21.fejezet~Inkább elmegyek

Drágáim! Tudom régen hoztam részt, de végre itt van!!! El sem hiszitek, hogy mennyire nehéz volt megírni ezt a rész, ami szerintem borzalmas lett! A végén egy kicsi fordulat lesz, remélem, majd meglepődtök:) Nos ez a rész jóval hosszabb lett mint általában, szóval élvezzétek ki!:D Mint láthattátok, az oldalsávban a képek egy kicsit módosultak és a banda helyett csak Zayn van ott egy másik szöveggel. Jó olvasást! Xx Rebeka

Inkább elmegyek

"Sosem gondoltam volna, hogy hallom azt a mondatot, hogy újra a régi boldog Carmen lehetek! De sajnos ehhez fájdalom is jár...nem fizikailag, hanem lelkileg....Mindketten össze fogunk zuhanni..." - Carmen Philips
 

*Carmen szemszöge*

Reggel barátom mellkasán ébredtem fel. Óvatosan lemásztam róla, hogy ne ébresszem fel, majd bementem a fürdőbe, hogy vegyek egy frissítő zuhanyt.
Törölközőbe csavartan mentem vissza a kórtermünkbe, majd miután a kezembe vettem egy farmer rövidnacit és egy fehér, tapadós, spagetti pántos trikót meg egy fehérnemű szettet visszamentem a szobánkhoz tartozó fürdőbe. Becsuktam magam után az ajtót, majd gyors magamra kaptam a ruhákat és megfésültem a hajam, amit egy copfba kötöttem. Visszamentem a termembe, majd elővettem a telefonom és belementem a névjegyzékbe. Egy kicsit elidőztem a kiválasztott névnél, de végül rámentem, majd megnyomtam a zöld ikont. A fülemhez emeltem a mobilom és vártam, hogy felvegye. De sajnos nem tette meg. Újra hívtam, mire 8(!) csengés után beleszólt.
- Bocsi, hogy nem vettem fel csak nem hallottam. - mondta köszönés helyett.
- Semmi gond. De lenne egy kérdésem. - szólaltam meg kedvesen.
- Mond. - hangján lehetett hallani, hogy mosolyog, ami miatt nekem is felfelé görbültek ajkaim.
- Most próbán vagy a lányokkal? - kérdeztem kedvesen.
- Persze, de miért? - hangja aggodalommal tele csengett.
- Mert öt perc és ott vagyok. - mondtam, majd azonnal lecsaptam a telefont, hogy ne tudjon válaszolni. Az ágyam melletti fiókból kivettem egy cetlit és egy tollat, majd ráfirkantottam és odaraktam Zayn szekrényére. Csendesen kimentem a kórház elé, majd hívtam egy taxit, ami két perc után megérkezett. Bepattantam, majd lediktáltam a címet. Mivel gyorsan mentünk és nem volt hatalmas forgalom, ezért 5 perc után oda is értünk. Gyors kifizettem a sofőrt, majd kiszálltam és bementem a hatalmas épületbe. Végigsétáltam a folyosón,majd az utolsó ajtót kinyitottam és beléptem, ahol nagyban folyt a próba.

*Zayn szemszöge*

Mikor felébredtem nem ölelt engem senki, ezért hirtelen pattantak ki szemeim. Gyors felültem, majd körbenéztem, de nem találtam sehol szerelmem. Az ajtó nyílt, ahol a fiúk léptek be vigyorogva.
- Sziasztok! - köszöntem mosolyogva.
- Csá! Mizu? - kérdezte Louis, miközben leült az ágyam mellé.
- Nem láttátok Carment? - kérdeztem felvont szemöldökkel, nem figyelve Tommo kérdésére.
- Nem miért? - válaszolt Harry összehúzott szemekkel.
- Mert eltűnt. - feleltem egyszerűen, miközben a szemem még mindig ide-oda cikázott. Tekintetem hirtelen megakadt a szekrényemen, amin egy cetli volt. Elvettem a papírt, majd megnéztem mi van ráírva. "Tánc" Ez az egy szó díszelgett a fehér papíron. Biztosan boldog, ugyanis az írása elárulja önmagát. Ha gyorsan összecsapottan ír, akkor általában feldúlt vagy szomorú, de most nem. A betűi formásak gömbölydedek, ezért feltételezem, hogy boldog. Liam mellém lépett, majd belekukkantott a papírba és felhúzta a szemöldökét.
- Tánc? - kérdezte Leyuum. Mindenki a lapot kezdte nézegetni, majd kérdőn felém fordultak. - Mi van, ha tánc próbára ment? - kérdezte Payne elgondolkozva.
- Most Danielle-k próbálnak? - szólalt meg Louis.
- Asszem. - vonta meg a vállát Li.
- Akkor menjünk. - mondtam, miközben megpróbáltam felállni az ágyból, de nem sikerült, ugyanis a többiek visszanyomtak.
- Te maradsz. - jelentette ki határozottan Liam, mire megforgattam a szemeim. Hirtelen egy remek terv pattant ki a fejemből, amit ha jól kivitelezek még sikerülhet is.
- Éhes vagyok! - kezdtem el nyafogni úgy, ahogy Niall szokott. Mind rám kapták a tekintetüket, majd Niall és Harry felálltak, hogy lemenjenek a büfébe, már csak kettőt kell kiiktatni. - Valaki megkeresi nekem az orvost? Haza akarok már menni! - nyafogtam tovább, mire Louis sóhajtott egyet és kiment a szobából. Liam összehúzott szemekkel figyelt engem, mint aki tudja, hogy mire készülök. - Mi van? - kérdeztem idegesen. Kezdett idegesíteni az, hogy folyamatosan méregetett. Elkapta rólam a tekintetét, majd megrázta a fejét. Liamet hogy tüntessem el? Elég rafinált ahhoz, hogy tudja nem adom fel egy könnyen. Hirtelen megcsörrent Payne telefonja, mire egy utolsó pillantást vetett rám, hogy mit csinálok. Komolyan, nem vagyok öt éves! Mit kell engem folyton figyelni? Li letette a telefont, majd felállt és elkezdett kifelé menni. – Most hova mész? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, mire megállt az ajtóban és visszanézett.
- Harry nem tudja Niallt elhozni a büféből. – magyarázta, miközben egy bujkáló mosoly megjelent az arcán – Addig te itt maradsz! – nézett rám keményem, majd kiment a szobából. Amint kilépett én azonnal kiszálltam az ágyból és gyors magamra kaptam néhány ruhát, majd a hajam egy perc alatt megcsináltam és kisurrantam a kórteremből. A kórháznak a hátsó kijáratát vettem célomul, amit szerencsére nem zárnak, így egyszerűen kijutottam az utcára. Elővettem a telefonom, majd gyors hívtam egy taxit, ami két perc után megérkezett, így bepattantam és lediktáltam a címet. Az út negyed óra volt, amit kifizettem, majd kiszálltam és bementem a hatalmas épületbe. Egyből fülelni kezdtem, hogy melyik teremből jön a zene, ami egyértelműen az utolsó volt. Hatalmas léptekkel indultam meg, majd halkan kinyitottam az ajtót és csendesen bementem. Nekem háttal táncoltak, így először nem vettek észre, csak azután miután Carmen a tükörben kiszúrt és hátrafordult, majd egy hatalmas mosollyal az arcán elkezdett felém futni. Kitártam a karjaim, így amint hozzám ért felkaptam és megpörgettem a levegőben. Hangos kacaj hagyta el a száját, ami miatt ajkaim felfelé görbültek, majd leraktam a földre, hogy két lábon álljon.
- Te hogy-hogy itt? – kérdezte egy hatalmas vigyor kíséretében, mire egy csókot nyomtam ajkaira, amit viszonzott. Hosszas csókcsatánkat egy köhintés zavarta meg, ami az ajtó felől jött. A fiúk álltak ott, miközben rosszallóan a fejüket rázták.
- Nem meg mondtam, hogy nem mehetsz el?! – húzta fel a szemöldökét Liam. Ügyet sem vetve rá visszafordultam barátnőmhöz, majd újra csókolózni kezdtünk.
- Liam! – kiáltott fel boldogan Dani, majd lépteket hallottam és azt, hogy sutyorogni kezdenek. Carmennel elváltunk egymástól, majd az arcát kezdtem fürkészni, ami boldogságot sugallt, de a szemében fájdalom tükröződött.
- Mid fáj? – kérdeztem a fülébe suttogva, hogy csak Ő meg én hallhassuk. Megrázta a fejét, azzal jelezve, hogy semmije, de én nem hagytam annyiban, ezért még egyszer megkérdeztem.
- A mellkasom. – suttogta alig hallhatóan, majd elég durván köhögni kezdett, mire mindenki ránk kapta a tekintetét. Amint abbahagyta a köhögést körülnézett és ijedten meredt rám. – Jól vagyok. – mosolyogta, mire voltak, akik megkönnyebbültek, de voltak, akik tovább figyelték többek között én is.
- Biztosan? – kérdeztem a szemébe nézve. Mosolyogva bólintott, de nem volt valami meggyőző. Felhúztam a szemöldököm, de nem tágított azt állította, hogy minden rendben, pedig látszik rajta, hogy semmi sincs rendben. Nem akartam elrontani a kedvét, ezért nem zaklattam tovább ezzel, hanem megkértem, hogy mutassák be mit tanítottak neki, mennyire fejlődött. Mi fiúk addig leültünk a padra és figyeltük őket.
- Szerintetek? – kérdeztem a többiektől halkan.
- Borzalmas lesz. – vigyorgott Louis.
- Hé, a csajomról beszélsz! – szóltam rá erélyesen. – Szerintem pedig igenis jó lesz! – magyaráztam mosolyogva. Remélem tényleg jó lesz…de ahogy Carment ismerem…ajaj… A zene elindult, Dani beállt legelőre mellé pedig Carmen és elkezdtek táncolni. Hát…hű! A szemem kikerekedett, a nyálam csorgott épp úgy, mint a fiúknak. Mit ne mondjak, nagyon jól táncol!

De nem csak hip-hop volt, hanem abba a táncba raktak mindenfélét. Úgy tekergették a csípőjüket, hogy azt hittem elájulok. Amint a számnak vége lett, ők is leálltak, majd barátnőm mosolyogva idesétált hozzánk.
- Milyen volt? – kérdezte vigyorogva, amint meglátta, hogy még mindig csorog a nyálunk és hogy kikerekedett a szemünk. Carmen lehajolt és megcsókolt, amit örömmel viszonoztam, így beleült az ölembe és úgy folytattuk tovább csókcsatánk. Egy pillanatra elváltunk, majd Louisra nézett. – Ugye, hogy nem volt borzalmas! – mondta barátnőm vigyorogva – Attól, mert még nem melletted állok, nagyon jól hallom, hogy mit beszéltek. – mondta egy kicsit szomorkásan, majd a vállamra hajtotta a fejét.
- Hé, Carmen…ezt nem bántásnak szántam…csak viccelődtem… - szólalt meg Tomlinson bűnbánóan, mire az ölemben csücsülő lány mosolyra húzta a száját.
- Tudom Lou. Nem is haragszok érte! – vigyorogta bíztatóan, majd a fejét visszahajtotta és csak pihent.

*Carmen szemszöge*

Ajkaink ismét egymásra találtak, de sajnos el kellett válniuk, mert a telefonom megszólalt a farzsebemben. Sóhajtottam egyet, majd kihúztam nadrágom rejtekéből és megnéztem ki az. Nos eléggé meglepődtem, de Zaynnek mondtam, hogy ezt muszáj felvennem, mire egyetértően bólintott, mire felkeltem és elsétáltam a többiektől, egészen a terem másik végébe, majd nekidőltem háttal a falnak. A zöld ikont elhúztam, majd a fülemhez emeltem a telefonom.
- Ni csak, ni csak valakinek eszébe jutott a legjobb barátja? - kérdeztem gúnyosan a telefonba.
- Carmen légy szíves ne vesszünk össze. Egy fontos hírem van, ami nem telefontéma. - magyarázta Nate komolyan.
- Várj! Szóval több hónap után, miközben én szenvedtem, te addig pihengettél, azután találkozni akarsz?! Még is hol voltál, mikor szükségem volt rád?! Még is mit csináltál mikor kómában voltam?! Még is miért nem jöttél be annyira, hogy megnézd, mi van velem?! - üvöltöttem a telefonba, mire mindenki engem figyelt, de nem foglalkoztam velük, hanem tovább ordibáltam, ami őszintén szólva nagyon jól esett, hogy kiadjak magamból mindent. - A rohadt életbe Nate! Te a legjobb barátom vagy! Tudtommal a legjobb barátok törődnek egymással, de te az utóbbi egy hónapban szartál rám magasról! Szóval nem, nem fogunk találkozni! - mondtam, majd lecsaptam a telefont, amit idegesen a zsebembe mélyesztettem, majd mérgemben ökölbe szorult a kezem és beleütöttem egyet a falba, mire a kezem égett és lüktetett a fájdalomtól, de nem foglalkoztatott. Lerogytam a földre törökülésbe, míg kezeim az arcomba temettem, hogy senki ne lássa, hogy sírok. Zayn azonnal iderohant hozzám, majd leguggolt mellém és átölelt. Karjaimat a háta mögött fontam össze, míg arcom a nyakhajlatába fúrtam és úgy szipogtam tovább. Leült velem szembe, majd egy picit eltolt magától és letörölte könnyeim. Arcát tisztán láttam, amire egy mosoly húzódott, amin nekem muszáj volt felkuncognom. Annyira aranyosan mosolyog, ami miatt nekem vigyorognom kell. Már csak attól felfelé görbülnek az ajkaim, ha csak rám néz. A huncut, játékos tekintetével, ha rám néz, szinte elájulok. - Nagyon szeretlek! - suttogtam a fülébe, mire egy csókot nyomott a számra.
- Én is nagyon szeretlek! - mosolygott vissza, amin ismét felkuncogtam. Zayn felkelt, majd hirtelen engem is felemelt, mint egy hercegnőt. Nevetve fontam a karjaim a nyaka köré, majd elkezdett a többiek felé vinni. Letett mikor odaértünk, amit bár ne tett volna, ugyanis hirtelen elvesztettem az egyensúlyom és körülöttem már nem észlékeltem semmit, hirtelen minden sötét lett és már csak annyit éreztem, hogy valaki elkap az utolsó pillanatban.

§§§

*Zayn szemszöge*

A kórtermünkben fekszünk, míg ébren, addig Carmen alszik. A táncteremben a kimerültség miatt elájult, amit az orvos mondott. Hirtelen az ajtó kinyílt és Louis lépett be rajta. Mosolyogva intett, mire vigyorogva dobtam egy "Szia"-t. Az ágyamhoz húzott egy széket és leült rá, majd az arcomat kezdte fürkészni.
- Hogy csináltad? - kérdezte hitetlenkedve, mire értetlenül összehúztam a szemöldököm és úgy figyeltem tovább. - Hogyan tudtad megnevettetni egy másodperc alatt, mikor épp teljesen kiborult? - kérdezte hitetlenkedve, mire egy mosoly húzódott a számra. - Na?
- Csak mosolyogtam, amin felkuncogott. - vigyorodtam el, miközben szerelmem figyeltem és néztem milyen édesdeden alukál.
- Komolyan? - kérdezte kikerekedett szemekkel Louis, mire bólogatni kezdtem, mint egy bólogató kiskutya. Az ajtón kopogtattak, mire egy „Gyere” volt a válaszom, így az ajtó kinyílt és megláttam a Natet egy laptoppal a kezében. Nekünk intett egyet, majd leült Carmen ágya mellé egy székre és az arcát kezdte fürkészni. Nekem semmi bajom vele, bírjuk őt, hisz jó pár éve ismerjük már egymást, és ő mutatott be minket Carmennek, amiért nagyon hálás vagyok neki.
- Mi újság? – kérdeztem mosolyogva, mire egy halvány mosoly bújt meg a szála szélén.
- Találtam valami fontosat a neten, ami Carmennek nagyon jól jönne. Igazából ezen dolgoztam az elmúlt egy hónapban. – válaszolta rejtélyesen, ami felkeltette az érdeklődésemet.
- És mi az? – kérdezte helyettem Lou, mire Nate lesütötte a szemét. Teljesen összezavarodtam. Miért sütötte le a szemét?
- Ez csak Carmenre tartozik. Én szívesen elmondanám, de valószínűleg nem engednétek el őt. – motyogta az orra alatt halkan, de mégis érthetően. Az egyik szemöldököm az egekbe szökött, majd összehúzott szemekkel figyeltem szerelmem legjobb barátját.
- Mi az, ami csak rám tartozik? – szólalt meg kómásan Carmen, mire mind rákaptuk a tekintetünk. – Nem meg mondtam, hogy nem akarok veled találkozni?! – mondta szerelmem bunkón barátjának.
- Szerintem fontos… - szólaltam meg halkan magam elé nézve. Még én is meglepődtem magamon, hogy ezt mondtam, de így van. Szerintem tényleg fontos…

*Carmen szemszöge*

- Mond. – sürgettem, miközben a mellem alatt összefontam karjaim.
- Nem lehetne ezt inkább kettesben? – kérdezte félénken, mire bólintottam, ezért kikászálódtam az ágyból és felálltam, majd egy utolsó puszit küldtem szerelmem felé és kimentünk a kórteremből. Lementünk a büfébe és az egyik asztalhoz leültünk, majd letette a laptopját és nyomkodni kezdett rajta, majd megfordította, hogy én is lássam.
- Ez mi? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Nos ez egy intézmény. Amerikában. Itt megtudnának gyógyítani téged! Ezen dolgoztam egy hónapon keresztül. Ha újra egészséges szeretnél lenni, akkor szerintem menj el ide és egy év múlva, újból az a fitt és boldog régi Carmen leszel. – mosolygott halványan, mire bennem megállt az ütő. Meggyógyulhatok? Újra egészséges lehetnék? Olyan régóta szeretném ezt hallani, de már kezdtem feladni a reményt…de most végre ez is bekövetkezett.
- De ide nem kell beiratkozni és várni, míg fel nem vesznek? – kérdeztem fátyolos tekintettel. Nate megfogta a kezem és rám mosolygott.
- Ezt intéztem egy hónapon át. Amint rátaláltam erre az oldalra, azonnal felhívtam az ottani orvosokat, akik legelőször nem akartak felvenni, de végül rábeszéltem őket. A kezeléseket a szüleid kifizették, már csak az a kérdés, hogy te elmész Amerikába vagy nem? Mert ha igen, akkor holnap indulnod kell, ha nem akkor lemondjuk a kezeléseket. – vázolta a tényeket legjobb barátom. De ha elmegyek, akkor Zaynnel mi lesz? Itt kell hagynom? Szegény teljesen összetörne… De még jobban összetörne, ha meghalnék…inkább elmegyek, mint hogy meghaljak. Natere néztem, aki kérdőn figyelt engem, mire bátortalanul bólintottam egyet, miközben beharaptam az alsó ajkam. Bíztatásnak megszorította a kezem, mire egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. – Muszáj elbúcsúznod Zayntől… Azután pedig hajnalban érted jövök, mert a gépünk négykor indul. Ugyanis megyek veled! – mosolygott, mire egy picit összezuhantam. El kell búcsúznom…de én sose tudtam búcsúzni, ugyanis akkor megszakad a szívem. Inkább majd levélben. Tudom kegyetlen egy dolog, de nekem másképp nem menne…