6.fejezet~Lehet, hogy sz...

Kedves Olvasóim!
Megjött az új rész, hát ami lehetett volna jobb is. Nem egy remekmű, de remélem azért tetszik nektek! És nyugodtan komizzatok mert kíváncsi vagyok a véleményetekre! Nyugi nem harapok:) Jöhet hideg, meleg, csak komizzatok!
Jó olvasást! Komizni ér!
Xx RR

Lehet, hogy sz...

"Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen lány, mint ő, ilyen érzéseket tud kiváltani belőlem. Nem tudom i ütött belém, de muszáj volt elmondanom neki, mág ha lehet, hogy nem is hall." - Zayn Malik

Hogy milyen érzés reggelente, úgy kelni, hogy lehet holnap reggel már nem kelsz fel? Borzalmas. Nem tudhatod mikor jön el az a bizonyos vég. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen lesz az életem, hogy bármikor vége lehet. Mindig próbálom a pozitív oldalát nézni a dolgoknak, de ennek nem igen találom. A gondolataim mindig próbálom elterelni, de nehéz.
Reggel kialvatlanul ébredtem, de aludni meg nem tudtam volna, hogyha visszafekszek az ágyba, ezért felkeltem és felöltöztem és rendbe szedtem magam. Miután ezekkel végeztem, lementem a konyhába, ahol a reggeliző öcsémet láttam, így egy puszit nyomtam homlokára és ittam egy narancslevet.
- Mi lenne, ha ma én vinnélek suliba? - kérdeztem Adamre nézve.
- Szombat van. - mondta miközben elég érdekes fejet vágott.
- Upsz...akkor menjünk el a plázába. - mosolyogtam rá angyalian.
- Ha veszel nekem valamit. - mondta teljesen komolyan, mert mindig csak akkor jön el velem.
- Ez természetes. Akkor gyere. - mondtam és megindultunk gyalog, mert nem lakunk messze a plázától. Megfogtam kicsiny kezét és úgy sétáltunk egymás mellett.
- Na és most ki tetszik az osztályból? - kérdeztem mosolyogva, miközben lenéztem öcsémre. Mivel az utat nem figyeltem ezért neki ütköztem valaminek vagy inkább valakinek.
- Jól vagy? - hallottam meg egy ismerős hangot.
- Matt? Bocsi csak nem az útra figyeltem. - láttam meg zöld szemét és barna haját.
- Carmen? Jó újra beléd ütközni...vagyis izé... - tarkójához kapott dadogása közben ami mosolygásra késztetett.
- Én is így gondolom! - mondtam nevetve.
- Bocsi, de nekünk most mennünk kell. - fogtam meg újra öcsi kezét és elindultunk.
- Majd hívlak! - kiáltott utánam, amin megint felnevettem, de nem álltam meg hanem mentem tovább.
- Ki volt ez a bájgúnár? - kérdezte fintorogva Adam.
- Hé, szerintem igenis kedves és helyes fiú. - szidtam le.
- Ahan...mindegy. - mondta unottan. Megforgattam a szemeim és mentünk tovább. Egy tíz perc után beértünk a plázába, ahol egyből a játékboltot céloztuk meg, mert Adam folyamatosan hisztizett, hogy neki az-az új akcióbábu kell, amit a tévékben reklámoznak. Mikor viszont beléptünk az ajtón, egy nem várt kép fogadott.
- Ti meg mi a francot csináltok? - kérdeztem nevetve. Amint meghallották a hangom, leálltak és felénk fordultak.
- Játszunk! - mondta Louis és tovább lövöldöztek, valami játékfegyverrel ami szivacsokat lövel.
- Uraim kérem hagyják abba ezt! - szólt a bolti eladó, de a fiúk nem is figyeltek. Mivel kezdtem egy kicsit mérges lenni ezért a fiúkhoz mentem és mindegyikük kezéből kikapkodtam a "fegyvereket". Durcis fejjel néztek, miközben visszaadtam a játékokat az eladónak.
- Köszönöm kisasszony. - mosolygott rám. Leguggoltam öcsi elé egy "Válassz valamit!" mondat után a fiúk elé álltam.
- Ti normálisak vagytok?! - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Nem anyuci. - mondta vigyorogva Louis.
- Igen? Rendben Tomlinson te akartad. - mondtam és egy ravasz vigyor ült ki az arcomra. A bolt bejáratához mentem és megszólaltam.
- Hé lányok! Itt van a One D... - nem tudtam befejezni, mert valaki befogta a számat és behúzott a boltba. Letéptem a számról a kezet, majd megfordultam, de nem kellett volna, ugyanis Zayn vakítóan csillogó szemeivel találtam szembe magam. Legalább két percig nézhettük egymást, mikor valaki megköszörülte a torkát a bejáratból, ezért egyből odakaptam a fejem, ezzel megszakítva a szemkontaktust.
- Apa?! - mondtam meglepődve és egyből hátráltam egy lépést Maliktól.
- Igen. Érted jöttem, de látom el vagy foglalva. - szúrós szemekkel nézett rám, majd a mellettem álló fiúra.
- Ugyan kérlek! Ne most kezd el játszani a védelmező apucit. Eddig nem csináltad, akkor most se! - mondtam gúnyosan, miközben a mellkasom előtt összefontam karjaim. Ő is ugyanezt meg tette kezeivel, majd komoly tekintettel figyeltük egymást, pislogás és beszéd nélkül.
- Adam gyere, megyünk haza! - szólalt meg Thomas pár perc múlva és tekintetét öcsire vezette.
- Ugyan miért?! - akadtam ki. Nem hagyom, hogy elvigye öcsit, mert én ebben a napban többet törődtem vele, míg apa egész életében. Haragszom a szüleimre, hogy ennyire a munkájukba temetkeznek és a gyerekeikkel meg nem is foglalkoznak.
- Mert én vagyok az apja. - szűrte fogai között, majd Adam szomorúan odasétált Thomas mellé.
- Ezen a napon én többet foglalkoztam vele, mint te egész életedben! Adam marad és szórakozik velem! - mondtam teljesen határozottan és komolyan, majd öcsit felkaptam a kezeim közé és kisétáltam a boltból egészen egy fagyizóig. A szüleimmel való veszekedéseknél általában én nyerek, mert mindig mondok valami érvet, ami miatt nem tudnak visszaszólni. Vettem Ad-nek két gombóc csokis fagyit, míg magamnak egy madártejeset. Öcsi mosolyogva fogadta el és megindultunk egy padhoz, majd leültünk.
- Fagyis az orrod. - mondtam nevetve, majd egy puszit nyomtam az említett helyre, ezzel leszedve az édes csokit.
- Tiszta csoki a szád! - szólaltam meg ismételten nevetve, aminek meg is lett az ára, mivel Adam egy cuppanós puszit nyomott az arcomra, így én is csokis lettem.
- Héé! - mondtam vigyorogva és az egész fagyimat öcsi arcába nyomtam.
- Széép! - hallottam meg egy ismerős hangot, amihez arc is társult. Louis mondta, mögötte a többiekkel. Öcsi letörölte magáról ragadós kaját és kinyújtotta a nyelvét, amit én viszonoztam.
- Milyen gyerekes vagy. - nevetett fel Louis. Rá is kinyújtottam a nyelvem, amit ő is viszonzott.
- És hogy még Carmen a gyerekes. - horkantott fel Liam. Abbahagytuk a nyelvnyújtást, majd ők is leültek hozzánk.
- Mi volt az a jelenet boltban? - kérdezte Harry.
Sóhajtottam. - Semmi csak egy szokásos veszekedés. - válaszoltam szomorúan.
- Szokásos? - húzta fel a szemöldökét Niall.
- Igen. De általában mindig én nyerek. - rántottam meg a vállam. Hirtelen egy szúró érzést éreztem a mellkasomba, így oda emeltem a kezemet és mély levegőket vettem.
- Carmen jól vagy? - kérdezte aggódóan Zayn.
- Nem. Mentőt... - nyögtem fel az utolsó szót, majd minden elhomályosult.



Felkeltem, de még sem. Nem tudok mozogni és a szememet sem tudom kinyitni, de hallok hangokat.
- Mikor fog felkelni? - hallottam meg Eleanor hangját.
- Nem lehet tudni Ms. Calder. - szólalt fel egy számomra ismeretlen személy.
~ Hé! Ébren vagyok! Miért nem hallotok? - ordibáltam, de a számom semmi sem jött ki. Egy ajtó csapódását hallottam majd Eleanor szólalt meg.
- Zayn kérsz valamit a büféből?
- Nem köszi. - szomorkásan csengett mély és rekedt hangja. Ismét egy ajtó csapódást hallottam, ezek szerint El kiment.
- Tudom, hogy ez hülyeség, de beszélek hozzád, pedig nem is hallasz. - halkan csengett Malik hangja. A kezemhez valami meleg és puha ért, akkor ezek szerint megfogta a kezem. Jesszus milyen puha a keze!
~ De Zayn hallak! Miért nem tudok megmozdulni?! - kiáltoztam, de semmi. Egy hang se. Kezdem feladni és csöndben hallgatni, hogy mit mond.
- Nem értem magam. Miért aggódok érted ennyire? Hisz sokkal jobban kijövünk mint a többiek, ezért töltünk mi el sok időt. Ahogy egyre jobban kezdelek megismerni kezdesz egyre jobban tetszeni... A barátnőmmel is kezdünk egyre többet veszekedni, amiatt, mert ennyi időt vagyunk együtt. Hisz te egy gyönyörű lány vagy akinek van humora és egy fantasztikus személyiséged van. Lehet, hogy sz... - de ekkor befejezte, mert nyílt az ajtó és valaki belépdelt, de ez nem Eleanor volt, mert ő magassarkúba van, most meg nem kopog semmi.
- Zayn gyere mennünk kell. - hallottam meg Louist gyengéden megszólalni.
- Lehet szeretlek... - fejezte be mondatát a fülembe suttogva, majd egy puszit nyomott a homlokomra és kimentek. El sem hiszem hogy azt mondta! Lehet hogy szeret! Ezt el sem hiszem...totál megdöbbentett. Mivel csönd volt ezért hamar elaludtam.