Drágáim! Nos meghoztam ezt a nem túl hosszú és unalmas részt, de remélem azért tetszeni fog. Figyelmeztetlek titeket, hogy ennek a blognak nemsokára vége! Nos hogy happy vagy depi lesz a vége, azt nem árulom el, de valószínűleg rájöttök. Nem nehéz kitalálni, hogy hogyan végződik Zayn és Carmen szerelme. Nos nem is csacsogok tovább, jó olvasást! Ja és nézzetek be ide: KATT! és iratkozzatok fel! Nemsokára az a blog megnyitja kapuit szóval nem kell sokat várnotok! Ja és hogyan tetszik blog új kinézete? Nekem nagyon!*-* A fejlécet az egyik barátnőmnek köszönhetem, szóval ha nem nagy fáradtság akkor nézzetek be hozzá: KATT! Higgyétek el érdemes benézni! Puszi Rebeka
Ő hogy van?
"Mikor megtudtam, hogy elhagyott, teljesen összetörtem..." - Zayn Malik
*Zayn szemszöge*
Reggel mikor felkeltem a szobában nem volt senki más, ezért hirtelen
felültem az ágyban és ingatni kezdtem a fejem. Szerelmemet sehol sem láttam, se
a cuccait. A szemem hirtelen megakadt az ágyán, amin egy levél volt az én
nevemmel. Gyorsan átnyúltam és elvettem, majd azonnal kinyitottam és olvasni
kezdtem.
"Szerelmem...
Tudom, ez nem lesz könnyű. Tudod jól, hogy nem vagyok jó a búcsúzkodásban,
ezért írom ezt a levelet. Nate kiderítette, hogy Amerikában meg tudnak
gyógyítani, ami számomra hatalmas lehetőség, ezért elmegyek. Remélem, majd egy
nap megértesz és elfogadod a döntésem. Viszont azt tudnod kell, hogy bármi is
történjen, én örökké szeretni foglak! Sok dolgon mentünk keresztül, de
rájöttem, hogy szerelmes vagyok beléd! Nem várom el tőled, hogy várj rám, hisz,
egy: nem biztos, hogy túlélem, kettő: ha meggyógyulok, az minimum egy év lenne.
Remélem egy nap, majd tovább lépsz és elfelejtesz.
Szeretlek és sosem foglak elfelejteni!
Csók Carmen"
Miután végigolvastam, a kezemből kiesett a lap, míg szememből patakként
folytak a könnyek. Lábaim felhúztam, hogy a könyökömet rátámasszam, majd
kezeimmel két oldalról beletúrtam a hajamba és ott hagytam. A könnyek nem
álltak le, ha nem még több jött, ami most nem érdekelt. Itt hagyott! Elment...
Jó meglehet érteni, de miért csak egy levélben búcsúzott el?! Szóval ezért
akarta, hogy a tegnap este tökéletes legyen... Az ajtón kopogtattak, de nem
szólaltam meg, egy: mert nincs kedvem senkihez, kettő: mert a sírástól beszélni
nem tudtam. Szinte már zokogtam, a könnyek csak csordogáltak végig az arcomon,
le az államig, ahonnan lecsöppentek a takaróra. Az ajtó kinyílt, mire
felnéztem, de csak a fiúk döbbent tekintetét láttam.
- Zayn minden rendben? - kérdezte Liam, miután mellém rohant és egyik kezét a
vállamra helyezte. A sírástól nem bírtam megszólalni, ezért csak megráztam a
fejem, jelezve, hogy semmi sincs rendben. Mindenki körém állt és elkezdték
kérdezgetni, hogy mi történt, miért sírok.
- Srácok... - szólalt meg Harry, mire mindenki rá nézett. A kezében volt a
levél, majd remegő kezekkel továbbadta Louisnak. Végül mindenki elolvasta, majd
sajnáló tekintetekkel találkoztam össze. Lehajtottam a fejem és tovább sírtam.
Tudom nem férfias dolog sírni, de én tényleg szerettem őt! Én egyszerűen szerelmes
vagyok belé! Megőrülök érte!
Egy év múlva
*Carmen szemszöge*
Kereken tizenöt hónapja hagytam el a családomat, a barátaimat és a
legfontosabb személyt az életemben, a szerelmemet, Zaynt. Ennyi idő alatt sem
tudtam elfelejteni, kiszeretni belőle. Azokból a csokoládébarna szemekből, amik
mindig megigéztek, abból az éjfekete hajból, amibe mindig beletúrtam, azokból a
csókos ajkakból, amiket mindig csókoltam, azokból a puha kezekből, amik mindig
összekulcsolódtak az enyémmel. Így visszagondolva az egészre, egy könnycsepp
gördült végig az arcom, amit azonnal letöröltem. Az utolsó ruhadarabom is
beleraktam a bőröndömbe, amit össze cipzároztam, majd bementem a fürdőbe.
Belenéztem a tükörbe, amiből egy teljesen más lány nézett vissza, mint egy éve.
Egy egészséges, normális alakú boldog, de mégis szomorú lány. Hosszú barna
hajam eltűnt, ugyanis a kemoterápia alatt kihullott, majd miután kezdtem
felépülni, kezdett visszanőni a hajam. Most éppenséggel a kulcscsontomig ér,
miközben a fényben csak úgy csillog, mint még soha. Vettem egy mély levegőt,
majd visszamentem a kórterembe és az ágyról levettem az egyetlen bőröndöm, majd
kifelé vettem az irányt. Amint kiléptem a kórház ajtaján megcsapott a hideg
szél, mire a dzsekimet összébb húztam, majd a várakozó Nate felé vettem az
irányt. Ő egész végig mellettem volt és segített nekem átvészelni ezt az
időszakot, ami kegyetlenül nehéz volt. Amint odaértem hozzá megöleltük egymást,
majd a cuccom berakta a taxi csomagtartójába, addig én beültem a hátsó ülésre,
mellém pedig legjobb barátom. A sofőr elindult a reptér felé, ahol végre
felszállhatok a hazavezető gépre. Az út csöndben telt, nem szólalt meg senki,
csak a rádió ment, ahonnan pont a One Direction szólt. Amint meghallottam a
könnyek utat törtek maguknak és lecsordogáltak az arcomon. A kistáskámból gyors
előkaptam egy zsepit, majd azonnal elkezdtem letörölgetni a sírás nyomait.
§§§
A repülő végre leszállt Londonban, aminek nagyon örültem hisz újra láthatom
a kisöcsém. Amint levettem a táskám a szallagról, hirtelen valaki megkocogtatta
a vállam. Megfordultam, mire szembe találtam magam kék íriszeivel és a kapucni
alól kilógó szőke tincseivel. Arcomra egyből egy hatalmas vigyor kúszott, majd
azonnal magamhoz szorítottam.
- Jaj Niall, annyira hiányoztok! Nagyon sajnálom! - magyaráztam, mire ő
elkezdte a hátamat simogatni és nyugtatni.
- Semmi baj! Meg kellett ezt lépned! - suttogta a fülembe, mire elhúzódtam tőle
és a szemébe néztem.
- Ő hogy van? - kérdeztem félénken, mire egy bujkáló mosoly jelent meg az
arcán.
- Ezt ne itt beszéljük meg. - magyarázta, miközben szétnézett. Bólintottam,
mire felvette szemüvegét és köszönt Natenek is, majd tőle el is
búcsúztunk, mert mennie kellett. Én és a szöszi maradtunk, ezért Niall
illedelmes fiú módjára hozta a bőröndöm, majd berakta a kocsijába és hozzám
vettük az irányt. Az út csöndben telt, de ez nem amolyan kínos volt, hanem
inkább megnyugtató. Míg Niall a vezetéssel volt elfoglalva, addig én a
gondolataimmal. Azon gondolkoztam, hogy vajon mi lehet Zaynnel. Talán már
elfelejtett és új barátnője van? Vagy Perrie és Zayn újra összejöttek? Ki
tudja... A szívem mélyén annak örülnék a legjobban, ha szingli lenne, de
kizártnak tartom, hogy egy ennyire helyes pasira nem csapott volna le valaki.
Amint megérkeztünk kiszálltam az autóból, miközben a szöszi már a bőröndöm
vette ki. Elővettem a kulcsaim, majd kinyitottam az ajtót és bementünk a rég
látott házba. Minden ugyanolyan volt, semmi sem változott. Niall a bőröndöm lerakta a nappaliba, majd
bementünk a konyhába, ahol leültünk.
- Tetszik az új hajad. – mosolygott rám a szöszi, amit viszonoztam, majd
újra feltettem ugyanazt a kérdést, amit nem olyan régen megkérdeztem. – Hogy,
hogy van? Nos, egészen jól. Miután elmentél, azután egy-két hónappal
megfogadta, hogy meg fog várni, még ha beledöglik is. – nevetett fel, mire
nekem egy mosoly húzódott az arcomra. – Most otthon van és gondolom alszik
szokása szerint. - nevetett fel ismét, amin muszáj volt felkuncognom. Ezek
szerint vár rám? Ezt nem hiszem el!
- De még mindig vár? - kérdeztem félénken, mire mosolyogva figyelt engem.
- Persze. De kezdi azt hinni, hogy nem élted túl ugyanis több mint egy éve
mentél el. - magyarázta a végét halkabban, ami miatt egy picit megijedtem. Mi
van, ha már feladta, hogy várjon? Akkor végleg búcsút mondhatok a szerelmemnek!
- Mit tegyek? - kérdeztem félve, mire elkezdte simogatni a csupasz állát, amin
muszáj volt felnevetnem, mire ő felkuncogott.
- Szerintem valami hatásos belépő kéne. - gondolkozott hangosan, mire én is
elkezdtem törni a fejem. - Mi lenne, ha a következő koncertünkön énekelnél? -
szólalt meg érdeklődve, mire heves bólogatásba kezdtem. - A következő
koncertünk, pont holnap lesz. - vigyorgott, mire nekem kikerekedett a szemem.
- Holnap? - kérdeztem félve, mire bólintott. - Nem fog menni! - kezdtem
tiltakozni, mire Niall elég érdekes fejet vágott, aminek hatására felkuncogtam.
- De Niall, nekem ez nem fog menni... - suttogtam magam elé, mire a szöszi
megsimította a karomat.
- De! - szólalt meg határozottan, mire a szemöldököm az egekbe szökött. - Na
most válasszuk ki, hogy melyik számot fogod énekelni. - magyarázta, mire
bementem a bőröndömhöz, amiből kivettem a laptopom. Visszasiettem a konyhába,
majd bekapcsoltam a gépem és kutatni kezdtünk. Amint kiválasztottuk, hogy
melyik lesz, kinyomtattuk a szöveget, majd elkezdtem gyakorolni. Niall segített
tökéletesíteni a hangomat, amiért iszonyúan hálás vagyok neki. Néhány résznél
megmutatta, hogy hogyan énekeljem, hogy hogyan jó. Több órán át segített, ami
miatt folyamatosan csak azt mondtam, hogy köszönöm.
- Amúgy a többiek tudják, hogy visszajöttem? - kérdeztem félve, miközben az
ujjaimat tördeltem. Mosolyogva megrázta a fejét, ezzel jelezve, hogy nem, mire
egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Sokáig beszélgettünk még, de
sajnos őt hívták a többiek, hogy hol van, mert próbájuk lesz. Szerencsére csak
annyit mondott, hogy egy ismerősénél, amivel engem nem leplezett le, majd
elköszöntünk egymástól és elment. Mivel én egyedül maradtam a házban, ezért a
csomagommal együtt felmentem a szobámba, ahol minden ugyanúgy volt. Vagyis nem.
Az ágyam olyan, mintha belefeküdtek volna és utána nem igazították meg.
Levettem a cipőm, majd lassan belefeküdtem a pihe-puha ágyikómba. A párnámon és
a takarómon hirtelen egy olyan illatot fedeztem fel, amit bárhol felismernék.
Zayn illata...ezek szerint ő feküdt az ágyamban. Egy hatalmasat szippantottam a
párnából, mire az egész testem átjárta a melegség. Somolyogva keltem fel, majd
az íróasztalomhoz ültem, amin képek voltak. Összesen három kép volt. A bal
oldali fotón én és Adam vagyunk, amint átkaroljuk egymást és vicces fejet
vágunk. A jobb oldali képen Natetel vagyok, miközben egymást öleljük a parkban.
A középső a legszebb. Az a nap felejthetetlen. De ez a fotót nem az enyém,
vagyis Zayn hozta be és rakta ide. Ő és én vagyunk rajta, miközben
csókolózunk...ezt még ő készítette a telefonjával...ezek szerint megcsinálta,
hogy nem csak Ő, hanem én is emlékezzek erre a napra. Életem legeslegszebb
napja volt, az egyszer biztos. Észre se vettem, hogy az arcomat elárasztották a
könnyek, amik lefolytak az államig, onnan pedig a szőnyegre, esetleg a zoknimra
csöppentek. Nem töröltem le őket, hanem inkább megfogtam azt a képet, amin Mi
vagyunk és azzal együtt befeküdtem az ágyba. Magamra húztam a takarót, majd
álomba sírtam magam.
Délután, vagyis inkább este keltem fel. Amint kinyitottam szemeim,
tekintetem az órára szegeződött, ami nyolcat mutatott. Azonnal felültem, majd kiugrottam
az ágyból és megigazítottam magamon a ruháim, majd halk sutyorgást hallottam
meg az ajtóm túloldaláról.
- Szerinted felébredt már? – hallottam meg Adam édes hangját.
- Nem tudom… Szerintem nyissunk be…vagy ne? – kérdezte Eleanor. Istenkém,
legelőször nem ismertem fel a hangját, hisz annyira rég beszéltünk már. Halkan
odasétáltam az ajtóhoz, majd lenyomtam a kilincset és résnyire kinyitottam. El
hatalmas sikongatásba tört ki, mire én is követtem példáját, majd teljesen
kinyitottam a nyílászárót, hogy egymás nyakába ugorhassunk. Amint megtettük,
lehajoltam kisöcsémhez, majd felkaptam a karjaim közé és szorongatni kezdtem.
Miután kiölelkeztük magunkat bejöttek a szobámba, majd én és barátnőm leültünk
az ágyra, míg Adam az asztalom előtti görgős székbe. Eleanor hirtelen
hátrafordult a párnák felé, majd a képet a kezei közé vette.
- Ugye tudod, hogy még mindig vár rád? – kérdezte mosolyogva, mire
bólintottam egyet és a bekereteztetett fotót kivettem a kezéből, majd az
éjjeliszekrényemre helyeztem.
- Minden nap felhív minket, hogy hazajöttél-e. – magyarázta Adam. –
Fogadjunk pár perc múlva csörögni fog a telefon. Mindig ilyen tájban szokott
hívni.
- Mi? – kerekedett el a szemem, majd beharaptam az alsó ajkam. – De nem
mondhatod meg, hogy itthon vagyok! – kezdtem tiltakozni, mire elég érdekes
fejet vágtak, úgy hogy elmagyaráztam, mire készülünk Niallel. Így már értették,
hogy miért nem, majd eltereltem a témát és másról kezdtünk beszélgetni. Elég
hosszasan kitárgyaltunk mindent, majd Elnek mennie kellett, mert Louis hívta és
Adamnek pedig le kellett feküdnie aludni. Miután magamra hagytak elmentem fürödni,
majd befeküdtem az ágyba elkezdtem a plafont bámulni. Hirtelen kopogásra lettem
figyelmes az ajtómon, mire komótosan kikeltem az ágyból és odasétáltam.
Amint
kinyitottam az ajtót a szemem kikerekedett, a hasam görcsbe rándult, a lábaim
remegtek és még levegőt is elfelejtettem venni.
Nagyon jó rész lett és nagyon várom a következőt. Őszintén el mondhatom, hogy ez az egyik személyes kedvencem. Ha unatkozom újra olvasom a részeket, annyira tetszik. Sajnálom, hogy vége lesz a blognak, de remélem olvashatok még ilyen jó factionokat tőled.
VálaszTörlésNagyon siess!
xx Réka S. :)
Drága Réka!
TörlésNagyon köszönöm szépen!!*-* Örülök, hogy tetszik:D Én is sajnálom, hogy vége lesz,mert nagyon a szívemhez nőtt:") Igen olvashatsz, mert nemsokára megnyitja kapuit a legújabb blogom amit közösen írok egy másik bloggerinával:D Ígérem sietek! Puszi Rebeka
Halihó R.,
VálaszTörlésNagyon örülök,hogy elolvashattam ezt a csodálatos részt. Nagyon várom a következőt és alig hiszem el,hogy mindjárt vége... :) siess a következővel!!!
kedves R:)
Törlésorulok hogz orulsz:D igazabol meg en sm hiszem el hogz nemsokara vege...igerem sietek a kovivel!:)) Puszi Rebeka
Addig is legyen mivel elfoglalnod magad :D http://aprosagokaonedirectiontorteneteimmel.blogspot.hu/p/dijaim.html
TörlésKöszönöm szépen a díjat*-*
TörlésEz a fejezet is nagyszerű lett!!!*-* Egyszerűen imádtam:)
VálaszTörlésVan egy kis meglepim a számodra:) http://lorenandjennalife.blogspot.hu/p/dijak.html
Kedves Ibi!
TörlésKöszönöm a kedves és szép szavakat, a díjról pedig ne is beszéljünk!*-* Puszi
Szia kint van a kritikád: http://criticsdesignhelp.blogspot.hu/
VálaszTörlésKöszönöm!:D
TörlésNagyon köszönöm! Amint lesz egy kis időm kirakom:)
VálaszTörlés