16.fejezet~Olyan jó érzés kiszúrni velük

Csiribú csiribá...itt az új rész!!*-*  Remélem tetszeni fog! Várom a véleményeteket! Szerintem nem lett se jó, se izgalmas rész...de azért remélem tetszeni fog. Xx RR

Olyan jó érzés kiszúrni velük

"Nem gondoltam volna, hogy abban az emberben fogok a legjobban megbízni, akitől elvettem valakit." - Carmen Philips

*Perrie szemszöge*

Egy pillanatra láttam, hogy Carmen az emeletről fut le, ki a házból sírva. Egyből felfelé vettem az irányt ahol megláttam a csókolózó Eleanort és Zaynt. Azonnal lerántottam Elt Malikról, akit az ujjammal a mellkasát kezdtem bökdösni és ordibálni.
- Te idióta! Carmen most rohant el sírva mert meglátott titeket! Komolyan ekkora seggfej vagy?! Most jöttetek össze és már is megcsalod?! És még hozzá a legjobb barátnőjével?! Seggfej vagy Malik! - köptem oda neki a szavakat, majd rohanni kezdtem Carmen után. Nem szeretném, hogy valami ostobaságot műveljen.
- Carmen! Hol vagy? - kiabáltam miközben végig futottam a mocskos, kihalt utcán. Hirtelen fékcsikorgást és dudálást hallottam meg. Azonnal abba az irányba kezdtem futni, ahol megláttam a földön fekvő lányt. Az autót sehol sem láttam, szóval itt hagyta volna meghalni...milyen világban élünk mi?! Gyorsan leguggoltam mellé, majd elővettem a telefonom. Hívtam a mentőket, hogy siessenek, mert vérzik a feje. Gondolom a csapódástól megrepedt a feje, ezért  a vér ömleni kezdett. A ruhámból letéptem valamennyit, megkerestem a vér forrását és bekötöztem a fejét, hogy ne veszítsen annyi vért. A lába is fel volt szakadva ezért azt is bekötöttem. Ha így haladok, akkor a ruhámból már nem lesz semmi. A mentő szirénáját hallottam, majd a kocsit is megláttam ami pillanatokon belül itt volt előttem. Két pasas kiszállt, majd azonnal egy hordágyra rakták Carment én pedig beszálltam. Amint berakták az autó azonnal indult. Az út közben kérdezgetni kezdtek, hogy-hogy hívják, meg hogy hol lakik meg ilyesmi. A legtöbb kérdésre válaszolni tudtam, de voltak olyanok, amit még én sem tudtam. Az autóban egy lélegeztető maszkot raktak fel rá és egyszer újra kellett éleszteni, amin majdnem elsírtam magam. Amint beértünk a kórházba, őt a műtőbe tolták, így én a műtőszoba előtt várakoztam. Elővettem Carmen telefonját-mert a táskája nálam maradt- és hívni kezdtem az anyukáját, aki miután elmondtam mi történt egyből megindultak hozzám. A falnak dőltem és lecsúsztam rajta, majd a kezem a szám elé raktam, mert a könnyek elkezdtek leszánkázni az arcomon. A lábaimat felhúztam, a fejem pedig a térdeimre hajtottam és úgy zokogtam tovább. Most gondolom kérdezitek magatoktól, hogy miért sírok Carmen miatt? Mert nagyon megszerettem ezt a dilis lányt. Sokban hasonlítunk ezért is tudtuk megismerni egymást könnyen. Mindig közös hangon voltunk, ezért sokat nevettünk. Nem akarom elveszíteni őt!
- Pez! - hallottam meg Adam hangját. Vele is nagyon jól kijövök, mert sokban hasonlítanak nővérével. Iderohant hozzám és átölelt amit én szívesen viszonoztam. Gyorsan letöröltem a könnyeim, majd az ölembe ültettem és vártunk.
Már öt órája tart a műtét, de még mindig nem jött ki senki onnan. Amanda és Adam egy-két órája hazamentek, mert Ad fáradt volt és mert holnap iskola, Amanda pedig dolgozni megy. Hirtelen az ajtó nyílt és egy orvos lépett ki rajta. Egyből felálltam és kérdeztem, hogy mi van Carmennel.
- Életben van, de mély altatásban. A fején és a lábán összevarrtuk a sebeket. Mivel belső vérzése is volt a gyomrában ezért fel kellett vágnunk a hasát, amit össze is varrtunk. Az altatásból valószínűleg csak ma este fog felébredni vagy holnap reggel. - nézett az órájára az orvos, ami hajnali hármat mutatott. - Ön is menjen haza pihenni. - ajánlotta mosolyogva az orvos. Megfogadtam a doki tanácsát, de előtte felhívtam Amandat, hogy Carmen jól van. Hazamentem ahol elmentem fürdeni, majd egyből bedőltem az ágyba. Az éjjel Carmen telefonja többször is csengett, valamikor Zayn volt, valamikor Eleanor volt. Nem vettem fel senkinek, hanem lenémítottam és hagytam had csörögjön.
Reggel karikás szemekkel keltem mivel nem nagyon tudtam aludni, de nem tudom miért. Kikeltem az ágyból, majd gyors felöltöztem és rendbe szedtem magam. Reggelizni nem igazán volt kedvem, hanem csak egy kávét ittam. Gyorsan összepakoltam a fontosabb dolgaim egy táskába, meg Carmen cuccait és elindultam a kocsimmal a kórházba, de előtte tettem egy kis kitérőt. Amint odaértem a házhoz, kipattantam az autómból, amit lezártam és csengettem meg dörömböltem.
- Jó reggelt! - köszönt álmosan Liam.
- Szia. Bemehetek? - kérdeztem mosolyogva. Vele azért nem vagyok bunkó mert ő nem tett semmi rosszat. Beengedett, miközben magyarázta, hogy mindenki alszik még. Nem nagyon érdekelt, de ezt még a hasznomra is válthatom. Bementem a konyhába, ahol egy pohárba vizet öntöttem, majd a kezembe vettem és felmentem az emeletre. Benyitottam Zaynhez, aki még aludt, majd a vizet a nyakába öntöttem, ami miatt egyből felkelt.
- Normális vagy?! - kiáltott rám.
- Teljesen, veled ellentétben. - adtam választ gúnyosan.
- Neked meg mi a bajod?! - jött be a szobába a maradék 4 fiú és Eleanor.
- Ó te menj innen, különben megtéplek. - mondtam szúrós szemekkel a lánynak. Azért vagyok rá mérges mert a legjobb barátnője pasiját csókolgatta a barátnője szeme láttán.
- Hagyd őt békén! Nem tett semmit! - állt elé Louis. Felnevettem, ugyanis Eleanornak annyi mersze nem volt, hogy elmondja Lounak mit tett. - Most mi a röhejes?!
- Az, hogy Eleanor annyit sem mert megtenni, hogy elmondja ő és Zayn csókolóztak. - mondtam teljesen komoly ábrázattal.
- Ugye ez nem igaz? - kérdezte Tomlinson barátnőjétől. Senki nem mondott semmit ezért a válasz is egyszerű volt.
- Várj. De ez téged mit érdekel? - szólalt meg Harry, gondolom azért, hogy védje barátait.
- Most jön a csavar. Nem én, hanem Carmen. Ugyanis látta. Utána pedig...tudjátok mit. Nem mondom el, hogy mi van vele, mert nem érdemlitek meg. Ugyanis láttam, hogy láttátok Carment kirohanni a házból sírva, de ti nem tettetek semmit, csak én. És még milyen szerencse, hogy én legalább utána mentem. - vázoltam nekik a helyzetet.
- Kérlek mond el mi történt! - könyörgött El.
- Megérdemlitek?
- Nem, de kérlek! Muszáj tudnom, hogy mi van vele... - szólalt meg Zayn.
- Hát... Na jó. - adtam be a derekam komoly ábrázattal. - Üljetek le. - utasítottam őket, amit egyből megtettek, ezért én is leültem és folytattam, de előtte elővettem Carmen telefonját.
- Az Carmené? - kérdezte Liam, amire bólintottam.
- Tegnap elrohant. Utána futottam, miután beolvastam ennek a seggfejnek - mutattam Zaynre - és keresgélni kezdtem. Sehol sem láttam, de hallottam egy autót, ami hangosan fékezett és dudált. Odarohantam és megláttam a földön Carment. Az autó sehol sem volt. A ruhámból letéptem anyagot és azzal bekötöttem a fejét és a lábát. Hívtam a mentősöket, akik azonnal jöttek és bevitték a kórházba. Ott azonnal a műtőbe tolták. A műtét öt órán át tartott. Az orvos kijött miután befejezték és elmondta, hogy összevarrták mindkét sebet, de ez még nem minden. A gyomrában belső vérzése volt ezért a hasát is felvágták. És ez a ti hibátok! - mutattam a végén Zaynre és Eleanorra. - De most megyek, mert bármikor felébredhet az altatásból. - mondtam és felálltam. - Ja és ti nem mehettek be hozzá. - mutattam végig mindenkin.
- Miért? - kérdezte Niall.
- Malik és Calder egyértelmű, ti pedig, mert láttátok, hogy sírva kirohan, de nem tettetek semmit. - magyaráztam bunkón. Nagyon mérges vagyok rájuk, mert ha utána mentek volna akkor most nem feküdne a kórházba Carmen. - Helo. - elköszöntem és kimentem. A kocsimba beültem és elindultam a kórházba hátha ébren van már barátnőm. Amint odaértem leparkoltam és kiszálltam a kocsiból, amit utána lezártam. Bementem, majd a recepcióssal megbeszéltem, hogy Carmenről nem adhatnak ki semmilyen információt, csak a családtagoknak, nekem és Natenek. Még tegnap értesítettem Nate-et, hogy mi történt Carmennel. Azt mondta, hogy ma be fog jönni csak nagyon sok dolga van. Megindultam a kórterem felé, majd bekopogtam és meglepődésemre egy "Gyere" volt a válasz. Benyitottam a szobába, ahol megláttam az ágyon ülő Carment, aki éppen a kórházi pudingot eszi.
- Szia. - mosolyogtam rá. Amikor meglátott egy hatalmas vigyor kúszott az arcára és szó szerint eldobta a pudingot, ami a szoba másik felén az egyik sarokba landolt. Kitárta karjait, így átöleltem, majd az ágyhoz odahúztam egy műanyag széket és leültem. - Hogy vagy?
- Egész jól ahhoz képest, hogy van rajtam három varrás. Bár mondjuk a hasamon fáj, hogyha megmozdulok, de elviselhető. - válaszolt mosolyogva. - Ugye nem jön be Zayn vagy Eleanor?
- Nyugi elintéztem. Senki nem jöhet be csak a rokonok, én és Nate. - mosolyogtam rá, mire egy megkönnyebbült sóhaj, hagyta el a száját.
- Miért? Szerinted miért csinálták?
- Nem tudom...Mondjuk Eleanorban elég sok pia volt. - mondtam teljesen őszintén.
- Miért mindig velem történnek a rossz dolgok? - kérdezte kétségbeesetten.
- Most, hogy tereljük a témát mesélj magadról. - mosolyogtam rá, hátha jobb kedve lesz. Neki is megjelent egy halvány mosoly a száján, majd mesélésbe kezdett.
Egy vagy két óra trécselés után az ajtón kopogtak és a recepciós lépett be rajta.
- Elnézést a zavarásért, de négy fiú és egy lány szeretné meglátogatni önt. - magyarázkodott. Carmennel azonnal egymásra néztünk, majd bólintottam. Egyből megértettük egymást, ezért felálltam és elindultam le a recepcióhoz. Amint kiléptem a liftből megláttam Őket.
- Ők sajnos nem jöhetnek. - vigyorogtam gonoszul. Olyan jó érzés kiszúrni velük.
- Kérlek Perrie! - könyörgött Eleanor.
- Rendben, de csak kettesével és én döntöm el, hogy ki jön. - vázoltam a helyzetet, amibe belementek. - Akkor Niall... - mutattam rá, majd mögém - ...és...Liam. Ti addig vártok. - bólintottak, majd a liftbe beszáltunk. - Nem mondhatjátok meg Eleanornak és Zaynnek, hogy hányas emelet melyik szoba. Rendben? - kérdeztem mire bólintottak.
- Nem fogod őket felhozni, igaz? - törte meg a csendet Liam.
- Nem hát. - vigyorogtam rá. Amint kiszálltunk elfordultam jobbra, majd benyitottam Carmenhez.
- Liam, Niall! - kiáltott fel örömében a betegünk.
- Csáó kis csaj! - köszöntötték, majd átöleltek, de Carmen felszisszent ezért gyorsan elengedték.
- Jól vagy? - kérdezte a szöszi. Philips felemelte a fölsőjét, hogy megnézze a varrását, amit enyhén megtapintott, de egyből felszisszent.
- Nagyon fáj. - mondta szomorkásan. Jól elbeszélgettünk, majd utána Louis és Harry jött fel. Nekik is nagyon örült, majd miután ők elmentek, megkérdeztem, hogy biztos ne hívjam-e fel a két árulót. A válasz egy egyértelmű nem volt.