6.rész - Szereposztás

"Bármi áron, de megkeserítem az életét! Mit képzel magáról?!" - Alesha Cox

Lola Malik

Az egész hétvége unalma volt. Miután tegnap a délutánt Hugo nálunk, vagyis inkább nálam töltötte, üres voltam. Senki sem volt itthon. Se Harry, se Violet, se Partick, se Ben...se Anya és Apa. Az üresség kezdett teljesen betölteni. Senki nem volt, akire számíthattam volna, hisz még Hugo sem tud a családi gondjaimról. Hogy miért? Mert egyszerűen nem merem elmondani. Legalább az iskolában higgyék azt, hogy tökéletes életem van, semmi problémám sincsen, és magamtól vagyok ilyen okos. Még tegnap miután elment a barátom, azonnal felrohantam a szobámba és magolni kezdtem az anyagokat. Kémia, matek, fizika, pedig ebből még nem is volt óránk, ugyanis a tanár beteget jelentett még az első tanítási nap előtt, így fizika óránk eddig nem volt, azonban a tanár úgy gondolta, hogy mi dolgozunk meg tanulunk, míg ő betegen fekszik, így kör emailben közölte, hogy holnap felelés, egészen a sebességig, ami a harmadik, vagy a negyedik anyag a tankönyvben, ami rohadt vékony, ellenben az anyag annál tartalmasabb. Szóval ezt szívtuk.
Ma reggel mikor felkeltem, alig volt erőm, azt vettem észre, hogy körülöttem tankönyvek és füzetek hevernek, míg valaki egy takaróval betakart. Biztos Harry volt. Az órára pillantottam, ami hajnali 4 órát mutatott, így bőven volt időm elkészülni. Eszembe sem jutott visszaaludni, mert abból csak baj lesz. A fürdőbe vettem az irányt, ahol beálltam a tus alá és magamra engedtem a vizet. A folyadék nyugtató hatással hatott rám, így valamivel felszabadultabban szálltam ki onnan, majd a tükör elé álltam. A szemeim alatt hatalmas karikák húzódtak, és a fránya tinikor miatt egy pattanás jelent meg az orrom tövében. Fú, de imádom mikor ott jönnek elő...remélem éreztétek az iróniát. Sec-perc alatt megszárítottam a hajam, majd visszamentem a szobámba, hogy felöltözzek. Egy fehérnemű szett után magamra kaptam egy harisnyát, rá pedig egy oly sok ember szerint picsás szoknyát, majd egy trikót. Mivel úgy ítéltem meg, hogy kint nincs azért nyár, így magamra kaptam egy kardigánt, bokazoknit és a Vans cipőmet. A fürdőben magamra kentem egy kis korrektort, hogy azért az a buzi nagy pattanást és a karikákat eltakarjam. Kiszempillaspiráloztam magam, ami kiemeli hatalmas szemeim, majd egy kis szájfény és késznek nyílvánítottam magam. A szobámban elővettem a táskám és belepakoltam a cuccaim, majd miután rendbe raktam az ágyam, lementem a konyhába. Még senki sem volt ébren, egyedül Harry, aki csak azért szokott felkelni ilyen korán, hogy Patrickot óvodába vigye. Intettem neki egyet, majd a hűtőbe néztem. Elővettem egy rakat tojást, amiket feltörtem, majd összekevertem egy tálban. Az alsó szekrényből előhúztam egy serpenyőt, amibe öntöttem egy kevés olajat, majd a tűzhelyre raktam, hogy felforrósodjon. Befűszereztem az összekevert tojásokat, majd pár perc alatt megcsináltam a sok-sok rántottát. Tudom jól, hogy mindenki szeret rendesen reggelizni, így elővettem pár narancsot, félbevágtam őket, majd kifacsartam 4 pohárba. Megterítettem négy főre, majd a tojást középre tettem úgy ahogyan a narancsléket is. A hűtőből kivettem a tejet és öntöttem magamnak egy pohárba, majd azt lehúztam és a pultra rakott táskámat felkaptam a vállamra.
- Elmentem, majd délután jövök. Szia, és szép napot! - köszöntem el Harrytől, aki felocsúdott a bambulásából és utánam kiáltott.
- Te nem eszel velünk?
- Nem. - suttogtam magam elé, majd kiléptem a bejárati ajtón. Nem érdekel ha nem hallotta a válaszom. Gondolom rájött a hallgatásból. Ha meg nem, így járt. Lassú léptekkel indultam meg a hajnali órákban a suli felé, de mikor félúton jártam, megálltam. Egy hatalmas könyvtárral szemben álltam. Három lépcsőfok vezetett az ajtóig, ami el volt fedve, amiket 3 kőoszlop tartott. Kinyitottam a faajtót, majd beléptem és egyből megéreztem a könyvek illatát. Már ezer éve  van ide olvasókártyám és régebben mindig kölcsönöztem ki könyveket, azonban mostanság nemigen jártam ide. Köszöntem a félig alvó könyvtárosnak, aki csak maga elé meredt a gép monitorra, míg én a sorok közt kezdtem járkálni. Egyből megcéloztam a "S" betűt. William Shakespeare Romeo and Juliet. Azonnal levettem a polcról, majd a tárcámból előkerestem az olvasókártyám és kikölcsönöztem. Igaz ezerszer olvastam már, de számomra még mindig megunhatatlan. Egyszerűen imádom.
Amint beértem a suliba, a parafatábla előtt gyülekező embersereg felé közeledtem. Utat törtem magamnak egészen a lapig, ami fel volt tűzve, így megpillanthattam kik kerültek be a színdarabba, aminek pénteken volt a meghallgatása. Az első sor amit elolvastam: Romeo - Hugo Miller A következő sor nem más volt, mint Juliet, ahol az én nevem állt...Tovább nézegettem a sorokat. A Dajka az egyik tizedikes lány lett, Mercutio és Benvolio két tizenegyedikes fiú, a Capuletné, pedig Alesha...lehet kiakad amiatt, mert nem ő lett Juliet. Az Öreg Capulet, valami tizedikes, míg a többi szereplő számomra ismeretlen személyek. Na majd minden kiderül az első próbán....ami ma lesz! De hát én nem érek rá, nekem muszáj elmennem az edzésemre! Nem hagyhatok ki egy edzést sem, különben nem indulhatok az országos versenyen! Ne már! Muszáj lesz beszélnem a színjátszós tanárral. Végem...
Miután becsöngettek első órára, az egész osztály rohant a kémia egyben fizika terembe, ami annyiban gáz, hogy kétszemélyes padok vannak. Mindenki levágta magát a helyére, majd két másodperc múlva a tanár lépett be a fizika könyvével és a kis tanári naplóval.
- Mindenki feláll. - közölte mogorván a férfi, mire azonnal kiegyenesedtünk. - Első sor, első pad: Cox, Tomlinson, második: Lawrence, Evans. Második sor, első: Jankis, Parker, második: Miller, Othen. Harmadik sor, első: Malik, Scott, második: Payne, Balmer. Nincs fegyelmezetlenség, mindenki figyel rám és jegyzetel, aki megszólal felel! Nos, mivel sokat hiányoztam, kezdjünk egy feleléssel. Ugye mindenki megkapta az emailt? Ha nem olvasták, így jártak. Első felelő...hmm... - végignézett az osztályon és a legtöbben lehajtott fejjel firkálgattak, vagy csak piszkáltak valamit, nehogy őt szólítsák fel. - Miss Dalospacsirta, kérem jöjjön ki. - morogta az orra alatt, mire Violet és én is felnéztünk. A tanár felfogta min értetlenkedünk, így egyszerűen rávágta: Malik, azonnal a táblához!
Kegyetlen egy tanár az biztos. Akadozás nélkül mindent elmondtam amit kérdezett, sőt még egy kicsit többet is, amiért megkaptam a szokásos jelzőt: "Stréber!" Mondhatják, de nem érdekel, míg én majd fősulira megyek, addig ők szakadt csövesek lesznek...na jó ez így nem igaz, mert lesz aki megörökli a családi vagyont, vagy például egy szállodát, mint Devon. De persze ő ezt nem akarja. Mindegy is.
Miután a tanár benyomta az ötöst az elektronikus naplóba, a helyemre mehettem. A többiek szerencséjére más már nem felelt, így fellélegezve néztek a tanárra.
- Á üdvözlöm Tomlinson! Jó újra látni! - húzta gúnyos vigyorra ajkait a tanár.
- Én is örülök, Mr. Física. - morogta az orra alatt Ben, tettetett vidámsággal.
- Tanár úr, a neve spanyolul nem fizikát jelent? - kérdeztem, mielőtt távozott. Az ajtóból visszafordulva összeráncolt szemöldökkel meredt rám, majd homlokán kisimultak a ráncok és válaszolt.
- De. Látom, Ön okos, Malik. Remélem ezt jóra használja. - figyelmeztetett(?).  Amolyan "Ahan, jól van" fejjel meredtem rá, majd végleg kiment.
- Te stréberke, tudsz spanyolul? - kérdezte vigyorogva Tommy.
- Egy: Nem vagyok stréberke. Kettő: Sí, ¿por qué? (Igen, miért?) - válaszoltam felemelt szemöldökkel.
- Sólo porque puedo. Pequeño genio. (Csak mert én is. Kis zseni.) - felelte vigyorogva, mire felnevettem. 
- ¿No eres un poco testarudo? (Nem vagy te egy kicsit nagyképű?) - kérdeztem vigyorogva, majd játékosan megböktem a vállát és kifelé indultam a teremből. 
- Oye, genio! Espérame! (Hé, kis zseni! Várj meg!) - hadart tovább utánam futva, mire megálltam. 
- Es curioso como nadie entiende lo que usted está hablando! (Vicces, hogy senki sem érti, hogy mit beszélünk!) - nevettem fel hangosan, mire még többen ránk meredtek. Eddig is bámultak ránk, hogy mit halandzsázunk, de ha eddig nem néztek elegen, akkor most még többen.
- Miújság? - ölelt át hátulról Hugo, mire felkuncogtam.
- Un poco celosa. (Kicsit féltékeny.) - vigyorogtam Tommyra, aki felnevetett.
- Na, nem illik kibeszélni! - suttogta a fülembe játszadozva.
- Honnan veszed, hogy rólad volt szó? - löktem meg játékosan. - Nem gondolod, hogy egy kicsit egoista vagy? - nevettem fel, miközben az osztályterembe indultam. Utánam futott, majd mikor mellém ért, egyszerűen magához húzott, megölelt és megcsókolt.
- Nem. - suttogta ajkaimba vigyorogva, mire felkuncogtam, majd leültem a székemre. 
Már majdnem becsöngettek irodalom órára, amikor is Alesha elém állt.
- Hogy merted elorozni Juliet szerepét?! Mit képzelsz te magadról?! - kezdett el nekem nyafogni, mire mindenki ránk kapta a tekintetét a teremben. Nyugodtan, szép lassan rá emeltem a tekintetem. Felhúztam az egyik szemöldököm, majd megforgattam íriszeim és visszatemetkeztem a könyvembe.
- Te csak nekem ne forgasd a szemeid! Mit képzelsz magadról, te kis agyonkényeztetett liba! - visított, mint egy kismalac, amin magamban jót derültem. Ismét felemeltem a fejem és körülnéztem. Mindenki engem nézett válaszra várva. Sóhajtottam egyet, majd szép lassan becsuktam a könyvem és elhelyeztem a táskámban, ezt követően pedig felálltam, hogy szemmagasságban legyek Alesha-val. 
- Te beszélsz kiscsillag? - húzódott egy gúnyos mosolyra ajkaim, mire már kezdett volna hisztizni.
- Mit kép... - kezdte, de nem hagytam, hogy befejezze, mert feltartottam a mutató ujjam, hogy álljon meg.
- Drága Alesha. Lehet, hogy nem vagyok rászoruló, attól még nem vagyok elkényeztetve. Sose kértem semmit, magam küzdöttem a dolgaimért. És az, hogy én kaptam a szerepet, nem csak tőlem függött aranyom. Tőled és a tanártól. Szóval lehetne, hogy békén hagysz és kiolvashassam végre a könyvemet? - kérdeztem flegmán, mert arra allergiás vagyok, ha megzavarnak olvasás közben. 
- Jaj, de nagy az egód kicsilány! Majd remélem akkor is ekkora lesz, ha majd megkeserítem az életed! - vinnyogta megbántottan, mire megforgattam szemeim és visszaültem a helyemre.
- Hajrá. - ez volt a végszavam, ugyanis szinte azonnal becsöngettek. Pár másodpercen belül megjelent a az irodalomtanár. Mint Voldemort, körülbelül úgy néz ki. Az orra totál lapos, mintha nem is lenne, kopasz, és hófehér. Na és ilyenkor legyek hülye, ha először nem Voldemort jut másoknak az eszébe, amint megpillantják a hapsit. 
- Megkérhetném az osztályt, hogy maradjanak csöndben? - kérdezte némi gúnnyal a hangjában, miközben leült. - Van önként felelő? - kérdezte felnézve a laptopjából. Hárman jelentkeztünk. Tommy, Bonnie és én. Mondjuk ez nem volt meglepő. Zoe fekete hajjal és fekete szemmel, na jó igazából zöld, de néha olyan mintha fekete lenne, a maga deszkás stílusával, Lewis és Eddie a két kocka, Bonnie, Cassy, Violet, a maguk szépségével és bájukkal, akik mindenkit elvarázsolnak, Alesha, a hisztis picsa szerepben, Devon, Tommy, Ben és Hugo pedig a legmenőbbek szinte az egész suliban. Alapjáraton mindenki beszélget mindenkivel, de azért megvannak a csoportok. Két fős csapatainkból több van, azaz, a két kocka, Devon és Zoe, akik már hamarabb is ismerték egymást, mivel mindketten deszkások, Cassy és Bonnie, hamar egymásra találtak, majd én és Violet...de ennek sajnos vége, ugyanis a legjobb barátnőm átpártolt Cassy-ékhez, így ők hárman, épp mint Hugo-Ben-Tommy csapat. Én viszont egyedül, mert Alesha jobban szeret átmászkálni a másik osztályokba. Elmélkedésemből a tanár hangja hozott vissza.
- Evans kisasszony kérem lépjen a táblához. - nézett a laptopjába Mr. Cullen.