Nem bírtam ki hogy ne írjak nektek részeket egészen nyár elejéig! Tudom borzasztóan rövid lett, de azért remélem tetszeni fog nektek és kapok pár komit. A részről csak annyit szeretnék mondani, hogy arról a bizonyos betegségről csak a későbbiekben fogjátok megtudni, hogy mi az és hogy még milyen szerepet fog betölteni Carmen életében. Nem is árulok el többet, jó olvasást!
Xx RR
Megmentőm
"A szem a lélek megcsillanása...
Az ő zöld íriszei mindent elárulnak róla, csak tudni kell bennük olvasni..." - Zayn Malik
- Te tényleg gyorsan felhúzod magad. - mondta elképedve Harry. Harry? Jobban kinyitottam a szemem és észrevettem hogy a tegnap megismert öt fiú és Nate van a szobámba.
- Mi a francot kerestek ti a szobámba?! - néztem rájuk kikerekedett szemekkel. Megforgattam az íriszeim és kikeltem az ágyból. Viszont azt elfelejtettem hogy én egy melltartóban és bugyiban szoktam aludni.
- Váó! Jól nézel ki! - vigyorogta Harry. Ismételten megforgattam zöld szemeim, majd besasszéztam a fürdőmbe. Ledobáltam magamról a fehérneműimet és beálltam a zuhanykabinba. Megnyitottam a vizet, ami azonnal végig járta a testemet. Hagytam hogy izmaim ellazuljanak és bőröm elázzon a forró folyadék hatására. Nyomtam egy kis tusfürdőt a kezembe, amit a testemen dörzsöltem szét. Gyorsan végeztem a fürdéssel, így a csapot elzárva léptem ki a gőzzel elárasztott fürdő csempéjére. Magam köré tekertem egy törölközőt, így mentem vissza a szobámba. Meglepetésemre csak Zayn volt már bent. A szekrényemhez léptem és elővettem belőle egy szettet, majd visszamentem a fürdőmbe és felöltöztem. A tükör elé álltam, ahol kifésültem a hajam. Sminket nem raktam fel mivel nem szeretem és ellenzem azokat akik magukra kennek öt kilót, így visszaindultam Zaynhez.
- Többiek? - kérdeztem miközben leültem az ágyamra.
- Lent vannak. Amúgy a szüleid és az öcséd hol vannak?
- Elmentek pár napra. - válaszoltam és megindultam le. Mit ne mondjak elég furcsa látvány fogadott. A fiúk a konyhában ökörködtek, de szerintem igazából főzni akartak. Louis éppen egy fakanállal ütögette Harry fenekét, míg Niall a hűtőt pakolta ki és Liam meg Nate a fejét fogva állt.
- Ti meg mi a francot csináltok?! - rivaltam rájuk. Mintha meg sem hallottak volna engem, folytatták amit eddig csináltak.
- Louis ne verd Harryt azzal a kanállal, Niall te pedig légy szíves ne egyél meg mindent! - adtam ki a parancsokat. Még mindig nem érdekeltem őket ezért odamentem Louhoz és kivettem a kezéből a fakanalat amit egyből a kukába dobtam ki mivel azzal csapkodta Hazza fenekét.
- Hé! - nyávogott a répafiú.
- Tomlinson ne hozz ki a sodromból! Üljetek le mind az asztalhoz és készítek nektek kaját. - parancsoltam rájuk erélyesen, mire szót fogadtak így csináltam nekik palacsintát. Megterítettem hat főre és középre raktam az ételt. Én is leültem mire a srácok enni kezdtek.
- Carmen te nem eszel? - kérdezte Niall.
- Ööö...nem vagyok éhes.
- Hogy-hogy? - folytatta Harry. Nyeltem egy nagyot és segítségkérően néztem Nate-re.
- És mikor lesz új számotok? - terelte a témát legjobb barátom amiért nagyon hálás vagyok neki. Hogy miért nem vagyok éhes? Mert beteg vagyok. Ne valami megfázásra gondoljatok vagy ilyesmi hanem komolyabbra. Miután a fiúk elfogyasztották az ételt neki álltam mosogatni.
- Segítsek? - kérdezte Zayn miután a többiek a nappaliba mentek.
- Azt megköszönném. - mosolyogtam rá. Én mostam és Malik törölgetett.
- Kérdezhetek valamit? - szólalt fel félénken. Bólintottam mire folytatta.
- Mért vagy ilyen vékony...?...vagyis...izé... - hebegett-habogott ami mosolygásra késztetett.
- Nyugi...hát mert...mert...ahj...ne mond el senkinek kérlek! - néztem rá könyörgően.
- Rendben! Tartom a szám!
- Szóval...én...ahj...beteg vagyok. - mondtam ki végül.
- Ne firtassam igaz? - kérdezte mire én bólintottam. Zayn segítségével gyorsan végeztünk a mosogatással, majd bementünk a többiekhez. Kitalálták, hogy üvegezzünk, aminek nem örültem, mert egyáltalán nincs kedvem semmihez, de végül belementem. Hoztam egy üveget és körbe ültünk.
- Ki kezd? - kérdeztem felnézve a többiekre.
- Én! - mondta az összes fiú.
- Akkor én. - jelentettem ki határozottan, de mosolyogva. Elkezdtünk játszani, de mikor már egy fél órája csináltuk, Zaynnek valami történetet kellett mesélni.
- Egyik este még Bradford-ban sétálgattam az utcákon, mikor sikítást hallottam meg. A hang irányába kezdtem menni és megláttam, hogy egy lányt csókolgat egy pasas. A lány segítségért kiáltozott így leszedtem róla a csávót és beütöttem neki. Mivel részeg volt a pasi és alig állt a lábán ezért egyből a földön kötött ki. A lányt próbáltam nyugtatni kisebb-nagyobb sikerrel. A neve pedig... - itt elakadt és szerintem bevillant neki minden. Ugyanis az a lány nem más mint én.
- Ki az a lány? - kérdezte Liam. Éreztem, hogy a rossz emlék hatására könnyek kezdtek gyűlni a szememben, de nem hagytam, hogy végig follyanak. A látásom kezdett elhomályosulni és nagy levegőket vettem. Egy ember nézését éreztem magamon, ami már szinte lyukat égetett belém. Felnéztem rá, majd kinyitottam a szám, de semmi nem jött ki rajta.
- Köszönöm... - préseltem ki magamból ezt az egy szót és könnyeim lefolytak az arcomon. Hogy mit érzek? Fájdalmat. Azután az este után több hónap kellett hogy megszólaljak. Nem mertem senkihez sem közeledni mert féltem. Többször is megpróbáltam erőt venni magamon, de soha nem sikerült. Nem volt bátorságom, hogy újra a régi legyek. Miután ideköltöztünk Londonba és megismerkedtem Nate-tel, kezdtem újra boldog lenni, de soha nem maradéktalanul. Felálltam és erőtlenül felrohantam a lépcsőn be a szobámba, amit bezártam.
*Zayn szemszöge*
- Úristen... - suttogtam, miután Carmen felrohant és rájöttem, hogy ő az a lány.
- Valaki elmagyarázná miről van szó? - kérdezte Louis.
- Az a lány Carmen volt. Nem hittem volna, hogy valaha is találkozni fogunk még. - magyaráztam a többieknek.
- Azt elmondta, hogy Zaynnek hívják, de nem gondoltam volna, hogy te leszel az. - mutatott rám Nate.
- Megyek beszélek vele! - jelentette ki és felrohant az emeletre. Nagy csönd uralkodott a szobában, senki sem szólalt meg, mindenki el volt foglalva a saját gondolataival. Fentről hallhattuk ahogy Nate könyörög Carmennek, hogy engedje be, de a lány tiltakozott. Pár perc után a fiú lejött és kétségbeesetten visszaült közénk. Felálltam és megindultam a lépcső felé, de valaki visszarántott a csuklómnál fogva.
- Ha nekem nem sikerült, akkor neked sem fog.
- Egy próbát azért megér. - mondtam és kirántottam a kezem a szorításból, majd ismételten megindultam, de ezúttal nem akadályozott meg senki. A lábaimat egymás után szedtem fel a lépcsőn, felértem és elbattyogtam a fehér ajtó felé. Bekopogtam és vártam a választ.
- Hagyjál Nate! - szólt vissza sírással a hangjában.
- Zayn vagyok. - mondtam kedvesen. Hallottam lépteket, majd az ajtó zárjának kattogását és résnyire kinyitotta a nyílászárót. Beengedett, amin meglepődtem, de bementem. Leült az ágyára, a hátát neki támasztotta a falnak, felhúzta a térdét és az ölébe vett egy párnát és úgy szipogott tovább. Lehuppantam vele szemben és az arcát kezdtem fürkészni.
- Jól vagy? - kérdeztem lágyan és kedvesen. Nem szólalt meg csak megrázta a fejét. - Na jó ez hülye kérdés volt. - nevettem fel kínosan. Mondatomon Carmen is felkuncogott amit jó jelnek vettem.
- Köszi Zayn... - suttogta mosolyogva.
- Szívesen, de mit? - kérdeztem értetlenül. Tényleg nem tudom mit kell megköszönnie.
- Te vagy a...hősöm. - a szája felfelé görbült az utolsó szónál ami engem is mosolygásra késztetett. Most, hogy így jobban megnéztem, gyönyörű mosolya bárkit fel tud dobni, csillogó szemei bárkinek erőt tudnak adni és puha érintése egy pillanatra egy teljesen más világba repít.
- Gyönyörűek a szemeid... - csúszott ki halkan a számon és remélhetőleg nem hallotta meg. Felkacagott mondatomon, ezek szerint meghallotta. Nevetése nem volt erőltetett amit még egy jó jelnek vettem. Beszélgetni kezdtünk teljesen hétköznapi dolgokról, amiket átváltottak a személyesebb témák. Sokat nevettünk és egyre több dolgot tudtam meg róla. Jó érzés, hogy ennyi mindent elmond, mert ezek szerint megbízik bennem.
Nagyon tetszett és alig várom a kövit.
VálaszTörlés