4.fejezet~Rá gondoltam

Kedves Olvasóim!
Meghoztam az új részt! Azért hoztam hamarabb, mert a következő valószínűleg csak jövőhét végén fog jönni, mert készülnöm kell az angol vizsgámra... Remélem tetszik és komiztok páran!
Jó olvasást!
Xx RR

Rá gondoltam

"Sosem gondoltam volna, hogy az én nővéremnek, még valaha tetszeni fog valaki..." - Adam Philips

*Zayn szemszöge*

Egy kényelmetlen ágyon keltem, de mikor kinyitottam a szemem, rá kellett jönnöm, hogy a kórházban vagyok és este a szobában lévő másik ágyon aludtam el. Lassan, de biztosan felültem és akkor vettem észre, hogy még mindig Carmen puha kezét fogom. Szám felfelé görbült, amikor megláttam gyönyörű, karakteres arcát, amire egyből egy puszit nyomtam és épp úgy mint este, a lány megint mosolygott. Na jó ez nem lehet véletlen! Mind egy, inkább nem gondolkozok, mert még reggel van és megfájdulna a fejem. Elengedtem az alvó lánykát és bementem a fürdőbe, ami a kórteremhez tartozik. A tükörnél megigazítottam a hajam és a ruháim, majd visszamentem, de akkor a hasam jelezte, hogy üres. Elkezdtem lépkedni a büfé felé, ahol vettem magamnak egy szendvicset és vizet, de akkor rám tört a nikotin hiánya. A kórházból kimentem és rágyújtottam, mikor egy ismerős kocsit láttam meg leparkolni. Az Harry autója volt, amiből kiszállt a maradék bandatag és Nate. Egy utolsót beleszívtam a cigimbe majd elnyomtam és belekortyoltam a vizembe.
- Zayn! Azt hittük, hogy valami bajod esett, mert este nem jöttél haza. - szólalt meg Liam az apáskodó hangján. Megforgattam a szemeim és befelé indultam, mögöttem a többiek. A liftben nagy csönd uralkodott, amit Niall zavart meg.
- Azt még megeszed? - kérdezte a szendvicsre mutatva. Odaadtam neki, mert én most nem bírnám megenni. Az ismert úton mentem el Carmen szobájáig ahonnan egy doki jött ki. Egyből odarohantam hozzá és faggatózni kezdtem.
- Jó napot! Maga Carmen kezelőorvosa?
- Jó napot! Igen én vagyok, Dr. Gillbert. - nyújtotta felém a kezét amit én elfogadtam és kezet ráztunk.
- Zayn Malik. Hogy van Carmen? - kérdeztem, de a doki nem tudott válaszolni, mert Nate közbevágott.
- Öhm...doktor úr, ők nem tudnak róla.
- Á, üdvözlöm Nate! Rendben akkor magával szeretnék beszélni Carmen állapotáról. - mondta Dr. Gillbert és arrébb álltak az említett fiúval. Meglepődöttség tükröződött az arcomon, mivel nem értettem semmit. És egyáltalán honnan ismerik egymást, a doki meg Nate? És mi miért nem tudhatunk semmiről? Nekem ebből elegem van! Nem foglalkozva senkivel, kinyitottam az ajtót és bementem, majd leültem az ágy mellé a műanyag székre. Újból megfogtam a kezét, de hirtelen egy kezet éreztem a vállamon. Megfordítottam a fejem és Liam állt mögöttem aki mosolyogva figyelt engem.
- Beszélhetünk kint? - kérdezte, mire én bólintottam és megindultam vele együtt ki a szobából, majd a folyosón el. Mikor már elég messze voltunk a többiektől, belekezdett.
- Mi van veled? Még nem láttalak ilyennek, hogy egy lány sorsát így a szíveden viselted volna. - mosolygott Li miközben a lábaink nem álltak meg egy pillanatra sem.
- Nem tudom...azt érzem, hogy vigyáznom kell rá és védenem mindentől...lehet azért mert egyszer már úgymond "megmentettem". - osztottam meg gondolataimat az egyetlen olyan emberrel akivel mindent megtudok beszélni.
- Idővel mindenre rájössz. - mosolygott sejtelmesen.
- Szóval te tudod mi állhat a háttérben. - gondolkoztam hangosan.
- Csak van egy feltevésem. Na gyere menjünk vissza. - mondta és megindultunk a kiindulási helyre. Mindenki bent ült a kórterembe, de egy hangot sem lehetett hallani, mivel síri csönd volt. Én a másik ágyon foglaltam helyet mellettem Liam.
Egy tíz perce ülhettünk, mikor Carmen megmozdult és többször pislogva kinyitotta a szemeit. Végre megláthattam gyönyörű zöld íriszeit, amik egyből elvarázsoltak. Gyenge mozdulatokkal felült és végig nézett a társaságon. Rajtam megakadt a tekintete és elmosolyodott. Figyelmét most a kezeinek szentelte, amik a takaró szélét piszkáltak. Levette magáról a lélegeztető maszkot és oldalra rakta.
- Carmen azt rakd vissza. - mondta apáskodó stílusban Nate.
- Nem! - szólalt meg Carmen miután megforgatta szemeit.
- De az orvos azt mon... - kezdte a fiú, de nem tudta végig mondani mert a lány belé fojtotta a szót.
- Nem érdekel! - rántotta meg a vállát.
- Makacs! - motyogta Holmes. Carmen szúrós szemekkel nézett legjobb barátjára, aki védekezés képpen maga elé tartotta a kezeit. Felkuncogtam azon, hogy milyen harcias a lányka ahhoz képest, hogy egy kórházban van. Hirtelen nyitódott az ajtó és egy kisfiú rohant be rajta, kinek barna szeme és haja van.
- Carmen! - mondta boldogan a kisfiú és a lányhoz ment, aki felkapta és leültette maga mellé.
- Öcsi! - vigyorgott Philips és egy puszit nyomott a kis srác fejére.
- Mi most magatokra hagyunk titeket. - mondta Liam és mindenki megindult kifelé velem együtt, de hirtelen egy kezet éreztem magamon. Megfordultam és a kisgyerek állt ott. Míg a többiek kimentek addig én leguggoltam elé.
- Adam vagyok. Téged hogy hívnak? Maradj! - kérte kedvesen, ami mosolygásra késztetett.
- Zayn vagyok. De csak akkor maradok, ha Carmen is beleegyezik. - válaszoltam és felnéztem az említett személyre. Mosolyogva bólintott, így felálltam és visszaültem a másik ágyra.
- De jó tetkóid vannak! - mondta vigyorogva Adam. Felkuncogtam kijelentésén és felhajtottam az ingem ujját, hogy többet lásson. Elkezdte simogatni a tetkókat, mire nővére rászólt.
- Öcsi ezt nem illik.
- Hagyjad tetszenek neki. - legyintettem a szabad kezemmel. Sokat beszélgettem Adammel, mert tényleg nagyon értelmes kisgyerek, ahogy mondta Carmen. Van humora, aranyos és el lehet vele beszélgetni.
- Adam remélem itt vagy. - nyitott be egy barna hajú lány a szobába.
- El! - szólalt meg Carmen, egy őszinte mosollyal az arcán.
- Te lány már megint mi történt?! - kérdezte mosolyogva a barna hajú lány.
- Eleanor Calder vagyok. - nyújtotta felém kezét, amit én elfogadtam és kezet ráztunk.
- Zayn Malik. - nevem hallatán kikerekedett a szeme, gondolom leesett neki hogy én vagyok a híres Zayn Malik, de nem mondott semmit csak felhúzott szemöldökkel Carmen felé fordult.
- Én hagyom, had csacsogjatok. Sziasztok! - köszöntem el kedvesen és hazaindultam.

*Carmen szemszöge*

- Car neked totál bejön Zayn! - szólalt meg vigyorogva öcsi.
- Pfu, dehogy is! - tagadtam állítását mivel az képtelenség, hogy nekem tetszen valaki is.
- De, de! - értett egyet El is. Megforgattam a szemeim és inkább nem foglalkoztam velük. Zayn. Zayn Malik. Azok a zöldes-barna szemek és már-már ében fekete haja elképesztő. A frizurája mindig tökéletesen be van állítva, míg gyönyörű íriszei jobban csillognak, mint a csillagok. Sosem fogom elfelejteni azt mikor megmentett, mikor beszélgettünk csak ketten.
- Carmen! Mért csipog az a vacak? - terelt vissza gondolataimból El.
- Az azt jelenti, hogy gyorsabban dobog a szíve. De már normálisan. - közölte Adam. Kikerekedett a szemem, mert akkor csipogott mikor Rá gondoltam. Ez nem lehet!