel meredtem rá, majd végleg kiment.
- Te stréberke, tudsz spanyolul? - kérdezte vigyorogva Tommy.
- Egy: Nem vagyok stréberke. Kettő: Sí, ¿por qué? (Igen, miért?) - válaszoltam felemelt szemöldökkel.
- Sólo porque puedo. Pequeño genio. (Csak mert én is. Kis zseni.) - felelte vigyorogva, mire felnevettem. 
- ¿No eres un poco testarudo? (Nem vagy te egy kicsit nagyképű?) - kérdeztem vigyorogva, majd játékosan megböktem a vállát és kifelé indultam a teremből. 
- Oye, genio! Espérame! (Hé, kis zseni! Várj meg!) - hadart tovább utánam futva, mire megálltam. 
- Es curioso como nadie entiende lo que usted está hablando! (Vicces, hogy senki sem érti, hogy mit beszélünk!) - nevettem fel hangosan, mire még többen ránk meredtek. Eddig is bámultak ránk, hogy mit halandzsázunk, de ha eddig nem néztek elegen, akkor most még többen.
- Miújság? - ölelt át hátulról Hugo, mire felkuncogtam.
- Un poco celosa. (Kicsit féltékeny.) - vigyorogtam Tommyra, aki felnevetett.
- Na, nem illik kibeszélni! - suttogta a fülembe játszadozva.
- Honnan veszed, hogy rólad volt szó? - löktem meg játékosan. - Nem gondolod, hogy egy kicsit egoista vagy? - nevettem fel, miközben az osztályterembe indultam. Utánam futott, majd mikor mellém ért, egyszerűen magához húzott, megölelt és megcsókolt.
- Nem. - suttogta ajkaimba vigyorogva, mire felkuncogtam, majd leültem a székemre. 
Már majdnem becsöngettek irodalom órára, amikor is Alesha elém állt.
- Hogy merted elorozni Juliet szerepét?! Mit képzelsz te magadról?! - kezdett el nekem nyafogni, mire mindenki ránk kapta a tekintetét a teremben. Nyugodtan, szép lassan rá emeltem a tekintetem. Felhúztam az egyik szemöldököm, majd megforgattam íriszeim és visszatemetkeztem a könyvembe.
- Te csak nekem ne forgasd a szemeid! Mit képzelsz magadról, te kis agyonkényeztetett liba! - visított, mint egy kismalac, amin magamban jót derültem. Ismét felemeltem a fejem és körülnéztem. Mindenki engem nézett válaszra várva. Sóhajtottam egyet, majd szép lassan becsuktam a könyvem és elhelyeztem a táskámban, ezt követően pedig felálltam, hogy szemmagasságban legyek Alesha-val. 
- Te beszélsz kiscsillag? - húzódott egy gúnyos mosolyra ajkaim, mire már kezdett volna hisztizni.
- Mit kép... - kezdte, de nem hagytam, hogy befejezze, mert feltartottam a mutató ujjam, hogy álljon meg.
- Drága Alesha. Lehet, hogy nem vagyok rászoruló, attól még nem vagyok elkényeztetve. Sose kértem semmit, magam küzdöttem a dolgaimért. És az, hogy én kaptam a szerepet, nem csak tőlem függött aranyom. Tőled és a tanártól. Szóval lehetne, hogy békén hagysz és kiolvashassam végre a könyvemet? - kérdeztem flegmán, mert arra allergiás vagyok, ha megzavarnak olvasás közben. 
- Jaj, de nagy az egód kicsilány! Majd remélem akkor is ekkora lesz, ha majd megkeserítem az életed! - vinnyogta megbántottan, mire megforgattam szemeim és visszaültem a helyemre.
- Hajrá. - ez volt a végszavam, ugyanis szinte azonnal becsöngettek. Pár másodpercen belül megjelent a az irodalomtanár. Mint Voldemort, körülbelül úgy néz ki. Az orra totál lapos, mintha nem is lenne, kopasz, és hófehér. Na és ilyenkor legyek hülye, ha először nem Voldemort jut másoknak az eszébe, amint megpillantják a hapsit. 
- Megkérhetném az osztályt, hogy maradjanak csöndben? - kérdezte némi gúnnyal a hangjában, miközben leült. - Van önként felelő? - kérdezte felnézve a laptopjából. Hárman jelentkeztünk. Tommy, Bonnie és én. Mondjuk ez nem volt meglepő. Zoe fekete hajjal és fekete szemmel, na jó igazából zöld, de néha olyan mintha fekete lenne, a maga deszkás stílusával, Lewis és Eddie a két kocka, Bonnie, Cassy, Violet, a maguk szépségével és bájukkal, akik mindenkit elvarázsolnak, Alesha, a hisztis picsa szerepben, Devon, Tommy, Ben és Hugo pedig a legmenőbbek szinte az egész suliban. Alapjáraton mindenki beszélget mindenkivel, de azért megvannak a csoportok. Két fős csapatainkból több van, azaz, a két kocka, Devon és Zoe, akik már hamarabb is ismerték egymást, mivel mindketten deszkások, Cassy és Bonnie, hamar egymásra találtak, majd én és Violet...de ennek sajnos vége, ugyanis a legjobb barátnőm átpártolt Cassy-ékhez, így ők hárman, épp mint Hugo-Ben-Tommy csapat. Én viszont egyedül, mert Alesha jobban szeret átmászkálni a másik osztályokba. Elmélkedésemből a tanár hangja hozott vissza.
- Evans kisasszony kérem lépjen a táblához. - nézett a laptopjába Mr. Cullen.

5.rész - Meghallgatás

Drágáim! Sajnálom a késést, de nem igazán volt ihletem, azonban néha jól jön az irodalom óra, ugyanis nemsokára a Rómeó és Júliát fogjuk venni, amit én már természetesen vagy ötezerszer kiolvastam, mert az egyik kedvenc művem. Na de mindegy is, tudom kicsit uncsi, de ha esetleg lenne ötletetek a következő részbe, akkor örömmel várom azokat;) 
És most itt is szeretném megragadni az alkalmat és Boldog Születésnapot kívánni Louisniallharry liamzayn horantomlinsonstyles paynemalik-nak! <3 Tőlem ez az ajándék számodra!:)
Puszi Rebeka<3

"Néha még magamon is meglepődök. Eddig soha senkinek sem sikerült zavarba hoznia, de valami furcsa oknál fogva, neki sikerült. Sosem gondoltam volna, hogy pont ő lesz az akinek sikerül. De hát olyan kedves és aranyos, egyszerűen ellenállhatatlan!" - Lola Malik

Lola Malik

Fájdalom. 

Düh. 

Érzéketlenség. 

Fáradtság. 

Érzelmek kavalkádja. Az életemben csak ezek vannak jelen. Semmi más.
- Rendben. Osztály figyelem! - kezdte az osztályfőnök utolsó órában, pénteken. - Ugye a félév után lesz a Shakespeare hét. És elő kell adni a Rómeó és Júliát, azonban a színjátszóknak az országos versenyre kell gyakorolniuk, így ők kiestek. Szóval most, ma délután bárki jelentkezhet, aki tud táncolni, vagy énekelni, esetleg érez magában színészi tehetséget. Sok szerencsét a jelentkezőknek. - szinte azonnal kicsöngettek a mondandója után, majd az osztály kifelé vette az irányt. Én kicsit lassabban a szokottnál pakoltam, nem volt kedvem a többiekhez. Ahogy a lépcsőn lefelé mentem, megláttam a falon egy plakátot. 

"RÓMEÓ ÉS JÚLIA

Esetleg tudsz színészkedni? Vagy csak arra vágysz, hogy kipróbáld? Mindegy! A lényeg, hogy gyere el a válogatóra! Nem veszthetsz azzal, ha csak kipróbálod!

Gyere pénteken az utolsó óra után, a Nagy terembe! Várunk már!

Délután 14:00-18:00-ig tart a meghallgatás, gyere el te is!" 

Végig gondolva a helyzetet, nem is olyan rossz ötlet. Hisz ez az egyik mű a kedvencem és elég sok fájdalom és düh van benne. Hmm...Egy próbát megér...

Utamat megváltoztattam és felfelé vettem az irányt, fel a tető részre, ahol van a Nagy Terem. Halkan kinyitottam az ajtót, mivel sejtésem szerint már elkezdődött a meghallgatás. Igazam volt, mert éppen egy lány ismételte újra és újra ugyanazt a sort, mert mindig elrontotta. Szegény, milyen égés lehet már, hogy ennyi ember előtt így leszerepel. A terem háromnegyed része szék, előtte pedig a hatalmas színpad, ahol meg kell mutatnod mit is tudsz, ki is vagy valójában. Leültem a legutolsó sorban, mert nem akartam odamenni, egyenlőre csak fel akartam mérni a terepet, hogy mégis kik jelentkeznek erre az egészre. Első látásra jóknak tűnnek, de mikor felállnak a színpadra és körülnéznek, hirtelen lefagynak, és már csak arra lesznek figyelmesek, hogy elájulnak a lámpaláz hatásától. Na igen, nekem is volt már ilyen. De szerencsére kezdek ebből kinőni és már merek mások előtt is táncolni. Régen nagyon irtóztam ettől az egésztől, de mostanra végre enyhült a félelmem. 

Lassacskán egy órája itt ülök és egyre kevesebb és kevesebb emberke ül a lelátón, akik arra várnak, hogy megmutassák a bennük lakozó tehetséget. Már csak három diák ült ott a diákelnök és a színjátszó tanár mellett. Két fiú és egy lány, de valahonnan olyan ismerősek voltak. Csak sajna ilyen messziről nem tudom beazonosítani őket. Mindegy, a lényeg, hogy lassan-utolsóként- én is sorra kerülök. Hogy miért megyek utolsónak? Mert nincs kedvem mindenki előtt beégni, ha esetleg a tanárnak valami gondja lenne velem. A színpadra egy szőkeség állt fel, majd amint megszólalt, egyből felismertem. Alesha. Azt a vinnyogós hangját bárhol, bárhogyan felismerném. Ja és az agyon sminkelt ló pofáját is. Fúj, hánynom kell tőle, még a hideg is kiráz, ha csak rá gondolok. Blah. Amint megszólalt azon a nyávogós hangján, sőt még rá is tett egy lapáttal, ugyanis próbált színészkedni. Ismétlem, CSAK PRÓBÁLT. Miután a tanár leállított egy 10 perc után -hál' istennek-, mérgesen trappolt le, majd Hugo(?) lépett fel. Gyönyörűen szavalta a sorokat, amiket én csak ámuldozva néztem. Ez az én pasim. Igen, jól olvastátok. Miután apa nem válaszolt, én összetörtem és maradtam Hugo mellett. Hiányzik Apa, rohadtul. És ez ellen nem tudok semmit sem csinálni. Fogalmam sincs mi van velük, és sajna Harry sem, pedig nekem valami olyasmit mondtak, mert azért mentek el, hogy a régi bandával szervezzenek valamit. De mikor ezt közöltem Harryvel, ő csak furán méregetett engem, hogy ő semmi ilyesmiről nem tud. Szóval hazudtak. Kurva jó... Azóta nem hiszek senkinek és semmiben.
Miután Hugo mesésen szerepelt, ő is lejött, majd a harmadik személy felállt a székről. Ben. Tisztán kivettem a vonásait. Szemeimet lesütöttem, majd szép lassan felálltam és elkezdtem a színpad felé sétálni. Mind a hárman kifelé indultak, majd mikor egymással szemben álltunk mind a hárman végigmértek, csak másképp. Hugo elismerően végigmért, majd nyomott egy csókot ajkaimra, míg Alesha egy fintor kíséretében bámult rám. Ben pedig, valami furcsa csillogással a szemében méregetett. Elváltam barátomtól, majd a színpad felé vettem az irányt, ahol pakolgatni kezdtek. Egy pillanatra hátra fordultam, így láttam amint kilépnek a teremből.
- Elnézést, még én is megpróbálhatom? - kérdeztem egy kicsi félelemmel a hangomban, mire a tanár rám kapta a tekintetét és elmosolyodott.
- Gyere nyugodtan. - mosolya fáradt volt, de mégis kedveskedő. Fogtam a telefonom és rákapcsoltam a hangfalakra, majd egy hajgumival összekötöttem a hajam és benyomtam a zenét.

Lassú léptekkel kezdtem, majd hajlékony mozdulatokkal folytattam a ritmusra, néha lassultam, néha gyorsítottam. Egy modern balett előadást hoztam ki az egészből, ami számomra tetszett és ahogy elnéztem, a tanárnőnek is. Kinyomtam a dallamot, majd hajamból kihúztam a gumit, amit a csuklómra raktam és a színpad közepén megálltam. Kinyitottam a szám, majd vettem egy mély levegőt és szavalni kezdtem, úgy hogy néha-néha egy kis éneklést is belevittem a dologba. A Rómeó és Júlia egyik részletét mondtam. Már kívülről tudom, hisz vagy százszor elolvastam, annyira imádom azt a remekművet. Miután a végéhez értem, megfogtam a cuccaim és kifelé vettem az irányt.
- Várj! - kiáltott utánam a tanárnő, mire visszanéztem. - Mi a neved? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Lola Malik. - feleltem, majd elköszöntem és kimentem a teremből. Kisurrantam a suliból, ahol az autójának dőlve Hugo állt. Na igen. És hogy hogy van autója  15 évesen? Egyszerű válasz. Az apja. Persze, így már jogsija is van. Pénzzel könnyű mindent megoldani. Jó mondjuk én sem szenvedek hiányt pénz ügyileg, de az most nem tartozik ide. Ahj, mindegy is, a lényeg, hogy szexin állt ott nekidőlve az autójának. Odamentem hozzá, majd nyomtam egy csókot ajkaira és kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót. Hát nem édes? Bepattantam, majd Hugo is beszállt a kormány mögé.
- Nem is tudtam, hogy tudsz szavalni. - néztem rá mosolyogva, mire egy pillanatra rám kapta a tekintetét.
- Drága, még sok mindent nem tudsz rólam. - kacsintott rám kedvesen mosolyogva, mire felkuncogtam. - Van kedved fagyizni? - kérdezte egy huncut mosoly kíséretében, mire szemeim felcsillantak.
- Azt mondtad fagyi? - kérdezte kislányosan, majd visítottam egyet és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára. - Ez nem kérdés. - kacsintottam egyet, majd izgatottan vártam, hogy ehessem már a jéghideg édességet.
- Otthon film közben, vagy séta közben? - kíváncsiskodott, mire azonnal rávágtam, hogy otthon. A bevásárlóközpont felé vettük az irányt, ahova szinte azonnal berohantam, hogy kiválasszam a kedvencem. Csak van egy kis bibi. Az összes a kedvencem. 
- Ahj, melyik legyen? - nyafogtam Hugonak, mire ő mindegyik fajtából elvett egy dobozzal. - Ezeket most miért? - kérdeztem értetlenül, mire mosolyogva nézett rám.
- Mivel nem tudsz választani, így mindegyiket megveszem. - kacsintott rám, mire a szívem dobbant egyet. 
- Komolyan? - néztem rá elképedve, miközben beálltunk a sorba.
- Érted bármit. - nyomott egy puszit a homlokomra, mire teljesen elpirultam. Hogy miért? Fogalmam sincs, eddig senkinek sem sikerült zavarba hoznia, de most Neki igen. 
- Köszönöm. - motyogtam kipirultan, majd elkezdtem felpakolni az öt doboz fagyit. Fogalmam sincs, hogy mit kezdünk mi ennyi fagyival, de majd kiderül. Miután Hugo fizetett, hazafelé vettük az irányt, vagyis hozzánk. Miután leparkolt a ház előtt, kezünkbe fogtuk a jéghideg dobozkákat -amik persze lefagyasztották a kezem- és bevittük őket a konyhába.
- Hali! - köszöntöm elordítva magam, mert semmiféle neszt nem hallottam. Legjobb barátnőm jött le a lépcsőn, vagyis bocsánat javítok a kifejezésen, a VOLT legjobb barátnőm jött le, majd fintorogva egymásra néztünk, de nem köszöntünk. Azóta a veszekedés óta sem békültünk ki, és ha rajtam múlik, akkor nem is fogunk, hisz én nem tettem semmi rosszat, ő kezdett el ok nélkül vádaskodni. 
- Szia Hugo. - mosolygott barátomra, aki csak mosolyogva intett neki egyet. Miután ez meg volt már csak egy ajtócsapódást hallottam, azaz elment. Az emeletről trappolást hallottam, majd Harryt pillantottam meg.
- Csáó, Hazz. - mosolyogtam a férfira, majd megöleltem, amit szívesen viszonzott. Igaz jóban vagyunk, de még mindig semmi sem ugyanolyan, mint mielőtt megtette volna. De azt sosem fogom neki megbocsájtani. Barátommal kezet fogtak köszönés gyanánt, majd a pultról levette a kulcsait és kifelé vette az irányt.
- Elmentem egy randira. Aztán csak okosan. - nézett ránk összeszűkített szemekkel, főleg rám. Megforgattam íriszeim, majd rákérdeztem, hogy még is ki az a bizonyos nő, aki belopta magát Styles szívébe. - Carolnak hívják. - furcsán mosolygott rám, ami miatt a szemöldököm az egekbe szökött. Várjunk csak...Harry volt a szülői értekezletemen...Hm...
- Miss Hope?! - kérdeztem felsikkantva, hisz nem jó, ha az egyik diákjának az éppen a "nevelő apjával" kavar. Harry hangom hallatán megijedt, majd inkább jobbnak látta, ha menekül. Ezután Ben robogott le a lépcsőn, majd csak annyit mondott, hogy elmegy Rickyért az oviba. 
- Akkor csak miénk a ház. - mosolyogtam Hugora, majd megfogtam mind az öt doboz fagylaltot és bementem a nappaliba, majd leraktam az üvegasztalra. Kedvesem jött mögöttem két kanállal a kezében, majd helyet foglaltunk a kanapén. Odamentem a DVD lejátszóhoz és beraktam Ted-et. Imádom azt a filmet, egyszerűen nem tudom megunni. Szorosan barátom mellé csüccsentem és felnyitottam a belga csokis dobozka tetejét, míg Hugo kezében a puncsos volt. Nyomtam egy cuppanós puszit Hugo arcára és a vállára hajtottam a fejem, majd elkezdődött a film.

4.rész - Könyörgöm, segíts! (2.évad)

Nem is értem miért rakom ki a részeket, ha csak egy ember ír! Oké tudom, hogy sok dolgotok van, de könyörgöm, legalább csak annyit odanyöghetnétek egy olyat, mint pl: "Jó, kövit!" És ennyi lenne az egész! Ez olyan nehéz?! Mert már kurvára elegem van abból, hogy van 21 rendszeres olvasóm, de csak egy ír! Ez mi már?! Elegem van!
Sajnálom ezt a düh kitörést, de elegem van az egészből!
Írjatok, ha még akartok részt!

"Borzalmas volt végighallgatni. Fájt minden egyes szó, hang, amik az elmémbe férkőztek és ott motoszkáltak...Miért pont Ő?!" - Zayn Malik

Lola Malik

Még bár gyenge vagyok, de a reggeli eset után már erősebbnek érzem magam. Igazából fogalmam sincs miért, vagy mi okból estem össze, a doki szerint túl sokat tanulok...ez hülyeség! Jó lehet NÉHA kicsit túlzásba viszem, és fent vagyok hajnali háromig, de ez nem fordult elő olyan sokszor...
Igazából ezután a kis eset után Harry nem is akar elengedni sehova, miszerint pihennem kell, ezt a doki is megmondta.
- Kit érdekel a doki? - kérdeztem flegmán, majd sarkon fordultam és elakartam menni, de egy testbe ütköztem. Hátráltam egy lépést, majd megnéztem kihez tartozik a mellkas, bár volt egy tippem. - Húzzál már az utamból! - sziszegtem fogaim között, majd kikerültem és feltrappoltam a szobámba. Én ezt nem hagyom annyiban! Muszáj elmennem Hugoval, vele akarok lenni! Levetődtem az ágyra és gondolkodni kezdtem. Hogyan szökhetnék meg? Végignéztem a szobámon, majd a tekintetem megakadt az ablakon. Ravaszul elmosolyodtam és kinyitottam azt. Kihajoltam, hogy megnézzem a terepet, de szerencsére nem volt semmilyen kíváncsi tekintetű szomszéd, így kiültem a párkányra és a ház szegélyére raktam a lábam. Vettem egy mély levegőt, majd elrugaszkodtam, így azonnal a ház melletti cseresznyefán találtam magam. Igaz egy kicsin múlott, hogy leessek, de még időben elkaptam az egyik ágat. Óvatosan leereszkedtem, majd megigazítottam magamon a ruháim és a ház elé álltam. Mintha a sors akarná így, abban a szent pillanatban megjelent Hugo az autójával. Gyors beszálltam és mosolyogva néztem rá. - Szia. - becsatoltam magam, mire a motor feljajdult és elindultunk. - Hova viszel? - kérdeztem kíváncsian, mire egy ravasz vigyort vett fel az arca.
- Szereted a hullámvasutat? - nézett rám a pirosnál, mire bennem felpezsdült valami.
- Áááá vidámparkba megyünk? - visítoztam, mint egy kisgyerek, de hát mondjuk úgy is éreztem magam. - Imádom a vidámparkot! - nyávogtam tovább, majd egy levakarhatatlan vigyor kíséretében egy puszit nyomtam arcára és ülve ugrándozni kezdtem. Ne kérdezzétek hogy hogyan csináltam, egyszerűen csak totál oda meg vissza vagyok az ilyesfajta helyekért. 
Miközben mentünk a parkig, a gondolataim elkalandoztak. Emlékszem Apa mesélte, hogy egyszer Anyuval és a srácokkal ők is voltak vidámparkban, de akkor egy tapló volt vele.
"- Kicsim, emlékszem, anyáddal próbáltam azon a napon bunkó lenni. Borzalmas volt. Olyan nehéz volt azokat a szavakat kiejteni, de azt hittem, hogy úgy legalább kiszeret belőlem...de nem jött össze. Ha visszatekerhetném az időt, hidd el egyből szakítanék Perrie-vel és anyádnál próbálkoztam volna az elejétől kezdve. De igazából némileg ez nem igaz amit mondtam. Mert annyi gyönyörű emlék kötődik anyádhoz, hogy nem akarnám őket kitörölni. Már akkor is nagyon szerettem, de egyre több nap telik el és rájövök, hogy minden egyes nap elteltével, egyre jobban és jobban szeretem Őt. Remélem egyszer te is megtalálod a Herceged. - egy hatalmas mosoly ékeskedett Apu arcán, miközben szíve rejtelmeit öntötte ki nekem.
- Apu, lehet, hogy egy nap megtalálom a hercegem, de a szívem királya mindig Te maradsz! - szorosan öleltem, úgy hogy legszívesebben soha többé nem engedtem volna el."
Az emlék hirtelen tört elmémbe és esélyem sem volt megállítani abban, hogy lelki szemeim előtt leperegjenek. A fejem az ablaknak döntöttem és egy hatalmasat sóhajtottam, hisz az a fájdalom, hogy hiányzik, borzalmas.
- Jól vagy? - Hugo egyik kezét az enyémre simította, mire szememmel végignéztem cselekedetét, majd rá pillantottam. Egy mosoly kúszott az arcomra, amikor megláttam szemeiben csillogni az aggódást. Aggódik miattam... 
- Persze, csak elgondolkoztam....

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~ (1 hét elteltével)

Zayn Malik

Elég sok ideje itt vagyunk már. Édes istenkém...akkora egy barmok vagyunk! Egyáltalán miért mentünk bele ebbe az egészbe?! Hallgatnom kellett volna a szívemre. Nem kellett volna ezt tennünk. 
Az agyam csak Lola-n jár, a nap 24 órájában. Még álmaimban is ő szerepel, ha persze tudok aludni...
- Zayn Malik! - ordibálták be a nevemet, mire fejem felkaptam és odasétáltam a fickóhoz. - Nesze. Hallgassa le az üzeneteket, majd adja vissza! - nyújtotta át a rácson keresztül a telefonom, mire azonnal kikaptam kezéből és bólintottam egyet. - Fél órát kap! - üvöltötte utánam a hapsi, de nem igazán érdekelt, mert gyors léptekkel indultam meg a többiek felé. 
- Mi az, miért hívtak? - kérdezte karikás szemekkel, beesett arccal Louis, mire felmutattam a telefonom.
- Megkaptam egy fél órára. - válaszoltam tömören, majd leültem közéjük és nyomkodni kezdtem.
"Önnek három hangpostája van." - szólalt meg a telefonom, majd sípolt egy kicsit és belekezdett a legelsőbe.
"- Szia Apu...öhm csak azért hívlak, hogy szóljak minden rendben van velünk...ööö...és igazából hallani szerettem volna a hangod, de mindegy...mit is vártam? Öhm..meg még csak annyit szerettem volna mondani, hogy hiányzol...szia.." - Lányom keserves hangja visszhangzott a fejemben, miközben hallgattam, hogy miket mond nekem. A 'mit is vártam?' mondatnál azt hittem, hogy dobok egy hátast. Cserbenhagytam. Milyen apa vagyok én?!
Egy újabb mini sípolás hagyta el a telefonom, majd belekezdett a másodikba. 
"Zayn komolyan mondom a lányos tiszta Carmen! Nem fogod elhinni, hogy mi történt. Ezt kérlek meséld, majd el Louiséknak is, had röhögjenek egy jót. Ma a lányod és Hugo a vidámparkban voltak. igaz a lányod elszökött, de ez most nem lényeg, azt majd máskor. Szóval Hugoval a vidámparkban voltak, mi többiek pedig otthon. Addig oké, csak, hogy mi nem tudtuk, hogy Lola nincs a szobájában. Azt hittük, hogy ott duzzog, ugyanis egy kicsit összekaptunk azon, hogy nem engedtem el a fiúval. Erre kiszökik...oké ez még a lényegtelen dolog. Miután rájöttünk, hogy nincs otthon elmentünk megkeresni, Ben és én. Kétfelé váltunk. Ben rá egy fél órára felhív. Azt mondta, hogy meg van. És hozzátette, hogy majdnem megverte Lola Bent! Így is behúzott neki egyet, még jó hogy ott volt Hugo, aki leállította a lányod! Nem ismerős egy kicsit? Mintha valami hasonlót tett volna Carmen is veled, nem de bár? Csak, annyi, hogy Ben most olyan mintha ráesett volna a szemére lila festék. Neked még jobb volt, mert neked csak a csuklód lilult be. - hangosan nevetett, a végén már alig lehetett érteni, hogy mit mond. - A lányod elvert egy fiút! Nem is akármilyen fút! Egy Tomlinsont! - Harry már fulladozott a röhögéstől, amin muszáj volt elmosolyodnom. - Ha akarnátok sem tudnátok letagadni őt! Komolyan mondom, az a lány egy csoda! Zabálni való! Ja amúgy még megemlíteném, hogy azóta sem hagyta abba a hajnalban való tanulást. Komolyan ha így folytatja bele fog dögleni a sok tanulásba. Már nem azért, de a lányod kitől tanulta azt, hogy mindent tudnia kell, hogy mindenből ötösnek kell lennie? Mert tudtommal te az a kettes fajta voltál, Carment pedig ki is csapták a suliból! Akkor meg? Valamelyik felmenődtől, vagy mi? - hangosan hahotázott, miközben elmosolyodtam a lányomon. Tényleg egy csoda. - És még egy valami...Zayn muszáj hazajönnötök! Patrick már sírni szokott Odett és Niall után, pont úgy, mint Violet is! Ben leginkább csak dühöng, de néha az ő szeme is fényleni szokott a könnytől. És Lola...komolyan mondom kibaszott erős az a lány. Ki tudja bírni, hogy előttünk ne sírjon. De mikor este van és síri csönd a házban, majd egyszer csak azt hallom, hogy valaki zokog, akkor az csak egy valaki lehet. Zayn...Lola még mindig számít arra, hogy ez az egész csak egy rossz álom, és reggel mosolyogva köszöntöd. Könyörgöm gyertek haza, nem tudom meddig bírom ki ezt az egészet. Borzalmas így látni őket. Amint meghallgattad, könyörgöm tegyél valamit, hogy hazagyertek. Szia, Zayn." - hangja vészjóslóan csengett.  Amint felnéztem, megláttam, hogy a legtöbbünk sír.
A harmadik üzenet előtt éles hang és kezdődik.
"Öhm, helo Zayn, Ben vagyok... - mikor meghallottam szemeim azonnal kipattantak és felnéztem, épp úgy mint Louis. - Nem tudom mi van veletek. Próbáltam apát elérni, de nem veszi fel, így nálad próbálkoztam de te se, így inkább hagyok üzenetet. Öhm...igazából tanácsra lenne szükségem... - értetlenkedve néztem magam elé, miközben gondolataim mindenfelé cikáztak. - Mit tegyek, hogy belém szeressen egy lány, aki őszintén szólva rühell? Mert fogalmam sincs. Bármit is teszek, egyre inkább csak magamra haragítom, de én meg pont az ellenkezőjét akarom. Igazából még én sem tudom, hogy mit érzek iránta, csak annyit, hogy kell nekem, szükségem van rá, nélküle élni sem tudok. Egyszerűen megbabonáz az a lány. Szinte fekete szemei égetni tudnak. De egy másik fiúval van együtt, a legjobb haverommal. Miben jobb Hugo, mint én?! Ahj, mindegy is, csak annyit szeretnék kérni, hogyha meghallgatod, akkor kérlek hívj fel, mert el kell mondanom valamit. Kösz. Helo." - megrökönyödve bámultam ki a fejemből. 
- Jól hallottam? Bennek komolyan lányom jön be? - feleségem hirtelen kapta fel a fejét.
- Ezt miből gondolod? - Niall kérdésére én is érdeklődve figyeltem szerelmemet.
- Emlékezzetek vissza. Harry azt mondta, hogy Lola Hugoval randizott. Ben pedig azt mondta, hogy a lány, akit szeret Hugoval van együtt. Gondolkozzatok. - Carmen okfejtése helyes volt, mire szemeim tikkelni kezdtek, míg kezeim ökölbe szorultak és dühösen fújtattam. Felálltam, majd visszaadtam a telefonom, közben az érzés nem múlt bennem. Ugyanolyan dühös érzelmekkel indultam vissza.
- Kinyírom.... - morogtam az orrom alatt.
- Hé! Nehogy már kinyírd a fiam, csak azért mert bejön neki a lányod! - Louis erős hangnemben szólt rám, mire tekintetem rá kaptam.
- Nem pont rá gondoltam Tomlinson. Hanem minden hímneműre, aki megpróbálja megközelíteni a szemem fényét! - erélyesen, egyben bunkón szóltam vissza, ugyanis kurvára nincs kedvem Louis-val veszekedni. 
- Na előjött a nagy apai ösztön. - morogta elégedetlenül Louis, mire bennem felment a pumpa.
- Szerintem te is ki lennél bukva, ha lányod lenne. Csak gondolj bele a helyzetembe Tomlinson! Tudod mennyit kell aggódni Lola miatt? Minden délután elkezd tanulni és általában csak hajnalban fejezi be azt, ami miatt voltak már nem egyszer ilyen ájulásai! Mikor először csinálta ezt, tudod, hogy féltünk?! Most meg, hogy már középsuliba jár, a fiúk csak úgy tapadnak rá és nem vagyok ott, hogy meg tudjam védeni attól, hogy összetörjék a szívét! Tudod milyen kurva szarul érzem magam?! - keltem ki magamból. Tomlinson már éppen vissza akart volna szólni, mikor az egyik őr elordította magát.
- Malik! - idegesen trappolva mentem oda a pasihoz, aki újból odaadta a telefonom. - Ezt most egy pár perce kapta. Szerintem hallgassa meg. - tekintete vészjósló volt, mire dühömet az aggódás váltotta át. Azonnal kikaptam kezéből a telefont és nyomkodni kezdtem. Kihangosítottam, úgy mint a többinél, hogy mindenki hallhassa.
"Apa...nem tudom mit tegyek! Baszki, kurvára hiányzol! Az alvásaim abból állnak, hogy álomba sírom magam! Mi van veletek?! Hol vagytok?! Miért nem vagy itt?! Pedig szükségem lenne Rád... - hangos zokogásban tört ki, amit nem értettem hisz mindig is erős lány volt. - Kellesz Apa! Érted?! KELLESZ! - zokogása nem csillapult, hanem egyre csak erősödött. - Nem tudom mit tegyek! Miért nem vagy itt, miközben összetörik a szívem?! Miért nem vagy itt, hogy utána hatalmas fagyis bödönökkel leüljünk a tévé elé és filmezzünk, hogy begyógyítsd törött szívemet?! Két fiú! Mit kezdjek velük?! Egyiket szeretem, másikat nem. Egyikkel együtt vagyok másikkal nem. Akit szeretek, azzal meg soha nem lehetek együtt, mivel egy; úgy tudja, hogy rühellem, kettő; te és Louis teljesen kiakadnátok! Baszki mit tegyek?! Itt kéne lenned! Segítened kéne! Pontosan ugyanaz a helyzetem, mint mikor neked kellett választanod, Anya és Perrie között! Te tudtad a helyes lépést, hisz több voltál, mint húsz éves, érett voltál hozzá. De én?! Én még csak tizennégy vagyok! Segítened kell! Kérlek, valahogy üzenj! Csak egy név és én máris boldogabb leszek! Hugo, vagy Ben?! Szeretlek Apa, könyörgöm segíts!" - a telefon kiesett a kezemből és majdnem elájultam.
- Benjamin? - hangom halk és erőtlen volt, de teljesen jól lehetett hallani a csöndes cellában, amiben mindenki elképedve meredt maga elé. - Basszus...

3.rész - Stréber (2.évad)

KOMIZZATOK!<3

"A múltban tett dolgok meghatározzák a jelenünket és jövőnket. Az már csak a mi saját szociális problémánk, ha ezt elcsesszük. És akkor még finoman fogalmaztam." - Harry Styles 

Lola Malik

Szombat! Éljen! Vártam már ezt a napot, ugyanis ma megyek randira Hugo-val! Olyan szexis, hogy legszívesebben letámadnám! Tudom, tudom most ribancnak néztek...de nem tehetek róla! Már 12 éves korom óta érdekelnek ezek a dolgok, ezért sem újdonság, hogy már pornót is néztem. Tudom, most egy kurvának néztek, de ha körülnéznétek, észrevennétek, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki ilyen. Az előző osztályomba is volt olyan barátnőm, akivel ilyen téren egyezett a személyiségünk. Fura, de mégis néha már vagyok arra, hogy szerelmeskedjek egy fiúval. Ne értsétek félre, nem a szexre gondolok, hanem a szeretkezésre. A kettő dolog teljesen különbözik egymástól!

Heves léptekkel indultam meg lefelé a lépcsőn, és persze bénaságomhoz híven, majdnem lezúgtam az utolsó foknál, ha hirtelen nem kap el valaki hátulról. Szorosan tartott közel magához, úgy hogy a hátam hozzásimult a mellkasához, így érezhettem gyors szívverését. Jellegzetes illat bódítóan hatott rám, amitől egy picit bekábultam, de mégsem hagytam, hogy összeesek. Pedig legszívesebben a térdeim felmondták volna a szolgálatot, de nem hagytam nekik, ezért erőt vettem magamon és kiegyenesedtem. Mikor eljutott a tudatomig, hogy ki is tart ilyen közel magához, megfordultam, majd gyilkos tekintettel meredtem rá. Megpróbáltam kirántani a kezem fogása alól, de nem sikerült, mert reflexből adódóan, még erősebben fogott, de még nem fájt.

- Engedj el Benjamin! - sziszegtem fogaim között, összeszűkült szemekkel. Arca borzalmasan közel volt az enyémhez, amiért lehelete megcsapott és ajkai az enyémeket súrolta. Késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam, de valami taszított is egyben. Lehet az, hogy csak játszadozik velem, lehet, hogy csak egy egy éjszakás kaland lennék a számára, nem lehet tudni. Mégis ezek után is, úgy érzem, hogy szükségem van Rá, mert Ő megvédhet mindentől. Folyamatosan szemeimbe nézett, míg én csak az ajkait tudtam kémlelni. Borzalmasan lassan közeledett felém, amitől kezdett teljesen a vágy uralni. Végre valahára megcsókolt, mire én hevesen válaszoltam. Téptük egymás ajkait, ami miatt a falhoz nyomott, így a tapéta és közé szorultam teljesen, de egyáltalán nem bántam. Sőt, kifejezetten örültem neki. Kezeim felvándoroltak a nyakán keresztül a hajába, amit ráérősen, mégis erősen meghúztam azt. Kezei lejjebb csúsztak a fenekemre, amibe keményen belemarkolt. Megharaptam alsó ajkát, mire egy férfias nyögés szakadt ki belőle, de nem volt sok ideje levegőhöz jutni, mert azonnal visszahúztam magamhoz.
- Ugorj. - szakadt el egy másodpercre, majd újra heves csókcsatába kezdtünk. Engedelmeskedtem neki, így masszívan fogott karjai között, majd elkezdett felfelé menni. A folyóson szinte azonnal leálltunk, Ben a falhoz nyomott, mire pólója szegélyéhez nyúltam és egy mozdulattal leszedtem Róla, amit viszonzott. Kezeim egyből bevándorolták felsőtestét, hogy kitapinthassam feszülő izmait. Ágyékát az enyémhez nyomta és éreztem, hogy kezd dudorodni. Nem mondom, hogy nem élveztem a helyzetet, mert akkor hazudnék. Egyszerűen a mennyekben éreztem magam, miközben édes ajkaival falta az enyémeket. Jó érzés volt, hogy kezei közt lehettem, hisz valljuk be, fura érzéseket táplálok iránta.
- Bocs, zavarok? - horkantott fel valaki, mire szemeim azonnal kipattantak és elváltam Tomlinsontól. Barátnőm villámló tekintettel meredt rám, míg Harry(?) csak halkan nevetgélt. Violet hangosan trappolva elhagyta a folyosót, míg Styles minket fürkészett. Ben leengedett, mire lehajoltam a fölsőmért és azonnal felhúztam. A fiú is hasonlóan cselekedett, majd egymás szemébe kezdtünk nézni. Íriszei boldogságot sugároztak, mire összehúzott tekintettel meredtem rá.
- Khm.. - köhintett egyet a folyosón lévő egyetlen nagykorú, mire egy fintor kíséretében felé fordultam.
- Mi van?! - hangomban elég erős volt a düh, ami nem volt más mint gyűlölet. Styles-val nem vagyunk valami jóban, de csak is az ő hibája, hogy ilyen a kapcsolatunk! Minek kellett azt tenni?! Ahj, mindegy, muszáj lenyugodnom, mielőtt kirobbanok. Gyors léptekkel indultam meg a lépcső felé, ahol Harold állt, így keményen a vállának ütköztem, majd mentem tovább. Ki nem állhatom! Hányingerem van tőle! Majdnem tönkretette az egész családunkat! Fúj, rosszul lettem tőle!

Harry Styles

Én megértem, de már elfelejthetné a dolgot! Könyörgöm, az eset már több éve volt! Mi a francért kell még mindig felhánytorgatni? Jó ő még csak egy kölyök, de akkor is!
- Jól érzem, hogy nem bírjátok egymást? - szólal meg Benjamin, miközben tekintete köztem és a lépcső között játszadozott.
- Mit akarsz tőle? - tereltem a témát, két okból is. Egy; semmi köze ahhoz, hogy miért vagyunk rosszban, kettő; ha megbántja Lolat én megölöm. Számomra mindig is Lola volt a kedvencem és nem tudom miért. Alapjáraton édes volt már kisbaba korában is, és mindig annyira jól elvoltunk...addig az esetig...
Ben egyből kussba maradt és erősen meredt maga elé. - Halljam. - morogtam, majd közelebb léptem hozzá. Állkapcsom megfeszült és szemeimmel ölni tudtam volna, de valami mégis gátolt abban, hogy kiosszam. Talán az, hogy a legjobb haverom fia. - Meg ne merd bántani! Mert ha igen...én elevenen megnyúzlak. Megértettél?
Ijedten nézett rám, majd keményen bólintott és elhúzott. Ahj, nem akarom, hogy elkövesse azokat a hibákat, mint én. Pár év múltán rájöttem, hogy rossz ötlet volt összetörni annyi lány szívét, és annyi egy éjszakás kalandot csinálni. A telefonom csörgésére kaptam fel a fejem, mire kihúztam a zsebemből és megnéztem ki hív. Ismeretlen.
- Igen, Harry Styles. - szóltam bele egy kicsit rekedtes hangon.
- Harry? Végre. Van egy kis gáz. De mindegy is, a lényeg, hogy mi van a srácokkal? - szólalt meg Louis.
- Mi? Mi történt? Jó mindegy, majd elmeséled. Louis én esküszöm kinyírom a fiad, ha meg meri bántani Lolat! - hangomban düh csengett.
- Mi van Lolaval és Bennel?! - Zayn éles hangja hatolt a fülembe, mire beharaptam az alsó ajkam.
- Ki vagyok hangosítva igaz? Louis bazd meg miért nem szóltál?- szóltam rá legjobb barátomra, mire csak egy "Hoppá" volt a válasz. Szabad kezemmel megdörzsöltem az orrnyergemet, majd belekezdtem óvatosan kifejteni, hogy mit is láttam.
- Louis, Zayn enyhén szólva kanosak a kölkeitek. Egyikükön sem volt felső, mikor rájuk találtam a folyosón, miközben egymás szájában turkálnak a nyelvükkel. - lehet nem voltam elég óvatos, ugyanis így is elég durván fejeztem ki magam.
- Üzenem Benjamin Tomlinsonnak, hogy akkora fülest fog tőlem kapni, ha megtudom, hogy kihasznált egyetlen egy lányt is! - hallottam meg Eleanor hangját, anyai szigorral.
- Na és mi van Patrickkal? - csendült fel Odett is, mire már a fejemet fogtam.
- Ő teljesen jól van, a többiek gondosan vigyáznak rá. Liam mielőtt kérdeznéd, Violettel sincs semmi gond. - amint kimondtam az utolsó szót, lentről a lányok hangját hallottam meg, amint veszekednek egymással. - Tévedtem. Várjatok. - suttogtam bele ijedten, ugyanis nincs kedvem egy csaj bunyóhoz. Gyorsan szedtem a lábaim, majd amint leértem csöndben figyeltem a történteket.
- Te meg mibe vagy?! Mondhatom nagyon jó legjobb barátnő vagy! - visított Violet, ami miatt egy fintor futott végig az arcomon.
- Hogy én?! Te beszélsz?! Amióta a szüleink elhúztak, ki tudja hova, azóta csak azzal a hülye Daniellel törődsz! És én?! Engem leszarsz nagy ívben! Azt sem tudod, hogy min megyek keresztül...ja de mégis, hisz te mindig mindent jobban tudsz nálam! Annyira egy okoskodó álszent hülye liba vagy, mindig csak magaddal törődsz! Azon sem csodálkoznék, ha már Daniel megfektetett volna! - üvöltött teli torkából Lola és csak ekkor vettem észre, hogy a hangja mennyire hasonlít az apjáéra. Ugyanúgy elővillantak azok a különleges hangszínek, ami csak Zaynnek van.
- És te! Benjaminnal, akit tudtommal rühellsz, azzal elég közeli viszonyba kerültetek, ha a szemem nem csal. - gúnyosan csengett mini Payne hangja, amitől szemeim kitágultak. Oké kezd eldurvulni a helyzet...de attól még elég izgis. Kíváncsi vagyok mi lesz ennek a vége.
- Erről beszélek! Nem törődsz velem, azt sem tudod mit érzek! Könyörgöm az elmúlt pár napban hányszor kérdezted meg tőlem, hogy mi van velem, minden rendben? Egyszer sem! Én persze vagy ötezerszer megkérdeztem és csak az idióta pasidról tudtál áradozni, miközben bennem olyan érzések kavarognak, hogy azt sem tudom már, hogy fiú vagy lány vagyok-e! - Lola hangja kétségbeesetten hangzott, míg szemeibe könnyek szöktek és szinte összeesett. Na jó tévedtem, mert pár másodperc múlva összeesett.
- Le kell tennem. - szóltam bele azonnal a telefonba és kinyomtam, majd csak egyszerűen leejtettem és Malik után kaptam. - Hé Lolita, ébresztő! Kelj fel Drága! - gyengéden megcsapkodtam az arcát, de nem válaszolt. Közben mellettem Violet már hívta a mentőket, amiért nagyon hálás voltam érte. Gyors levettem magamról a pulóverem, amit Lola feje alá tettem, majd megnéztem a pulzusát. Teljesen normális volt, mégis aggasztott valami. Ő sosem volt ilyen ájulós típus, sőt az immunrendszere és minden egyéb dolga, nagyon erős. Pár percen belül a mentősök is megérkeztek, akiket Violet kísért be. Borzalmasan izgultam, hogy mi lehet a pici lánnyal, hisz imádom őt. Nem tudom mit csinálnék magammal, ha valami súlyosabb baja lenne.

Egy fél órája hozták be, csak én jöttem hozzá, Ben és Violet otthon maradtak Patrick-val. Telefonom hangos zenélésbe kezdett, mire idegesen húzogatni kezdtem a képernyőn az ujjamat, hogy végre felvegyem és beleszólhassak.
- Igen? Harry Styles. - szólaltam meg alig hallhatóan.
- Mi történt? - szinte egyszerre ordibáltak a telefonba, mire majdnem megsüketültem.
- Még én sem tudom oké? Totál ideges vagyok, hogy mi lehet a hercegnőmmel! Azt se tudom, hogy hol áll a fejem! Teljesen kész vagyok, mert félek, hogy mi van vele! És még ti is! Mi a franc történt veletek?! A gyerekeitek számítanak rátok, baszki! És képzeljétek, még csak most jutott el a tudatomig, hogy mi is történt igazából! Lola egyszer csak elájult, összeesett, a lábai feladták a szolgálatot, elvesztette az eszméletét, mondjak még több szinonimát?! - akadtam ki elég rendesen a többiekre. Ideges és dühös voltam. A vonal másik végén hirtelen csönd lett, nem szólalt meg senki. - Na mi van, erre már nem tudtok mint mondani igaz?! A gyerekeitek, oké önállóak és életképesek, de teljesen el vannak veszve! Kész idegroncsok a sok felelősség miatt! Erre még nem készültek fel! És könyörgöm Lola és Violet még csak 14, míg Ben csak 16! Rickyről meg nem is beszélek! Magyarán, még csak tizenévesek és újdonságokat akarnak kipróbálni! Nem hinném, hogy örülnétek, ha most Lola szíve összetörne Ben miatt, aki csak valljuk be kihasználná, Violet pedig egy tuskóval van együtt, ugyanis egyszer láttam már a csávót, és mit ne mondjak össze-vissza csalja a barátnőjét, Ben pedig kezd olyan lenni, mint én 18 évesen! Egy éjszakás kalandok kellenek neki! Nem hinném, hogy pont Lolaval kéne kezdenie! Mert akkor esküszöm, hogy kitekerem a nyakát, amiért meg merte bántani a hercegnőmet! - csak mondtam és mondtam, ki kellett már jönnie belőlem. Hirtelen valami recsegést hallottam a vonal másik végéről, majd Zayn szólt bele.
- Most csak én beszélek, a többiek sokkos állapotban vannak. Kérlek, könyörgöm, vigyázz Lolara. Ő a mindenem. Beleőrülnék, ha történne vele valami. Könyörgöm Harry...tudom mennyire szereted őt, és hidd el még mindig imád téged, te vagy a kedvence, csak nehéz leküzdenie a dolgokat. Ugyanolyan makacs, mint én. Harry...ne mond, hogy nem érdekel, mert most is Hercegnőnek hívtad, ezek után is. Borzalmasan szeretitek egymást, kérlek vigyázz rá! - kétségbeesetten suttogott nekem, ami miatt vettem egy mély levegőt.
- Tudod, hogy soha nem hagynám, hogy bármi baja is essen... - hangom ellágyult, hisz nem tagadom, oda és vissza vagyok a kis csajért. - Várj jön a doki, megvárod, hogy mit mond? - kérdeztem érdeklődve, lenyugodva.
- Persze... - hangján már hallottam, hogy nagyon ki van borulva, érzelmei szerintem teljesen ellepik a fejét.
- Ön Harry Styles? - kérdezte az orvos. Csak egy bólintással válaszoltam. - Miss Malik teljesen jól van, a kimerültség eluralkodott rajta. A kiváltó okát én ugyan nem tudom, de valószínűleg a sok tanulás miatt lehet, mert amint felkelt, annyit kérdezett, hogy hány óra, mert tanulnia kell. Kérem, próbálja meg leszoktatni arról, hogy még hajnalban is tanuljon, mert nem tesz jót az egészségének, hisz még csak fejlődő szervezet, szüksége van a minimum nyolc óra alvásra. Szóval, sok pihenésre van szüksége. Ma már haza is mehet, csak még elvégzünk rajta pár vizsgálatot.
- Rendben, köszönöm. - azonnal megnyugodtam, amint felfogtam a hallottakat.
- Na, na, na mi az, mi a baja a Kincsemnek? - Zayn izgatottan szólalt meg, mire egy nagyon, de nagyon halvány mosoly ült ki az arcomra.
- Egyszerűen fogalmazom meg. Lola stréber. Túl sokat tanul. A kimerültség volt az oka az ájulásnak. - nevettem fel egy kicsit, mert ez eléggé abszurd. A menő, vagány, beszólongatós Lola egy stréber.
- Hála a jó istennek, hogy csak ennyi a baja... - fújta ki a levegőt megkönnyebbülten, majd folytatta. - Harry...én mindent köszönök.
- Nincs mit köszönnöd Zayn. Szeretem őket, csak mérges vagyok rátok, amiért ennyire felelőtlenül itt hagytátok őket. Ennyi az egész. De ha most megbocsájtasz le kell tennem, megyek a lányodért, hogy hazavigyem. - nemes egyszerűséggel kinyomtam és a zsebembe csúsztattam a telefont.