20.fejezet~Nagyon sok mindent tudok rólad!

Kedveskéim! Tádám! Itt is van:) Nem tudom, hogy nektek mennyire fog tetszeni, de szerintem a legvége azért egész jó lett:) viszont ma utazok el négy napra, szóval a következő rész késni fog:// de ígérem hogy sietni fogok a következővel! Xx Rebeka

Nagyon sok mindent tudok rólad!

"Mikor meghallottam, hogy a nevemet sikítja, rohanni kezdtem felé. Abban a pillanatban semmiben sem voltam biztos, csak egy dologban. Abban, hogy szeretem!" - Zayn Malik

*Harry szemszöge*

- Ez most mire volt jó? - kérdezte Liam, utalva arra, hogy elküldtem Carment.
- Hisz az ő hibája, ami történt Zaynnel! - szólaltam meg a kelleténél hangosabban.
- Nem...az...Övé... - nyögött fel Zayn. Zayn? Mind odafordultunk felé és az ágya mellé igyekeztünk.
- De hisz miatta mentél el! Ha nem mentél volna el akkor most nem lenne semmi bajod! - bizonygattam az igazam. Szerintem nekem van igazam hisz ha Carmennel nem vesztek volna össze akkor most Zaynnek nem lenne semmi baja.
- Ő nem tehet semmiről! Én hajtottam át a piroson ezért jött belém a kamion. Neki ehhez semmi köze. Az én hibám én kaptam fel a vizet a semmin. - magyarázta nyögdécselve Malik.
- Ó, szóval most én vagyok a hibás mert elküldtem! - horkantottam fel idegességemben.
- Hogy mit csináltál?! - szólalt meg Zain. Nyeltem egy nagyot és egyenesen a szemébe néztem. Nem mondtam semmit csak farkasszemet néztünk. - Elküldted? - kérdezte suttogva dühösen. Komoran bólintottam, mire a feje vörösödni kezdett. - Ha majd fel tudok kelni az első dolgom az lesz, hogy adok egy jobb öklöst. - morogta mérgesen az orra alatt Malik.
- Ugyan miért? - horkantottam fel.
- Mert elküldted, pedig lehet hogy azért jött hogy kibéküljünk! - ordította le a fejemet. Megforgattam zöld íriszeim, majd gyors léptekkel kiviharzottam a szobából. Egyenesen Carmen kórterméhez indultam, majd kinyitottam az ajtót, de senki nem volt bent. Benéztem a fürdőbe is, de ott sem volt senki sem. A táskájához mentem, ahol megláttam, hogy hiányzik pár ruhadarab és az egyik cipője. Elment....ahogy kértem....hogy mekkora egy idióta vagyok! Egyáltalán minek küldtem el?! Ahj, gyerünk Harry gondolkozz hova mehetett? Hova, hova, hova? A válaszom: Fogalmam sincs! De ki tudna segíteni? Ki, ki, ki? Megvan! Kifutottam a kórházból egyenesen a kocsimig ahol egy csapat rajongó állt. Jesszus....! Átverekedtem magamon a lánycsapaton, majd beszálltam és beindítottam a motort. Azonnal a gázpedálra léptem és hajtottam. Amint odaértem a házhoz, leparkoltam és kipattantam a kocsiból, majd csöngetni kezdtem gőzerővel. Amint kinyílt az ajtó Carmen anyukája állt előttem.
- Jó napot Mrs Philips! - köszöntem illedelmesen.
- Szia Harry! Carmen nincs itthon ha őt keresed! - mondta mosolyogva.
- Adamhez jöttem. Bemehetek? - kérdeztem mire arrébb állt, így beengedett. Megköszöntem, majd azonnal a lépcső felé indultam. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, majd a második ajtónál kopogtatni kezdtem. Egy "Gyere" után benyitottam, így megláthattam az öcsköst, aki éppen az ágyán olvasott. Nem nézett fel a könyvből, csak mikor leültem az ágyra.
- Szia Hazza! Mi járatban?
- Segítened kell!

*Carmen szemszöge*

Fogalmam sincs hogy merre vagy hol járhatok, de még mindig nem álltam meg. Kb. egy órája már a tüdőm folyamatosan szúr, amit úgy ahogy tűrök. A talpam is kezd egy picit fájni, de nem állhatok meg, tovább kell mennem. Volt, hogy néha az autók rám dudáltak és kikiabáltak valami ocsmányságot, de ügyet sem vetettem rájuk. Korom sötét volt, az orromig sem láttam, ezért hirtelen egy gödörbe léptem és elestem. Az oldalamra estem, mire belőlem kitört a sírás, hiszen a testem súlya megterhelő a betegségem miatt. A hátamra gördültem, majd felhúztam a pólóm és megtapogattam a jobb bordáim, amik nagyon fájtak, ezért egy picit felszisszentem. Mindenem kínkeservesen fájt, annyira, hogy sírtam miatta. Sosem szoktam sírni ilyenek miatt, de a testem súlya a lábaimra nehezedett, miközben gyalogoltam, így rettenetesen megterheltem, most pedig az oldalamon valószínűleg holnapra egy hatalmas lila folt lesz. A könnyeim csak úgy folytak nem bírtam megállítani őket. Vettem egy mély levegőt, majd megpróbáltam felkelni a hideg, koszos földről, de nem bírtam, egyszerűen mindenem fájt és nagyon fáztam is. Hirtelen egy kocsi parkolt le mellettem, majd egy nagyobb és egy kisebb alak lépett ki belőle.
- Carmen! - guggolt le mellém Harry.
- Segíts....segíts... - suttogtam nyöszörögve, miközben még mindig sírtam. Bal karját a hátam alá, míg jobb karját a lábaim alá helyezte, majd felemelt és beültetett az autóba. Hirtelen mindenhol belém nyílalt a fájdalom, mire fájdalmasan felsikítottam.
- Mid fáj? - kérdezte az öcsém aggodalmasan. Ismét végigjárt a fájdalom, ami még erősebb volt mint az előbbi.
- Mindenem! - sikítottam fel fájdalmamban. A sírás csak erősödött, hiszen mindenem remegett a fájdalomtól.
- Harry lépj a gázra! Azonnal a kórházba kell vinni! - utasította Adam, mire Hazza azonnal indult. Az út közben többször is felsikítottam, a fájdalom már mart, amit nem hiszem, hogy sokáig bírok még. Gyorsan odaértünk a kórházhoz, mire Harry kivett engem a kocsiból és bevitt. Még mindig sírtam és néha-néha felsikkantottam, mert másképp nem tudtam kiadni magamból azt, hogy mennyire fáj mindenem. Harry belépett a kórházba, ahol egyből a recepcióshoz ment, aki egyből hívott egy orvost.
- Harry!! - sikítottam fel teljes erőmből, mire mindenki ránk kapta a tekintetét. A testemben szétáradt a maró érzés, mindenem remegett a fájdalom miatt és erősen kapaszkodtam Hazza nyakába. Próbált nyugtatni, de nem sikerült, semmi sem hatott. Egy futó orvos közeledett felénk, majd kért egy hordágyat, amire felfektettek.
- A rák szétterjedt mindenhol, emiatt van a fájdalomérzet. - magyarázta az orvos. Ismételten felsikítottam, mert egyre erősebben hatolt át a rák mindenhova.
- Zayn! - sikítottam újra, mire a folyosó megtelt egy csomó emberrel.
- Mindenki menjen a dolgára nincs itt semmi látnivaló! - oszlatta fel a tömeget Harry.
- Carmen! - hallottam meg szerelmem hangját a folyosó végéről.
- Uram magának még nem szabadna felkelnie! - parancsolt az orvos. Zayn nem válaszolt, szerintem igazából nem is törődött vele, hanem mellém állt és megfogta a kezem. A sírásom nem csillapult, hanem erősödött, amit nem tudtam megakadályozni. Míg én azzal voltam elfoglalva, hogy minél kevesebbszer sikítsak fel, addig az orvos hozatott nyugtatót, amit azonnal belém nyomott.
- Zayn.... - suttogtam szerelmemnek, mire a szemembe nézett és figyelt, hogy rendesen értse, amit mondok. - ...Szeretlek! - nyögtem fel, majd a nyugtató miatt lecsukódtak szemeim és mély álomba merültem.

*Zayn szemszöge*

- Carmen! Én is szeretlek! Hallod én is szeretlek! Carmen! - szorítottam meg a kezét.
- Uram menjen vissza a kórtermébe! - utasított engem az orvos.
- Nem! Carmennel szeretnék maradni. - közöltem vele, mire felnézett a plafonra, majd megszólalt.
- Rendben, akkor egy kórtermük lesz a hölggyel. - mondta unottan az orvos, majd szólt egy rezidensnek, aki átpakolta  cuccaim Carmen kórtermébe.

~...~

Amint felkeltem az alvásból, körbenéztem a kórtermen, így megpillanthattam a másik ágyon fekvő szépséget. Elkezdett nyöszörögni, majd kinyitotta a szemeit, így belenézhettem a világító zöld íriszeibe.
- Szia... - köszönt suttogva, miközben mosolygott. - Beszélnünk kell. - ült fel az ágyán, mire követtem példáját és én is felültem. Nem szeretem ezt a mondatot, mert ezután, mindig valami rossz hírt közölnek, ami általában, az, hogy szakítanunk kell. Nagyon remélem, hogy nem ez lesz! - Ugye mindketten szeretjük egymást... - kezdte, de abbahagyta, mire a szemöldököm az egekbe szökött.
- De? - kérdeztem kíváncsian.
- De nem tudunk egymásról semmit....Nekem egy kapcsolat sosem működik, ha a párom nem tud rólam semmit. - magyarázta, mire kínosan felnevettem.
- Ismerjük egymást. - közöltem vele egyhangúan.
- Akkor tesztellek. - közölte velem, mire kíváncsian figyeltem. - Mikor születtem?
- Ööö.... - gyerünk Zayn menni fog! Mikor született?! Nem mond már Zayn, hogy nem tudod!
- Mi a kedvenc színem? - folytatta komoran.
- A rózsaszín? - kérdeztem félve, mire megrázta a fejét. Picsába! Gyerünk Zayn! Menni fog!
- Mi a kedvenc ételem? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem tudom... - suttogtam magam elé, mire szerelmem felhorkantott.
- Látod! Nem tudsz rólam semmit!
- Ez nem igaz! Nagyon sok mindent tudok rólad! - tiltakoztam véleménye szerint.
- Például? - vonta fel a szemöldökét, miközben egybefonta karjait a melle alatt.
- Például azt, hogy amikor ideges vagy, akkor mindig a hajad tekergeted, hogy ütsz azért, ha azt mondják rád, hogy cica. Hogy mikor ránézel egy szerettedre, akkor mindig csillogni kezdenek a gyönyörű zöld szemeid, hogy mások elől mindig rejtegeted az érzéseid, hogy mások előtt sosem sírsz, mert nem szeretsz mások előtt gyengének tűnni. Hogy neked két fajta nevetésed van. Van cinikus nevetésed és van az, hogy akkor nevetsz mikor egyszerűen csak jól érzed magad. Hogy Adamnek azért segítesz ennyit és azért törődsz vele ennyire, hogy neki ne olyan élete legyen, mint neked, ha tehetnéd elkényeztetnéd. - mosolyogtam rá, mire arca ellágyult és a kezei leereszkedtek maga mellé. - Most viszont te jössz. - vigyorogtam, mire neki egy halvány mosoly jelent meg az arcán. A teszten tökéletesen megfelelt mindent tudott. Átfeküdt az én ágyamra, majd szorosan hozzám bújt. A fülemhez hajolt és suttogni kezdett.
- Szeretlek - súgta, miközben ajkai súrolták a fülem, majd szenvedélyesen beleharapott a fülcimpámba.
- Tudod mióta várok már erre? - kérdeztem boldogan. Megrázta a fejét, mire megcsókoltam. - Amióta először találkoztunk. - suttogtam bele csókunkba.
- Hmm... - az alsó ajkába harapott, mire megnyálaztam a szám, majd heves csókcsatába kezdtünk. Érezem, hogy szeret, amit viszonzok is teljes szívemből. Keze felvándorolt a tarkómra, majd beletúrt a hajamba, míg az én kezem a fenekére csúszott, amibe belemarkoltam. Elvált tőlem, mire kérdőn néztem rá. Kibújt az ölelésemből és felállt, majd odasétált az ajtóhoz és bezárta, majd a folyosóra néző ablakhoz ment, amit besötétített, majd egy kaján vigyor kíséretében megszólalt.
- El kéne magának az orvos. - vigyorgott, miközben levetette magáról a pulcsiját. - Nincs melege? Mert nekem nagyon. - kérdezte játszadozva, majd a nadrágja gombjához nyúlt. Kigombolta, majd elkezdte nagyon lassan lefelé húzni. Végül levette magáról, majd felém közeledett. - Nem gondolja, hogy túl van öltözve? - kérdezte vigyorogva, majd a pólóm szegélyéhez nyúlt és lehúzta rólam. Keze a hasamra csúszott, amit végigsimított, majd az övemhez nyúlt, amit azonnal ki is kapcsolt. Ráült a csípőmre, majd lehajolt az arcomhoz és egy forró, érzéki csókban forrtunk össze.