24.fejezet~Telefonhívás

Drágáim! Nos, tudom hogy borzasztóan régen hoztam részt amiért nincs mentségem! Remélem azért maradt néhány olvasóm... Viszont annyit elmondok, hogy a blognak hamarosan vége! Készüljetek fel!:) Puszi Rebeka

Telefonhívás

"Elveszítettem örökre! Teljesen össze törtem, hisz a szerelmem nincs többé! Ezt életem legborzasztóbb napja!" - Zayn Malik

*Carmen szemszöge*

Reggel szerelmem csupasz mellkasán ébredtem. Mosolyogva néztem, ahogyan halkan szuszog és egyenletesen fel-le mozog a mellkasa. Óvatosan kimásztam mellőle, szerencsémre nem ébresztettem fel, mert valószínűleg mélyen aludt. Bementem a fürdőbe, ahol gyors lefürödtem, majd egy törölközőbe csavarva álltam a szekrényem elé. Hosszú gondolkodás után végül egy szaggatott fehér csőnadrágot, egy hátul csipkés fekete trikót felvettem, majd a lila converse cipőm magamra húztam. A hajam kifésültem és úgy hagytam ahogy van, majd egy halvány sminket kentem az arcomra. Egy puszit nyomtam Zayn ajkaira, mire ő mocorogni kezdett, de szerencsére nem ébredt fel. A telefonom a hátsó zsebembe süllyesztettem, majd a pénztárcám a kezembe vettem a kulcsaimmal együtt és elhagytam a házat. Beültem a kocsimba és a közeli pékség felé vettem az irányt, hogy legyen otthon valami kaja reggelinek.

*Zayn szemszöge*


A szemeim hirtelen pattantak ki és ültem fel az ágyon. Az ágyban mellettem nem volt senki, ezért magamra kaptam a boxerem és elkezdtem felkutatni az egész házat Carmen után. Miután sehol sem találtam, gondoltam elment boltba vagy valami. Visszamentem a szobába, ahol gyors magamra kaptam néhány ruhadarabot, majd a fürdőbe igyekeztem. A hajammal legalább egy húsz percet szarakodtam, mire úgy állt, ahogy én szerettem volna. Már kezdtem egy kicsit ideges lenni, hogy mégis Carmen hol lehet, hisz már majdnem egy háromnegyed órája ébren vagyok. Leültem az ágyra és elővettem a telefonom és már épp hívni akartam szerelmem, mikor egy ismeretlen szám kezdett villogni a képernyőn. Elhúztam a zöld ikont, majd a fülemhez emeltem, de a hír lesokkolt. 

*Louis szemszöge* 

- Na, Louis add már vissza a csokimat! - kergetett tovább Niall, amin jót nevettem, de meg kellett állnom, ugyanis a telefonom hangos zenélésbe kezdett, a kijelzőn pedig Zayn neve díszelgett. Visszadobtam az édességet a bandatársamnak, aki csillogó szemekkel bontotta ki, majd majszolta el.
- Csá haver, mizu? - szóltam bele nevetve, de nem szólt vissza senki. - Zayn? Ott vagy? - kérdeztem aggodalmasan, mire hallottam, amint mély levegőt vesz, amit hangosan kifúj.
- Louis... - hallottam hangján, hogy sír, ami megrémisztett, hisz nagyon, de nagyon ritkán sír.
- Zayn mi történt? - szóltam bele idegesen és aggodalmasan, mire a többiek rám kapták a tekintetüket.
- Carmen... - folytatta, miközben a hangján hallottam, hogy zokog.
- Mi van Carmennel? - nem mondott semmit, csak makogott össze-vissza, ami miatt kezdtem egyre jobban idegeskedni. A fiúk egyre jobban kezdtek mocorogni ezzel jelezve, hogy nem értenek semmit. - Zayn, mondj már valamit! - mondtam ingerülten, mire elkezdett, szavakat mondani.
- Carmen...kórház....baleset... - nyögte ki a fontos információkat, mire kinyomtam és elkezdtem felhúzni a cipőmet.
- Louis mi történt? - kérdezte idegesen Harry.
- Carmennel történt valami és most kórházban van, Zayn pedig már zokog. - hadartam el, mire a többiek azonnal felálltak, felvették a cipőjüket és elindultunk a kórházba. Én vezettem és szokás szerint hajtottam, mint az őrült, de nem érdekelt, mert egy barátomnak szüksége van rám, ezért bármit megtennék. Amint beléptünk a bejáraton, egyből keresni kezdtük a szemünkkel Zaynt. A váróban ült, lehajtott fejjel, miközben a kezében kávét szorongatott. Hosszú léptekkel indultam felé, majd leültem mellé és kezemet a vállára raktam, mire felemelte fejét és rám nézett. Szemei vörösek voltak, míg halkan zokogott. Nem tudtam hirtelen mit mondani, hisz nem voltam még ilyen helyzetben, ezért inkább csak megöleltem. Erősen szorítottuk egymást, majd miután elváltunk megtörölte az arcát a könnyek miatt, de fölöslegesen, mert újak jöttek a helyükre. A többiek is üdvözölték, majd leültünk a székekre és néma csendbe burkolóztunk.
- Annyira félek... - suttogta Zayn, miközben arcát kezeibe temette.
- Nem lesz semmi baj! - bíztattam, mire csak hümmögni tudott. - Pontosan mi történt? - kérdeztem óvatosan, mire vett egy mély levegőt és belekezdett.
- Autóbalesetet szenvedett. Kirepült a kocsiból és most műtik. Az orvosok nem mondtak semmit. - magyarázta, miközben néha elcsuklott a hangja és a szemeiből könnyek szöktek ki. Rossz volt így látni, gyűlölöm, ha az egyik bandatársam szomorú.  

*Zayn szemszöge*

Miközben a könnyeimet törölgettem, az emlékek hirtelen törtek a fejembe, amik elkezdtek pörögni, a lelki szemeimmel néztem végig őket. Az első találkozásunk, amikor azonnal a szívembe lopta magát.

„Amint beléptünk a házba egy barna hajú szépség fogadott minket. Első látásra megtetszett, hisz nagyon gyönyörű. Harry folyamatosan kacérkodott vele, de a lány teljes ellenszenvet mutatott az érdeklődése iránt, ami megmosolyogtatott. Viszont mikor megtudtam, hogy nem tudja, hogy mi kik vagyunk az eléggé meglepett, de ha jól láttam nem csak engem, hanem a többieket is. Hogy megértse a dolgokat, inkább bemutatkoztam neki, hogy egyszerűbben menjen elmagyarázni. Mikor megérintett az egész testem beleremegett és csak egymás szemét fürkésztük. Elmosolyodtam, ahogyan ő is, de sajnos ezt az idilli pillanatot Harry sikeresen elbaszta. Miután tekintetünk elvált végigmértem. Vékony kecses alakja, hosszú barna haja, csillogó szemei és csodálatos mosolya van. Egy szóval gyönyörű!”

Egy szomorú mosoly terült szét az arcomon, ahogy visszagondoltam a felejthetetlen emlékekre. Az agyam az első csókunkhoz mászott vissza az időben, amikor a kórházba elkísértem. Mindketten azt mondtuk, hogy nem lett volna szabad, de én még mindig nem bántam meg.

„Magamhoz öleltem, amit ő viszonzott is. Beszippantottam édes mangó illatát, amit elraktároztam magamban. Eltávolodtunk egymástól, de csak annyira, hogy egymás szemébe tudjunk nézni. Hatalmas zöld íriszei a vágytól csillogtak, míg beleharapott alsó ajkába, aminek "hála" nem bírtam magammal és szenvedélyesen megcsókoltam. Nem tolt el magától, hanem visszacsókolt. Két kezét az arcomra helyezte, míg én a csípőjét karoltam át. Ajkai puhák voltak, ami még jobban fokozta bennem azt, hogy csókoljam. Hirtelen kinyitotta a szemeit és elhúzódott.”

„Egymás ajkait faltuk, miközben óvatosan ledöntöttem az ágyamra. Nem tudom, hogy helyes-e, amit teszek, de ez most cseppet sem érdekelt, csak az, hogy tudjam enyém, még ha csak erre az estére is. Nyelveink táncot jártak egymással, míg a ruhákat folyamatosan szedtük le a másikról. Életem egyik legcsodálatosabb estéje volt! Tudom, hogy kihasználtam, de egyszerűen szükségem volt rá! Éreznem kellett, hogy szeret, különben beleőrültem volna mindenbe…”

Az agyam hirtelen átváltott az első közös éjszakánkra, ami fantasztikus volt. Egy felejthetetlen éjszaka, ami az emlékeim közt marad örökre.

„Elmosolyodtam, amit ő viszonzott is. Kinyújtottam a kezem, amibe aprócska tenyereit belesüllyesztette, majd magamhoz húztam. Elfeküdtem az ágyon, mire ő a derekamra ült. Barna haja a válla fölött hullott le, kezei a mellkasomon pihentek, míg zöld szemei csillogtak és ajkai felfelé görbültek.
- Gyönyörű vagy! - suttogtam vigyorogva. A feje elkezdett közeledni az enyémhez, majd egy forró csókban forrtunk össze.
- Te sem panaszkodhatsz! - mondta a csókunkba. Elmosolyodtam, majd tovább folytattuk csókcsatánk. Kezeim levándoroltak a fenekére, míg az övéi még mindig a mellkasomon voltak. Hirtelen az ajtó kinyílt, de nem foglalkoztunk vele, hanem maradtunk ugyanabban a pózban és csókolóztunk. Nem is kellett sokáig várni, mert aki bejött az egyből ment is ki.
- Csókolóznak! - hallottam meg Louis hangját a folyosóról.
- Kik? - szólalt meg Niall.
- Carmen és Zayn! Ott bent! - visongott Lou, mint egy kislány. Én és a rajtam fekvő lány, egyből felnevettünk, ezzel megszakítva hosszú csókcsatánkat. Egymás szemeibe néztünk, majd végül bátorságot vettem magamon és megszólaltam.
- Leszel a barátnőm? 
- Nem is tudom... - mondta, de ott volt az a bujkáló mosoly a száján, amiből egyből tudtam, hogy csak húzza az agyam. - Persze! - vigyorgott rám. Felnevettem, majd megcsókoltam. Sosem örültem még ennyire semminek! Ez életem legjobb napja! Lemászott rólam, majd összepakolta a cuccait és feltette a vállára a táskáját.”

Életem egyik legjobb napja volt mikor igent mondott nekem! Még mindig nehéz elhinnem, hogy szerelmes belém és hogy a barátnőm. Egy pillanatra felnéztem, ahol megpillantottam az orvost aki, műtötte szerelmem, mire azonnal felálltam és felé kezdtem sétálni, miközben az arcomról letöröltem a könnyeket.
- Hogy van Carmen? – támadtam le egyből a legfontosabb kérdéssel, mire tekintete rám vándorolt.
- Nos, Ms. Philips életben van. A műtét nem volt zökkenőmentes, de minden jól alakult, most pedig mély altatásban van. – magyarázta a doki, mire egy pillanatra azt hittem, hogy elájulok. Mi az, hogy nem volt zökkenőmentes?
- Elnézést, de mi történt a műtét közben? Mert azt tetszett mondani, hogy nem volt zökkenőmentes. – kérdeztem egy picit idegesen, mire az orvos készségesen válaszolt.
- Egyszer leállt a szíve, de sikeresen újraélesztettük. A jelen pillanatban gépekre van kötve, mert a teste nagyon gyenge és nem biztos, hogy megéli a holnapot. – válaszolt vészjóslóan, mire a gyomrom görcsbe rándult és hirtelen nem kaptam levegőt. – A teste tele van sebekkel, néhol nagyobb, néhol kisebb horzsolások, viszont a bal lábán van egy mély bevágás, amit akkor szerezhetett, mikor kirepült az autóból. – szólalt meg az orvos, miközben néha az ájulás szélén álltam. Sosem bírtam a vért, ami meg is látszódik rajtam. Miután elmondott még néhány fontos információt, megköszöntem, majd intettem a srácoknak, hogy jöjjenek utánam. Felmentünk ahhoz a kórteremhez, amiben szerelmem feküdt és küzdött az életben maradásért. Egy orvos lépett ki a szobából, aki elmondta, hogy egy ember bemehet egy nagyon rövid ideig. Egyértelműen én megyek be hozzá, ezért az ajtó elé álltam, majd lenyomtam a kilincset és bementem. Nos, a látványtól letaglóztam! Szerelmem tele volt sebekkel és kötésekkel, amik miatt szemembe újra könnyek szöktek, míg a szívem kifacsarodott és kezem-lábam remegett. Közelebb mentem, majd odahúztam egy széket és leültem rá, majd óvatosan két kezem közé vette puha, sebes kezét. Ujjainkat összekulcsoltam és egy puszit nyomtam a kézfejére. Sokáig némán ültem mellette, majd végül elkezdtem suttogni hozzá, hogy tudja, itt vagyok mellette. A szobába egy orvos jött be, aki kedvesen szólt, hogy most már ki kell mennem, így elengedtem Carmen kezét, majd felálltam. Hirtelen elkezdett csipogni az egyik gépezet, ami a szíve dobbanásait mutatja. Hosszan kezdett sípolni, ami azt jelentette, hogy leállt a szíve, mire két nővér jött be a kórterembe. Az egyik engem tuszkolt ki, míg a másik segített az orvosnak, hogy újraélesszék. Próbáltam visszamenni, de a nő nagyon erőszakos volt, így kikerültem a többiekhez, akik értetlen tekintettel figyeltek engem.
- Ne! – kiáltottam fel, miközben könnyeim megeredtek és lerogytam a földre. Louis azonnal leguggolt mellém és kérdezősködött, hogy mi történt, de nem bírtam megszólalni. – Leállt a szíve! – nyögtem ki, mire mindenki arca elsápadt és valakinek könnyek szöktek a szemébe.