3.fejezet~Annyi mindent megtett érte

Kedves Olvasók!
Meghoztam az új részt és el kell hogy mondjam nekem tetszik a befejezés. Nem szoktak tetszeni azok amiket írok, de ezt szerintem egész jól megfogalmaztam. Annyira hálás vagytok nektek mert már 3 rendszeres olvasóm van és kapok komit! Nagyon örülök ennek, mert ezek szerint nem olyan rossz amit kitalálok:) És most már névtelenül is lehet kommentelni szóval ne fogjátok vissza magatokat!
Jó olvasást!
Xx RR  

Annyi mindent megtett érte

"Féltem, hogy elveszítem azt, aki a világon legfontosabb személy a számomra!" - Nate Holmes

*Carmen szemszöge*

"Sajnálom Ms. Philips de rossz hírekkel kell szolgálnom önnek..." - a fülemben csengnek az orvos szavai. Tegnap voltam ismételten orvosnál kivizsgáláson a betegségem miatt. "...az eredmények szerint romlott az állapota..." - ezek a szavak nem akarnak eltűnni a fejemből. Itt járkálnak fel, s alá és az őrületbe kergetnek. Nincs egy olyan percem sem, mikor nem gondolnék a betegségemre.  Mintha az agyam mindkét féltekére bele lenne karcolva ez a nyavalyás mondat amit az orvos mondott. Hogy eltereljem a gondolataim elmentem sétálni egy közeli parkba. Mostanság szeretek itt lenni, mert megnyugtat és kikapcsolok legalább arra a kevés időre is. Kivételesen a napsütésen és a zöld növények között sem hagytak a gondolataim, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve megindultam az edzőterem felé. Gyorsan szedtem a lábaim, aminek hála hamar odaértem a kitűzött célomhoz. Bementem az ajtón és az öltöző felé indultam. Beléptem az ajtón és a szekrényemhez mentem. Pár lánnyal van egy közös szekrényünk amiben mindig tartunk pót edző ruhát. Felkaptam magamra a göncöket és a hajamat felkötöttem copfba. A kezemet bekötöttem és bementem a terembe. Bent ismerős arcok fogadtak, valakinek intettem, valakire rámosolyogtam köszönés képpen.
- Carmen! Rég voltál már itt. - mondta Alison.
- Sony! Hiányoztál! - mosolyogtam miközben megöleltem. Alisont itt ismertem meg és egyből barátok lettünk. Általában vele szoktam boxolni, miután bemelegítettem.
Az utolsó "mérkőzést" is lejátszottam Sonyval mikor megláttam Zaynt és legjobb barátomat. Odarohantam Natehez és megöleltem, majd Maliknak is köszöntem.
- Mi járatban? - kérdeztem mosolyogva.
- A szomszéd épületben táncol Liam barátnője. - magyarázta Nate. Bólintottam és elmentem a cuccaimért addig megkértem a fiúkat, hogy várjanak meg. Nem öltöztem vissza csak a szekrényben lévő sporttáskát kivettem és beledobáltam a cuccaim. Feldobtam a vállamra és visszaindultam a srácokhoz.
- Hova? - kérdeztem felnézve Zaynre.
- Többiekhez. - válaszolt mosolyogva. Minek örül ennyire? Na mindegy, inkább nem agyalok ezen. Átmentünk a mellettünk lévő épületbe és azon belül egy táncterembe, ahol a többiek ültek egy padon. Odasétáltunk hozzájuk és mi is helyet foglaltunk. A zene elhallgatott így a táncosok is leálltak. Egy göndör hajú lány kezdett sétálni felénk és megcsókolta Liamet. Gondolom akkor ő a barátnője.
- Dani szeretném bemutatni a legjobb barátomat Carment. Carmen ő Liam barátnője Danielle. - mutatott be egymásnak minket Nate és mosolyogva kezet fogtunk.
- Nagyon jól táncolsz! - dicsértem meg.
- Köszönöm! Ha jól látom akkor te boxolsz ugye? - kérdezte bizonytalanul mire én bólintottam. Dani visszanézett a többi táncosra, majd rám és a mutató ujját az állára tette és-szerintem- így gondolkozott.
- Arra gondoltam, hogy nekünk kéne valami új mozdulat és te úgy is boxolsz... - kezdte Danielle.
- Hogy megtanítsalak valamire titeket? - fejeztem be. Egy aprót bólintott, mire én gondolkodásba estem. Van-e olyan mozdulat ami mehetne táncba?
- Ööö...van valami amit megtudnék.
- Mi az? - kérdezte kíváncsian.
- Árny box. De mit kapok én cserébe? - kérdeztem egy ravasz vigyort megejtve.
- Tanítsd meg táncolni! Úgy sem tud! - nevetett fel Nate.
- Jól van Nate ezt megjegyeztem! Ezt még visszakapod! - néztem rá szúrós szemekkel.
- Megegyeztünk! - mosolyogta Dani. Beálltam a táncosok elé és elkezdtem mutatni a mozdulatokat, amiket egész könnyen utánoztak. Hamar megtanulták a lépéseket, de azért megbeszéltük, hogy jövök még tanítani. Egy fél óra után végeztünk ezért mindenki hazament, vagyis én a fiúkhoz mivel kihisztizték, hogy elmenjek hozzájuk. Mikor leparkoltunk és kiszálltam egy óriási ház nézett vissza rám. Mondjuk valami ilyesmire számítottam mivel öten laknak benne. Bementünk és a nappaliban foglaltunk helyet. Nate és Louis kitalálták, hogy nézzünk horror filmet, így beraktak valamit. Igazából nem nagyon figyeltem rá mivel rosszul voltam.
- Ki megyek iszok egy pohár vizet. - suttogtam oda legjobb barátomnak mivel ő és Zayn ült mellettem. Felálltam és kimentem a konyhába, ahol az egyik polcról levettem egy poharat és öntöttem magamnak egy kis vizet.

*Nate szemszöge*

Éppen egy horrorfilmet néztünk mikor Carmen kiment inni egy pohár vizet. Remélem nincsen semmi baja, főleg azért mert az utolsó orvosi kivizsgálás után nem mondott semmit. Hirtelen egy üvegtörést hallottam meg és egyből a legjobb barátomra gondoltam. A fiúk is meghallhatták, mert egyből elkapták a tekintetük a tévé elől. Nem foglalkozva semmivel, felpattantam és berohantam a konyhába. Egy erőtlen Carment láttam aki mindjárt összeesik. Igazam lett, mert a lábai feladták a szolgálatot, de nem a földre esett mert elkaptam és óvatosan lefektettem a padlóra. A többiek is berohantak és néztek minket.
- Nate...nem...kapok...levegőt... - nyögte fel erőtlenül. Kapkodta a levegőt és kezdte elveszteni az eszméletét.
- Mentőt! - szólaltam meg hangosan és kétségbeesetten. Liam egyből előkapta a telefonját és tárcsázott. Amint letette egy "Mindjárt jönnek!" szöveget nyomott és letérdelt mellém.
- Carmen ne merj itt hagyni! Hallod itt vagyok! Bírd ki mindjárt itt lesznek a mentősök! - mondtam már majdnem sírva miközben a lány arcát fogtam.
- Nem bírom... - lehelte és lecsukódtak a szemei. A nyakához emeltem két ujjam és megnéztem a pulzusát ami kezdett egyre lassabb lenni. Nagyon megijedtem, mert nem hagyhat itt engem! Nekem szükségem van rá! Két kezem a mellkasára raktam és ütemesen kezdtem nyomkodni, hogy újraélesszem.
- Gyerünk Carmen! Menni fog! - szólaltam meg. Vettem egy nagy levegőt amit aztán haldokló barátom tüdejébe juttattam, ami sikeresen visszahozta a világba. Még mindig nem volt magánál, de a pulzusa visszatért és a szívverését is éreztem már. A mentősök szirénáját hallottam meg így elküldtem Niallt hogy vezesse őket ide egy hordággyal együtt. A szöszi gyorsan visszaért mögötte 2 mentős akik felrakták a hordágyra és azonnal vitték a kórházba. Nem tartottam velük mert nem akartam őket feltartani, így a fiúk házában, a konyhában leültem egy székre, felkönyököltem az asztalra és az arcomat kezeimbe temettem. A sírógörcs fogott el, de nem engedtem hogy könnyeim előjöjjenek, erősnek kell tűnnöm. Sóhajtottam egy nagyot, majd felemeltem a fejem és tekintetem a fiúkra szegeződött akik körülöttem ültek és néztek engem.
- Magyarázatot akartok igaz? - kérdeztem, miközben reménykedtem, hogy a válaszuk egy nem lesz. De sajnos igennel válaszoltak így ismételten felsóhajtottam és becsuktam, majd kinyitottam a szemem, hogy erőt vegyek magamon.
- Ahogy láthattátok Carmen kb. 15 másodpercre meghalt, de szerencsére újraélesztettem. - vázoltam a tényeket.
- Aha ezt mi is észrevettük. De mi az oka? - mondta Harry. Mindenki engem figyelt csak Zayn nem. Furcsa.
- Elmondta? - fordultam meglepődött arccal Malik felé.
- Pontosan nem mondta el, hogy mi van vele. - válaszolt egy kis gondolkodás után. Eléggé furcsa arcot vághattam, mert ezt Liam szóvá is tette.
- Mért vágsz ilyen fejet Nate?
- Ez durva... - suttogtam magam elé bámulva.
- Mi a durva? - kérdezett vissza Niall.
- Csak az, hogy pár napja engem nem engedett be a szobájába Zaynt meg igen, most meg ez... - magyaráztam kiakadásom lényegét. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog bízni valamelyikükben, hisz amit Zaynnel művel az nem mindennapi.
- Mit tudtok ti?! - motyogtam magam elé, ezek szerint hangosan mert a fiúk fura fejet vágtak.
- Hogy csináljátok?! - kérdeztem felnézve rájuk. Mindegyikőjükön végig néztem és az értetlenség tökéletesen tükröződött az arcukon.
- Ööö...mit hogy csinálunk? - kérdezte kínosan felnevetve Louis. megmosolyogtatott értetlenségük, bát mondjuk én nem mondok semmit.
- Nektek, hogy nyílt meg ennyire? Főleg Zaynnek...Nekem sokkal több idő kellett, hogy egyáltalán megszólaljon... - szomorodtam el, mert kicsit fáj, hogy nekem később nyílt meg, nekik meg nagyon gyorsan.
-Hallod ne hisztizz már mint egy kislány! Tudod te mennyit köszönhet neked?! Nagyon sokat! Ugyanis elmesélte, hogy mielőtt téged nem ismert meg se szólalt azután az este után Bradford-ban. Csak miattad beszélt! Érted te ezt?! Neked sikerült újra egy boldog lányt varázsolni belőle! Azelőtt nem mert senkiben sem bízni, nem mert senkivel sem beszélni, még a családjával sem, egyedül Adamhez beszélt párszor! Tudod mit tettél te ezzel a lánnyal?! Hála neked, újra életerős, boldog lány lett belőle, aki nem fél és készen áll mindenre, ami az életben jön! Szóval szerintem ne hisztizz hanem gondolkozz el ezeken a dolgokon! Na csá! - kelt ki magából Zayn. Igazán meglepett a viselkedése, nem számítottam arra, hogy ennyire fel tudja magát dühíteni egy ilyenen. Miután végzett a monológjával, felkapta a kabátját és elment. Ami a legszörnyűbb az-az, hogy igaza van!

*Zayn szemszöge*

Nagyon mérges vagyok Nate-re, mivel itt hisztizik, hogy neki később nyílt meg, meg ilyesmi. Ugyan már! Remélem ezzel az ordibálásommal felnyitottam a szemét és képes felfogni, hogy mennyi mindent megtett egy lányért! Komolyan mondom, néha meglepődök azon, hogy a fiúk is mennyire tudnak rinyálni. Beszámolóm után kiviharzottam a házból és elmentem sétálni, hogy kitisztuljon a fejem. Sok volt nekem ez a mai napon... Megindultam a kórház felé vezető úton és nem gondolkoztam csak bámultam ki a fejemből. A sötét utcát csak a lámpák fénye világította meg, és teljes sötétségben uralkodott minden. Szeretem az éjszakákat, mert annyira sötét szokott lenni, hogy nem lehet látni semmit és ez titokzatossá teszi az egészet. Gyors léptekkel mentem az aszfalton, így viszonylag hamar odaértem a kitűzött célomhoz. Amint kinyitottam a kórház ajtaját, megéreztem a klór szagát, amitől az arcomon egy grimasz futott végig, majd a recepciós nő elmondta, hogy hol találom Carment. A lifttel felmentem a 4. emeletre és jobbra fordulva értem el a kórteremhez. Vettem egy mély levegőt és kinyitottam az ajtót, de ami bent fogadott kicsit sem volt jó. A lány gépekre volt kötve és infúzió volt a karjában, míg arcán egy lélegeztető maszk. Borzalmas volt így látni, főleg azután ami a házban történt. Leültem az ágy melletti műanyag székre és megfogtam jéghideg kezét. A hideg kirázott mikor hozzáértem, de ettől függetlenül nem engedtem el, mert tudom, hogy most szüksége van valakire. Igazából az a valaki Nate kellene hogy legyen, de mivel ő nincs itt ezért kénytelen beérni velem. Az ujjammal elkezdtem simogatni a kézfejét és a karakteres arcát néztem. Gyönyörű zöld szemeit most nem láthatom amit sajnálok, de attól függetlenül nem csüggedek. Éppen valamit álmodhat mivel egy picit elkezdett mocorogni, de pár másodperc után újból mozdulatlanul feküdt. Megmosolyogtatott tevékenysége és hirtelen felindulásból egy puszit nyomtam puha arcára. Amint ajkaim elváltak arcától egy mosoly jelent meg Carmenen amit nem igazán értettem. Vagy azért görbült felfelé a szája, mert megpusziltam vagy, mert valami olyan cselekmény történt az álmában aminek hatására ez következett be. Igazából mélyen legbelül reméltem, hogy az első miatt.