1.fejezet~Találkozás

Találkozás

Csak néztem és néztem, nem tudok választani. Egyik sem fog
meg igazán…Vajon melyik legyen? Az egyik túl romantikus, a másik túl vicces, a
többiről meg inkább ne is beszéljünk. Ez az egyik hibám, túl válogatós vagyok.
Polcról-polcra néztem az összeset, de semmi. Már egy órája cikázik a szemem
jobbról-balra, balról-jobbra. Ilyenkorra már rég tudok választani, de az
istenért sem megy most. Ekkor egy lágy, de mégis határozott hang csapja meg a
fülemet. Édesanyám szólít engem. Tengelyem körül megfordultam és szembe
találtam magam anyám kéken világító íriszeivel és sötét gesztenyebarna, hosszú
és egyben göndör hajával. Néha elgondolkozok azon, hogy ő, hogy nézhet ki ilyen
csodásan, míg én egy nem valami szép külsővel mutatkozom. Tudom néha talán
túlságosan is elfogult vagyok a kinézetemmel. Még egy hiba…A legnagyobb gondom
igazából, hogy sok a hibám. Sosem fogadtam el magam.
- Még mindig nem választottál? – kérdezte egy gyönyörű
mosollyal az arcán. Sóhajtottam, majd egy aprót bólintottam. Neki sem kellett
több, elrohant a legutolsó polchoz és a legtetejéről, a sarokból levett egy
könyvet. Visszajött és a kezembe nyomta a vaskos irományt. Két tenyerem között
éreztem borítójának érdes tapintását és a betűk kiemelkedését. Elolvastam a
címét és az íróját amit egyből megkedveltem, hiszen az író nem más mint,
Stephen King. Nagyon szeretem King-nek a
köteteit és szinte már az összeset kiolvastam. De most egy ismeretlen műt
tartottam a kezemben aminek a címe Carrie. Mások hogyha csak egy keveset is
beleolvasnak, elszörnyednek. De mivel én egy alapból is különc lányka vagyok
így engem nem, sőt én kifejezetten oda és vissza vagyok az ilyesfajta
könyvekért.
Felemeltem a fejem és tekintetem szülőm arcára meredt.
Hirtelen felindulásból két karom közé fogtam gyönyörű alakját. Legelőször
meglepődött, de visszaölelt. Gondolom most kíváncsiak vagytok mért lepődött
meg. Én nem nagyon szoktam kimutatni az érzéseimet és egyáltalán nem szoktam
ölelgetni a szüleim. Én nem vagyok egy olyan személyiség aki könnyedén meg tud
nyílni mások előtt. Nem tudom kitől örökölhettem, ugyanis a szüleim jobban
szeretnek inkább a középpontban lenni, míg én pont az ellentettjük. Viszont ha
kell megtudom magam védeni másokkal szemben. Lehet hogy inkább a háttérben
szorulok meg, de az nem azt jelenti, hogy egy gyenge kislány vagyok. Én igenis
erős és határozott ember vagyok, amiben már annál inkább hasonlítok apára és anyára.
- Köszönöm! – mondtam mosollyal az arcomon. Elengedtem
édesanyám majd megkerülve őt a konyhába mentem. Csináltam egy erdei gyümölcsös
teát, majd a terasz felé vettem az irányt. A bögrében lévő forró italt az
asztalra helyezve ültem bele az egyik székbe. Kinyitottam a most szerzett
irományomat, majd megpillantva az első szót elkezdtem falni a sorokat.
Egyszer-egyszer megállva belekortyoltam a már langyos italomba. Olyannyira
elmerültem a sorok között, hogy észre se vettem és már a 78. oldalon vagyok. Nagyon
belemélyültem ebbe a szenzációs könyvbe.
- Hé Carmen! Visszadobnád a labdát? – csendült fel egy
rekedt férfihang. Felkaptam a fejem és a
szomszédomra majd a fűre pillantottam.
Végül a szemem megakadt egy focilabdán, majd felálltam és elvánszorogtam a
kerek tárgyért. Felkapva azt, egyből visszadobtam, majd újra beleültem a
székembe. Megfogtam a könyvem és visszalendültem az olvasmány világába. Ennyire
még talán, egy mű se tettszett. Mikor újra kortyolni akartam az édes teából,
észrevettem, hogy teljesen kifogyott a bögrém tartalma. Könyvem összecsuktam,
felálltam, majd kezembe fogtam a poharam és visszaindultam a házba. Beérve a
konyhába, anya megkért, hogy menjek el a boltba. Nem utasítottam vissza, mert
úgy is sétálni akartam. Így tehát felvettem a tornacipőm, a bőrdzsekim és a
zsebembe paszíroztam a pénzt meg a telefont. Megfogva a kilincset elköszöntem,
majd lenyomtam és elém tárult London városa. Átléptem a küszöböt és elindultam
a pár utcányira lévő boltba. Ahogy a földön lépkedtem, nézegettem a parkokat és az eget. Belépve az ajtón, egyből
előhúztam a kis cetlit amire rá van írva, hogy mit vegyek. Fogtam egy kosarat
és elkezdtem keresgélni. Éppen a lapot fürkésztem mikor éreztem, hogy egy
mellkasnak ütközök. Annyira béna vagyok, hogy seggre estem. Felnéztem és egy
srác magasodott felettem. Leguggolt mellém és azokat a gyönyörű zöld szemeit
rám emelte.
- Jól vagy? – kérdezte mély hangján.
- P…persze, és sajnálom! – préseltem ki magamból a szavakat.
Azok az íriszei megbabonáztak. Elmosolyodott, majd felállt és kezét nyújtotta
felém. Elfogadtam így segített felhúzni engem a piszkos földről.
- Semmi baj! – mondta még mindig mosolyogva.
- Matt vagyok! – mutatkozott be. Megfogta a kezem és a
kézfejemre egy puszit nyomott.
- Ohh….Carmen vagyok… - szólaltam meg én is. Az órámra
tekintettem és megpillantottam hogy mennem kéne.
- Bocsánat de nekem mennem kell. – mondtam és rámosolyogtam.
- Akkor legalább a számos add meg. – villantotta rám szexi
féloldalas mosolyát. Leírtam neki egy kis cetlire és már indultam is a pénztár
felé. Kifizettem a dolgokat majd hazafelé vettem az irányt. Egész úton csak
Matt-en járt az eszem. Azok a zöld szemek és barna haja, plusz még az a szexi
mosoly ellenállhatatlan, de volt benne valami más. Beléptem az otthonomba és
rohanó kisöcsém közeledett felém.
- Carmen, Carmen, Segíts! – könyörgött nekem mire én
felkaptam kezeim közé.
- Mi a baj Öcsi? – kérdeztem és egy puszit nyomtam puha
arcára.
- Apa kerget és meg akar csikizni. – mondta miközben a
konyhában pakoltam. Amint kimondta apa lépett be.
- Szia virágszálam! – köszönt mosolyogva. Odadobtam egy halk
„hello”-t és bementem a nappaliba. Leültem tv-ni de a filmre nem tudtam odafigyelni mivel Adam folyton azt mesélte, hogy egy pár napra elmennek a nagyiékhoz, ahova persze én
megint megyek. Szüleim már megint azt mondták hogy azért nem mehetek velük mert
én beteg vagyok és a más levegő nem tenne jót. Ki hallott már ekkora
baromságot?! Mi az hogy a más levegő nem tenne jót?! Ezek csak kifogások hogy
én ne menjek mivel engem sosem szerettek. De legalább öcsivel foglalkoznak
hogyha velem nem tették meg. Amint Adam befejezte a szövegelést felmentem a
szobámba és bekapcsoltam a gépem. Felmentem twitterre, majd facebookra is
de semmi érdekes nem volt fent ezért
hamar le is jöttem. Kapcsoltam zenét és max. hangerőre tekertem. Leültem az asztalomhoz, majd fogtam egy ceruzát és írni kezdtem. A szöveg csak úgy jött, így sikerült az hogy 2 óra után egy kész dalt raktam a fiókomba. A fiókot lakatra zártam majd lementem a konyhába.
- Pont jókor jössz szívecském! – szólított meg anyám.Feléjük vettem az irányt, mivel ha jól látom éppen menni készülnek. Leguggoltam öcsihez és átöleltem, majd a fülébe
suttogtam hogy vigyázzon magára és fogadjon szót. Mosolyogva bólintott és elkezdtek a kocsiba pakolni. Beültek majd egy utolsót integettek és elhajtottak. Visszamentem a házba majd a tv elé ültem. Fél óra után a csengőre kaptam fel a fejem. Felálltam és az ajtóhoz
sétáltam, kinyitottam . Felhúzott szemöldökkel fordultam Nate felé. Arrébb
álltam így beengedtem a 6 fiút. Mit ne mondjak az 5 srác kiket nem ismertem
elég helyesek. Főleg az a barna szemű…Na Carmen ilyenekről ne is gondolkozz!! - szidtam magam gondolataimban. Legjobb barátom felé fordultam miután
betessékeltem őket a nappaliba.
- Tényleg olyan dögös mint mondtad Nate! – szólalt meg a
göndör miután végignézett úgy 10-szer. Kikerekedett szemekkel néztem rájuk.
- Hogy mi van? – kérdeztem kitágult szemekkel.
- Miket mondogatsz te rólam?! – húztam fel a szemöldököm,
miközben Nate felé fordultam.
- Semmit. – vigyorodott el mire én beleboxoltam a vállába.
- Áúú… - szólalt meg és a karjához kapott.
- Ez fájt? – kérdezte a kék szemű, barna hajú.
- Boxolni jár, jó hogy fáj! – rivalt legjobb barátom a
csíkos pólósra.
- Carmen ők itt a One Direction! – mondta a fiúkra mutatva.
- Kik? Úgy őszintén mi az a One Direction? – kérdeztem
mosolyogva. 
- Nem tudod? - kérdezte a mogyoró barna szemű.
- Hogyha tudnám nem kérdeztem volna. - adtam az egyértelmű választ.
- Jogos.
- Szóval mi is az a One Direction?
- Akkor először bemutatkozunk, hogy megértsd. Én Zayn Malik vagyok. - nyújtott kezet mosolyogva a fekete hajú.
- Carmen Philips. - mondtam miközben kezet ráztunk és egymás szemébe néztünk. Tekintetem nem tudtam elszakítani az övétől, de ha jól vettem észre ő is ugyanígy volt vele.
- Khmm... - hallottunk meg valamit mire mind ketten rá néztünk.
- Harry Styles. - mondta egy kaján vigyorral miközben magához ölelt. A keze a derekamra csúszott így egyből el toltam magamtól.
- Hé cica nyugi... - suttogta a fülembe.
- Ha még egyszer le cicázol megütlek. - mondtam komolyan. Nem bírom ha lecicáznak.
- Oké, oké... - mondta és elhúzódott.
- Liam Payne. - mondta mosolyogva a tüsis hajú. Vissza mosolyogtam és intettem egyet.
- Niall Horan. - szólalt meg a szöszi. Rámosolyogtam és az utolsó fiú felé fordultam.
- Louis Tomlinson szolgálatodra. - mondta miközben meghajolt előttem. Pukedliztem és felnevettem egy picit. Kényelmesen helyet foglaltunk a kanapékon és mesélésbe kezdtek. Elmondták hogy miket éltek át az x-faktorban és az utána lévő sikerekben. Mondták hogy mennyire szeretik a rajongókat, mert ha ők nem lennének a fiúk se jutottak el volna idáig. Még sok mindenről meséltek mikor Liam terelte a témát.
- Most mesélj valamit te.
- Öhm...izé...inkább kérdezzetek. - ajánlottam fel. Nincs sok kedvem elmesélni az egész életem.
- Hány éves vagy? - kérdezte Louis.
- 18.
- Van barátod? - húzogatta szemöldökét Harry.
- Van. - hazudtam.
- Ki az? - kérdezte Nate. Ránéztem és rákacsintottam.
- Valami belement a szemedbe? - kérdezte furán.
- Istenem, de hülye vagy. Kacsintottam te idióta... - fújtattam.
- Nem nincs barátom... - vallottam be. Hogy miért is hazudtam? Fogalmam sincs!
- Tudsz énekelni? - kérdezte Zayn. Vettem egy nagy levegőt amit aztán kifújtam és válaszoltam.
- Igen...bár szerintem annyira nincs jó hangom... - mondtam teljesen őszintén.
- Te hülye vagy...igenis nagyon jó hangod van! - rivalt rám Nate. Megforgattam a szemeim majd tekintetem a fiúkra vezettem.
- Van saját dalod? - kérdezte Niall. Bólintottam majd felálltam és mutattam hogy kövessenek. Felmentünk a lépcsőn egészen a szobámig. Leültettem őket az ágyra majd kinyitottam a lakatos fiókom. Kutattam benne egy darabig majd előhúztam az egyik dalom. A fiúk kezébe nyomtam majd a szoba másik végébe mentem a gitáromért. Felvettem és én is az ágyra telepedtem majd pengetni kezdtem a hangomat kieresztve. A szöveget fejből tudtam így becsuktam a szemem és csak énekeltem. Régen daloltam utoljára, mostanság inkább írok. Befejeztem a dalom és kinyitottam a szemem. 5 kikerekedett szemű és 1 elégedett arckifejezésű fiú nézett rám.
- Fantasztikusan énekelsz... - motyogta Zayn. Ránéztem és elmosolyodtam.
- Köszönöm - a gitárom nekidöntöttem a falnak és a papírokat visszahelyeztem a fiókba. A nyakláncomon lévő kulccsal lezártam a lakatot ami a fiókon helyezkedik el.
- Miért zárod le? - kérdezte Niall.
- Mert ebben van minden titkom...és az összes dalom amit az életemről írtam. - magyaráztam miközben visszaültem az ágyra.
- Van testvéred? - kérdezte Harry.
- Van. Adam-nek hívják és 8 éves, de ahhoz képest hogy milyen fiatal nagyon okos és értelmes gyerek. - mondtam mosolyogva.
- Szüleid? - szólalt meg hirtelen Liam.
- Anyukám a híres Amanda Philips, apám pedig a híres Thomas Philips. - válaszoltam elkomorodva. Nem szeretem a szüleim, se beszélni róluk.
- Mi a baj? - kérdezte Zayn.
- Semmi csak nem bírom a szüleim. - mondtam teljesen őszintén.
- Akkor már értem mért nézel ki ilyen jól. - motyogta Harry.
- Mit mondtál? - kérdeztem szúrós szemekkel a göndörkétől.
- Semmit, semmit. - válaszolta azonnal. Tekintetem levettem róla helyette a többieket néztem mosolyogva. Még kérdezgettek sok mindenről amire én szívesen válaszoltam. Nem tudom mit csinálnak velem, de velük sokkal felszabadultabb vagyok, mint másokkal, pedig őket csak ma ismertem meg.
Este elmentek haza én pedig a fürdőbe rohantam. A kádat teleengedtem vízzel, felhabosítottam majd ruháim levettem és beleültem. A forróság átjárta minden egyes porcikám és relaxáltam.