5.fejezet~Nem tudhatod

Kedves olvasóim!

Jól jött ez a hosszú hétvége mert így volt írni még egy részt! :) Remélem tetszeni fog és komiztok páran, amit névtelenül is lehet.

Jó olvasást!

Xx RR

  

Nem tudhatod

  "Nem ilyennek ismertem meg. Nagyon nagyot csalódtam benne, nem gondoltam volna, hogy ennyire meg tud bántani." - Carmen Philips

*Carmen szemszöge*
Pár napja jöttem haza és azóta ágynyugalomra vagyok ítélve. Mivel a szüleimet nem érdeklik a gyerekeik ezért felfogadtak egy nőt, aki reggelente és délután hozza-viszi Adamet az iskolába és aki bármit megtesz amit kérek. Utálom, hogy anyámat meg apámat nem érdekli senki csak a munka és ezért sosem foglalkoznak velünk.
- Itt vagy te lány? - lebegteti a kezét előttem El. Kissé megráztam a fejem, így visszatértem a valóságba a gondolataim közül. Bólintottam jelezve, hogy itt vagyok, ezért folytatta mondandóját, de a csengő idegsítő hangja félbeszakította. Pár perc után kopogást hallottam, így eldörmögtem egy "Gyere" -t és az ajtón Melinda-ő az akit felvettek dolgozni a szüleim- lépett be.
- Elnézést, hogy megzavarom, de vendégei érkeztek. - szólalt meg. Felálltam és megigazítottam magamon a ruháim, meg a hajam és lementem a nappaliba, ahol 6 fiú álldogált. Intettem nekik köszönés képpen és mutattam, hogy üljenek le. Készségesen helyet foglaltak, majd engem néztek. Nate hátradőlt a kanapén és kifújta a benntartott levegőt.
- Magyarázatot akarnak, hogy mi volt az pár napja amikor kórházba kerültél. - vázolta a tényeket legjobb barátom.
- Ühüm... - nem mondtam semmit, mert nem fogom elmondani nekik.
- Szóval? - kérdezte Harry.
- Szóval mi? - értetlenkedtem, pedig tudtam jól mit szeretnének.
- Elmondod? - faggatózott tovább Niall.
- Mit mondjak el? - magamban jót röhögtem, mert kezdenek kitérni a hitükből.
- Hát mondjuk, hogy miért kellett téged újra éleszteni?! - akadt ki Louis. Vettem egy mély levegőt és végignéztem a társaságon.
- El! Gyere bemutatom a fiúkat! - vettem észre a lépcsőn lejövő lánykát és pont jókor jött a tématerelés miatt. Felálltam és odamentem hozzá, majd a csuklóját megragadtam és elkezdtem húzni. Mikor odaértünk, bemutattam nekik a mellettem álló csajt és elkezdtünk beszélgetni a többiekkel. Szerencsére nem vették figyelembe, hogy tereltem a témát. Azt vettem észre, hogy Louis és Eleanor nagyon jól kijönnek és így jobban megnézve őket eléggé hasonlítanak. Megmosolyogtatott mikor láttam, hogy együtt nevetnek.
- Min mosolyogsz? - zökkentett ki figyelésemből egy rekedt férfi hang. A hang irányába fordultam és megláttam borostás arcát, felzselézett haját és csillogó szemeit. Még nagyobb mosoly terült szét az arcomon mikor belenéztem zöldes-barna íriszeibe, amik valamitől vadul csillogtak.
- Nézd. - mutattam a most ismerkedő páros felé. Odakapta  tekintetét és neki is egy vigyor terült el ajkain.
- Itt még tuti lesz valami. - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. Remélem nem vette észre, hogy milyen hatást váltott ki belőlem. Sokáig beszélgettünk, mikor Melinda jött be nekem szólni.
- Elnézést, hogy zavarok Carmen, de elmegyek Adamért az iskolába. - heves bólogatásba kezdtem és távozott.
- Ezt már kérdezni akartam, de ki ez a nő? - vetette felém mondandóját Nate.
- Amanda és Thomas vette fel nekem, hogy megtegyen mindent amit kérek. - rántottam vállat.
- A szüleidet a nevükön szólítod? - kérdezte Niall. Milyen szülőket?! Ők csak két ember akik a világra hoztak és semmi több. Nekem nincsenek szüleim, csak egy nő és egy férfi akiknek nem számítok semmit. Engem az utca nevelt fel, attól függetlenül, hogy sok pénzünk van.
- Ja. - válaszoltam tömören. Nem fogok nekik mindent elmondani csak azért, mert eljöttek hozzám és Nate haverjai. Még beszélgettünk egy kicsit mikor az ajtó csapódását hallottam meg és egy bejövő öcsit láttam. Amikor beért a nappaliba végig nézett a társaságon és felkiáltott.
- Zayn! - mondta boldogan és odarohant az említett fiúhoz.
- Csá öcskös! - pacsiztak le egymással.
- Eleanor! - szólalt meg ismét Adam és a lányhoz futott és két puszival köszöntötték egymást.
- És én?! Ch... - mondtam tettetett felháborodottsággal.
- Ja igen...szia Carmen. - mondta unalmasan és legyintett egyet.
- Ezt még visszakapod öcsi. - jegyeztem meg.
- Fiúk ő itt Adam, öcsi ő Liam, Harry, Louis és Niall. Zaynt meg már ismered. - mutattam be egymásnak őket. Elkezdtek beszélgetni én addig kimentem a konyhába egy pohár vizet inni és bevenni a gyógyszereim. Hirtelen két kezet éreztem a derekamon, ezért gyorsan megfordultam. Arcunk nagyon közel volt egymáshoz, így nagyon nehéz volt visszatartani, hogy megcsókoljam, de sikerült, mert vettem egy mély levegőt és eltoltam magamtól. Visszamentem a többiekhez és leültem közéjük. Még mindig az előbb történtek hatása alatt voltam. Zayn is visszajött és leült velem szembe. Próbáltam nem rá nézni, ami kisebb-nagyobb sikerrel sikerült is. Folyamatosan magamon éreztem pillantását, szinte lyukat égetett belém.
- Tényleg Carmen mit mondott az orv... - nem hagytam, hogy végig mondja az öcsém, mert a kezemet a szájára tapasztottam.
- Adam nem itt és nem most. - mondtam határozottan mire bólintott, így kezemet levettem az arcáról.
- Mit akart mondani? - kérdezte Harry sejtelmesen.
- Semmit. - vágtam rá gyorsan. Lehet, hogy túl gyorsan mondtam mert felhúzott szemöldökkel néztek rám.
- Jaj, ugyan Carmen mond már el nekik! - szólalt meg Nate kicsit sem kedvesen. Meghökkenve néztem őt.
- Ezt most te sem gondolod komolyan ugye?! - vontam kérdőre.
- Carmen nyugi... - jött oda hozzám Eleanor. Szúrósan néztem a lányt aki pillantásom láttán, inkább visszament a helyére.
- Inkább beszéljük meg kint. - mondtam határozottan és megindultam ki a teraszra, Nate jött mögöttem. Becsuktam az üvegajtót, majd belekezdtem.
- Ugyan mért mondjam el?! - rivalltam rá, miközben ő csak hanyagul állt előttem, neki támaszkodva a falnak.
- Mert segíthetnének?! - kérdezte gúnyosan.
- Nem segítenének, hanem sajnálnának te hülye! És nem kell több sajnálkozó tekintet, elég megkapnom a családtagoktól és tőled! - vágtam a fejéhez már majdnem ordibálva.
- Különben is te erről nem tudsz semmit! Nem érezheted azt amit én! - folytattam miközben a könnyeim elkezdtek leszánkázni az arcomon.
- Akkor mond el azt amit én nem tudok érezni! - hangja hangos és dühös volt, amitől féltem, de nem riadtam meg.
- Nem tudhatod milyen érzés az, hogy bármelyik pillanatban meghalhatsz, mert beteg vagy, nem tudhatod milyen az amikor, még egyik percben boldog vagy és mosolyogsz a másikban pedig már haldokolhatsz is! Nem tudhatod milyen érzés olyan emberek közt lenni akiket szeretsz, de bármelyik pillanatban elvesztheted őket, nem tudhatod milyen érzés,hogyha meghalnál nem látnád az öcséd felnőni! Nem tudhatod milyen érzés az, hogy azért mert nem kapsz elég levegőt vagy, mert a betegség szétterjedt meghalhatsz! Nagyon nehéz azzal a tudattal élni, hogy egyik pillanatról a másikra elveszíthetsz mindent! Barátokat, családot és a legrosszabb, a szerelmedet! - ordítottam ki magamból a felgyülemlett stresszt és dühöt, ami jól esett. A látásom homályos volt, míg arcomat könnycseppek ékesítették. Nem foglalkozva Nate-tel, bementem vissza a többiekhez akik csöndben ültek.
- Hallottátok igaz? - kérdeztem nyugodtan. Bólintottak, innen már tudtam, hogy nincs visszaút el kell mondanom. Leültem az egyik fotelbe és mesélésbe kezdtem.
- Az egész négy hónapja kezdődött. Egyik nap nagyon fájt a tüdőm, de nem tudtam mitől. Nem foglalkoztam vele, mert azt hittem hogy el fog múlni. És el is múlt, de másnap ismételten előjött a fájás és hozzá köhögtem is, amitől csak rosszabb lett. Még azon a napon elmentem orvoshoz és kiderült, hogy...tüdőrákom van. Az orvos felírt egy csomó gyógyszert aminek hatására csillapult a fájás és a köhögés, de nem múlt el. A dokik szerint 50-50%-om van, de nem lehet tudni biztosra. Azóta így élem a minden napjaim. - mondtam a fiúknak, miközben ismételten lefolyt néhány könnycsepp az arcomon. Adam az ölembe ült és szorosan két karja közé zárt. Én is átöleltem és az egyik kezemmel a hátát simogattam, mert éreztem, hogy a pólóm kezd nedvesedni, szóval Adam sír.
- Nem akarlak elveszíteni! - dünnyögte a mellkasomba.
- Nem fogsz, ígérem! - mondtam határozottan. Egy picit eltoltam, hogy a szemébe tudjak nézni. Barna íriszei fájdalmat sugároztak, amit nem tudtam nézni, ezért elkezdtem csikizni.
- Ne kérlek ne! - mondta nevetve amitől nekem is jobb kedvem lett. El is beszállt a csikizésbe, a fiúk pedig csak mosolyogva nézték, ahogyan öcsi szenved. Egy puszit nyomtam a homlokára és elengedtem, majd felálltam és kimentem a még mindig teraszon álló Nate-hez. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót és mellé álltam. A tájat figyelte, így én is azt kezdtem kémlelni.
- Csalódtam benned. - suttogtam magam elé.
- Tudom és sajnálom! - fordult felém, de én még mindig a hegyeket néztem.
- Nekem nem elég egy bocsánatkérés. - válaszoltam ridegen. Nincs kedvem egy olyan emberrel jó pofizni, aki nagyon megbántott.
- Pedig sajnálom... - mondta és bement, de nem maradtam egyedül, mert egy másik ember lépett mellém. Felé fordultam, majd benéztem az üvegablakon és az ott történő cselekményt néztem.
- Szereted? - kérdezte gyengéden.
- Nem.
- Naaa. Mond el nyugodtan, nem fogom világra kürtölni. - simította meg a karomat. Felé fordultam és a kék szemeibe néztem. Elmosolyodtam, majd egy aprót bólintottam és újból az üvegajtón át néztem, ahogyan Zayn öcsivel játszik.
- De ő mást szeret. - szomorodtam el. Rossz érzés egy olyan emberbe szerelmes lenni, aki rád csak barátként tekint.
- Na gyere ide. - mondta Louis és kitárta karjait, amibe én belesétáltam és átöleltük egymást. Szorosan szorítottam magamhoz, hogy legalább egy kis időre érezzem azt, hogy valaki vigyáz rám.