2014. április 7., hétfő

4.rész - Könyörgöm, segíts! (2.évad)

Nem is értem miért rakom ki a részeket, ha csak egy ember ír! Oké tudom, hogy sok dolgotok van, de könyörgöm, legalább csak annyit odanyöghetnétek egy olyat, mint pl: "Jó, kövit!" És ennyi lenne az egész! Ez olyan nehéz?! Mert már kurvára elegem van abból, hogy van 21 rendszeres olvasóm, de csak egy ír! Ez mi már?! Elegem van!
Sajnálom ezt a düh kitörést, de elegem van az egészből!
Írjatok, ha még akartok részt!

"Borzalmas volt végighallgatni. Fájt minden egyes szó, hang, amik az elmémbe férkőztek és ott motoszkáltak...Miért pont Ő?!" - Zayn Malik


Lola Malik

Még bár gyenge vagyok, de a reggeli eset után már erősebbnek érzem magam. Igazából fogalmam sincs miért, vagy mi okból estem össze, a doki szerint túl sokat tanulok...ez hülyeség! Jó lehet NÉHA kicsit túlzásba viszem, és fent vagyok hajnali háromig, de ez nem fordult elő olyan sokszor...
Igazából ezután a kis eset után Harry nem is akar elengedni sehova, miszerint pihennem kell, ezt a doki is megmondta.
- Kit érdekel a doki? - kérdeztem flegmán, majd sarkon fordultam és elakartam menni, de egy testbe ütköztem. Hátráltam egy lépést, majd megnéztem kihez tartozik a mellkas, bár volt egy tippem. - Húzzál már az utamból! - sziszegtem fogaim között, majd kikerültem és feltrappoltam a szobámba. Én ezt nem hagyom annyiban! Muszáj elmennem Hugoval, vele akarok lenni! Levetődtem az ágyra és gondolkodni kezdtem. Hogyan szökhetnék meg? Végignéztem a szobámon, majd a tekintetem megakadt az ablakon. Ravaszul elmosolyodtam és kinyitottam azt. Kihajoltam, hogy megnézzem a terepet, de szerencsére nem volt semmilyen kíváncsi tekintetű szomszéd, így kiültem a párkányra és a ház szegélyére raktam a lábam. Vettem egy mély levegőt, majd elrugaszkodtam, így azonnal a ház melletti cseresznyefán találtam magam. Igaz egy kicsin múlott, hogy leessek, de még időben elkaptam az egyik ágat. Óvatosan leereszkedtem, majd megigazítottam magamon a ruháim és a ház elé álltam. Mintha a sors akarná így, abban a szent pillanatban megjelent Hugo az autójával. Gyors beszálltam és mosolyogva néztem rá. - Szia. - becsatoltam magam, mire a motor feljajdult és elindultunk. - Hova viszel? - kérdeztem kíváncsian, mire egy ravasz vigyort vett fel az arca.
- Szereted a hullámvasutat? - nézett rám a pirosnál, mire bennem felpezsdült valami.
- Áááá vidámparkba megyünk? - visítoztam, mint egy kisgyerek, de hát mondjuk úgy is éreztem magam. - Imádom a vidámparkot! - nyávogtam tovább, majd egy levakarhatatlan vigyor kíséretében egy puszit nyomtam arcára és ülve ugrándozni kezdtem. Ne kérdezzétek hogy hogyan csináltam, egyszerűen csak totál oda meg vissza vagyok az ilyesfajta helyekért. 
Miközben mentünk a parkig, a gondolataim elkalandoztak. Emlékszem Apa mesélte, hogy egyszer Anyuval és a srácokkal ők is voltak vidámparkban, de akkor egy tapló volt vele.
"- Kicsim, emlékszem, anyáddal próbáltam azon a napon bunkó lenni. Borzalmas volt. Olyan nehéz volt azokat a szavakat kiejteni, de azt hittem, hogy úgy legalább kiszeret belőlem...de nem jött össze. Ha visszatekerhetném az időt, hidd el egyből szakítanék Perrie-vel és anyádnál próbálkoztam volna az elejétől kezdve. De igazából némileg ez nem igaz amit mondtam. Mert annyi gyönyörű emlék kötődik anyádhoz, hogy nem akarnám őket kitörölni. Már akkor is nagyon szerettem, de egyre több nap telik el és rájövök, hogy minden egyes nap elteltével, egyre jobban és jobban szeretem Őt. Remélem egyszer te is megtalálod a Herceged. - egy hatalmas mosoly ékeskedett Apu arcán, miközben szíve rejtelmeit öntötte ki nekem.
- Apu, lehet, hogy egy nap megtalálom a hercegem, de a szívem királya mindig Te maradsz! - szorosan öleltem, úgy hogy legszívesebben soha többé nem engedtem volna el."
Az emlék hirtelen tört elmémbe és esélyem sem volt megállítani abban, hogy lelki szemeim előtt leperegjenek. A fejem az ablaknak döntöttem és egy hatalmasat sóhajtottam, hisz az a fájdalom, hogy hiányzik, borzalmas.
- Jól vagy? - Hugo egyik kezét az enyémre simította, mire szememmel végignéztem cselekedetét, majd rá pillantottam. Egy mosoly kúszott az arcomra, amikor megláttam szemeiben csillogni az aggódást. Aggódik miattam... 
- Persze, csak elgondolkoztam....



~.~.~.~.~.~.~.~.~.~ (1 hét elteltével)

Zayn Malik

Elég sok ideje itt vagyunk már. Édes istenkém...akkora egy barmok vagyunk! Egyáltalán miért mentünk bele ebbe az egészbe?! Hallgatnom kellett volna a szívemre. Nem kellett volna ezt tennünk. 
Az agyam csak Lola-n jár, a nap 24 órájában. Még álmaimban is ő szerepel, ha persze tudok aludni...
- Zayn Malik! - ordibálták be a nevemet, mire fejem felkaptam és odasétáltam a fickóhoz. - Nesze. Hallgassa le az üzeneteket, majd adja vissza! - nyújtotta át a rácson keresztül a telefonom, mire azonnal kikaptam kezéből és bólintottam egyet. - Fél órát kap! - üvöltötte utánam a hapsi, de nem igazán érdekelt, mert gyors léptekkel indultam meg a többiek felé. 
- Mi az, miért hívtak? - kérdezte karikás szemekkel, beesett arccal Louis, mire felmutattam a telefonom.
- Megkaptam egy fél órára. - válaszoltam tömören, majd leültem közéjük és nyomkodni kezdtem.
"Önnek három hangpostája van." - szólalt meg a telefonom, majd sípolt egy kicsit és belekezdett a legelsőbe.
"- Szia Apu...öhm csak azért hívlak, hogy szóljak minden rendben van velünk...ööö...és igazából hallani szerettem volna a hangod, de mindegy...mit is vártam? Öhm..meg még csak annyit szerettem volna mondani, hogy hiányzol...szia.." - Lányom keserves hangja visszhangzott a fejemben, miközben hallgattam, hogy miket mond nekem. A 'mit is vártam?' mondatnál azt hittem, hogy dobok egy hátast. Cserbenhagytam. Milyen apa vagyok én?!
Egy újabb mini sípolás hagyta el a telefonom, majd belekezdett a másodikba. 
"Zayn komolyan mondom a lányos tiszta Carmen! Nem fogod elhinni, hogy mi történt. Ezt kérlek meséld, majd el Louiséknak is, had röhögjenek egy jót. Ma a lányod és Hugo a vidámparkban voltak. igaz a lányod elszökött, de ez most nem lényeg, azt majd máskor. Szóval Hugoval a vidámparkban voltak, mi többiek pedig otthon. Addig oké, csak, hogy mi nem tudtuk, hogy Lola nincs a szobájában. Azt hittük, hogy ott duzzog, ugyanis egy kicsit összekaptunk azon, hogy nem engedtem el a fiúval. Erre kiszökik...oké ez még a lényegtelen dolog. Miután rájöttünk, hogy nincs otthon elmentünk megkeresni, Ben és én. Kétfelé váltunk. Ben rá egy fél órára felhív. Azt mondta, hogy meg van. És hozzátette, hogy majdnem megverte Lola Bent! Így is behúzott neki egyet, még jó hogy ott volt Hugo, aki leállította a lányod! Nem ismerős egy kicsit? Mintha valami hasonlót tett volna Carmen is veled, nem de bár? Csak, annyi, hogy Ben most olyan mintha ráesett volna a szemére lila festék. Neked még jobb volt, mert neked csak a csuklód lilult be. - hangosan nevetett, a végén már alig lehetett érteni, hogy mit mond. - A lányod elvert egy fiút! Nem is akármilyen fút! Egy Tomlinsont! - Harry már fulladozott a röhögéstől, amin muszáj volt elmosolyodnom. - Ha akarnátok sem tudnátok letagadni őt! Komolyan mondom, az a lány egy csoda! Zabálni való! Ja amúgy még megemlíteném, hogy azóta sem hagyta abba a hajnalban való tanulást. Komolyan ha így folytatja bele fog dögleni a sok tanulásba. Már nem azért, de a lányod kitől tanulta azt, hogy mindent tudnia kell, hogy mindenből ötösnek kell lennie? Mert tudtommal te az a kettes fajta voltál, Carment pedig ki is csapták a suliból! Akkor meg? Valamelyik felmenődtől, vagy mi? - hangosan hahotázott, miközben elmosolyodtam a lányomon. Tényleg egy csoda. - És még egy valami...Zayn muszáj hazajönnötök! Patrick már sírni szokott Odett és Niall után, pont úgy, mint Violet is! Ben leginkább csak dühöng, de néha az ő szeme is fényleni szokott a könnytől. És Lola...komolyan mondom kibaszott erős az a lány. Ki tudja bírni, hogy előttünk ne sírjon. De mikor este van és síri csönd a házban, majd egyszer csak azt hallom, hogy valaki zokog, akkor az csak egy valaki lehet. Zayn...Lola még mindig számít arra, hogy ez az egész csak egy rossz álom, és reggel mosolyogva köszöntöd. Könyörgöm gyertek haza, nem tudom meddig bírom ki ezt az egészet. Borzalmas így látni őket. Amint meghallgattad, könyörgöm tegyél valamit, hogy hazagyertek. Szia, Zayn." - hangja vészjóslóan csengett.  Amint felnéztem, megláttam, hogy a legtöbbünk sír.
A harmadik üzenet előtt éles hang és kezdődik.
"Öhm, helo Zayn, Ben vagyok... - mikor meghallottam szemeim azonnal kipattantak és felnéztem, épp úgy mint Louis. - Nem tudom mi van veletek. Próbáltam apát elérni, de nem veszi fel, így nálad próbálkoztam de te se, így inkább hagyok üzenetet. Öhm...igazából tanácsra lenne szükségem... - értetlenkedve néztem magam elé, miközben gondolataim mindenfelé cikáztak. - Mit tegyek, hogy belém szeressen egy lány, aki őszintén szólva rühell? Mert fogalmam sincs. Bármit is teszek, egyre inkább csak magamra haragítom, de én meg pont az ellenkezőjét akarom. Igazából még én sem tudom, hogy mit érzek iránta, csak annyit, hogy kell nekem, szükségem van rá, nélküle élni sem tudok. Egyszerűen megbabonáz az a lány. Szinte fekete szemei égetni tudnak. De egy másik fiúval van együtt, a legjobb haverommal. Miben jobb Hugo, mint én?! Ahj, mindegy is, csak annyit szeretnék kérni, hogyha meghallgatod, akkor kérlek hívj fel, mert el kell mondanom valamit. Kösz. Helo." - megrökönyödve bámultam ki a fejemből. 
- Jól hallottam? Bennek komolyan lányom jön be? - feleségem hirtelen kapta fel a fejét.
- Ezt miből gondolod? - Niall kérdésére én is érdeklődve figyeltem szerelmemet.
- Emlékezzetek vissza. Harry azt mondta, hogy Lola Hugoval randizott. Ben pedig azt mondta, hogy a lány, akit szeret Hugoval van együtt. Gondolkozzatok. - Carmen okfejtése helyes volt, mire szemeim tikkelni kezdtek, míg kezeim ökölbe szorultak és dühösen fújtattam. Felálltam, majd visszaadtam a telefonom, közben az érzés nem múlt bennem. Ugyanolyan dühös érzelmekkel indultam vissza.
- Kinyírom.... - morogtam az orrom alatt.
- Hé! Nehogy már kinyírd a fiam, csak azért mert bejön neki a lányod! - Louis erős hangnemben szólt rám, mire tekintetem rá kaptam.
- Nem pont rá gondoltam Tomlinson. Hanem minden hímneműre, aki megpróbálja megközelíteni a szemem fényét! - erélyesen, egyben bunkón szóltam vissza, ugyanis kurvára nincs kedvem Louis-val veszekedni. 
- Na előjött a nagy apai ösztön. - morogta elégedetlenül Louis, mire bennem felment a pumpa.
- Szerintem te is ki lennél bukva, ha lányod lenne. Csak gondolj bele a helyzetembe Tomlinson! Tudod mennyit kell aggódni Lola miatt? Minden délután elkezd tanulni és általában csak hajnalban fejezi be azt, ami miatt voltak már nem egyszer ilyen ájulásai! Mikor először csinálta ezt, tudod, hogy féltünk?! Most meg, hogy már középsuliba jár, a fiúk csak úgy tapadnak rá és nem vagyok ott, hogy meg tudjam védeni attól, hogy összetörjék a szívét! Tudod milyen kurva szarul érzem magam?! - keltem ki magamból. Tomlinson már éppen vissza akart volna szólni, mikor az egyik őr elordította magát.
- Malik! - idegesen trappolva mentem oda a pasihoz, aki újból odaadta a telefonom. - Ezt most egy pár perce kapta. Szerintem hallgassa meg. - tekintete vészjósló volt, mire dühömet az aggódás váltotta át. Azonnal kikaptam kezéből a telefont és nyomkodni kezdtem. Kihangosítottam, úgy mint a többinél, hogy mindenki hallhassa.
"Apa...nem tudom mit tegyek! Baszki, kurvára hiányzol! Az alvásaim abból állnak, hogy álomba sírom magam! Mi van veletek?! Hol vagytok?! Miért nem vagy itt?! Pedig szükségem lenne Rád... - hangos zokogásban tört ki, amit nem értettem hisz mindig is erős lány volt. - Kellesz Apa! Érted?! KELLESZ! - zokogása nem csillapult, hanem egyre csak erősödött. - Nem tudom mit tegyek! Miért nem vagy itt, miközben összetörik a szívem?! Miért nem vagy itt, hogy utána hatalmas fagyis bödönökkel leüljünk a tévé elé és filmezzünk, hogy begyógyítsd törött szívemet?! Két fiú! Mit kezdjek velük?! Egyiket szeretem, másikat nem. Egyikkel együtt vagyok másikkal nem. Akit szeretek, azzal meg soha nem lehetek együtt, mivel egy; úgy tudja, hogy rühellem, kettő; te és Louis teljesen kiakadnátok! Baszki mit tegyek?! Itt kéne lenned! Segítened kéne! Pontosan ugyanaz a helyzetem, mint mikor neked kellett választanod, Anya és Perrie között! Te tudtad a helyes lépést, hisz több voltál, mint húsz éves, érett voltál hozzá. De én?! Én még csak tizennégy vagyok! Segítened kell! Kérlek, valahogy üzenj! Csak egy név és én máris boldogabb leszek! Hugo, vagy Ben?! Szeretlek Apa, könyörgöm segíts!" - a telefon kiesett a kezemből és majdnem elájultam.
- Benjamin? - hangom halk és erőtlen volt, de teljesen jól lehetett hallani a csöndes cellában, amiben mindenki elképedve meredt maga elé. - Basszus...

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Szokás szerint első komizo.
    Nagyon erdekes lett, már komolyan kivancsi vagyok hol lehetnek. Ha Harry nincs velük. Lola Bent valasza. Kovit.

    VálaszTörlés
  2. Szia! Imádom az egész storyt. Siess a kövivel :)

    VálaszTörlés
  3. Szio naon jo lett,kovit lecci *-*

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Nagyon, de nagyon jó lett *-* Lola kis aranyos volt, amikor visszaemlékezett arra, amit Zayn mesélt neki. Viszont, kiváncsi vagyok, hogy hol vannak a szülők illetve, hogy Lola kiválaszt. Én örülnék neki, ha Ben lenne, mert szerintem aranyosan néznének ki együtt. *-*
    Már izgatottan várom a következő részt!
    xoxo, Molly

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Mikor lesz kövi rész? Már nagyon várom *-* Egyébként eszméletlenül jó lett *-* IMÁDTAM
    Puszi: Mira

    VálaszTörlés
  6. Sziooo nagyon jo resz lesz ;) ;*

    VálaszTörlés