10.fejezet~Nem lett volna szabad

Várom a véleményeteket! Sokat jelentene számomra, ha csak annyit írnátok, hogy kövit! Jöhet hideg-meleg csak komizzatok! Jó olvasást! Xx RR

Nem lett volna szabad

"Nem tudom mi van velem. Ha az a lány a közelembe van, akkor minden olyan zavaros lesz, de mégis gondtalan. Ami a kórházban volt....azt kérte fejtsük el...de én nem bírom!" - Zayn Malik

Reggel borzalmasan keltem fel. Egész este csak forgolódtam. Az agyam folyamatosan a délutánon kattogott. Miért volt ilyen bunkó? Jól esett neki az, hogy azt mondja hogy haldoklom? Nem értem miért volt ilyen...Borzalmasan fájt és még mindig fáj az amiket a fejemhez vágott. A szívem majd megszakad, amiért az mondta ezeket, akit talán a világon legjobban szeretek... De ő sajnos nem szeret engem... A tudat, hogy nem szeret beszippant, magával ragad és nem enged el. Próbálok nem rá gondolni, de ez egyszerűen nem megy. Folyamatosan előttem villognak zöldes-barna szemei, hosszú szempillái, tökéletesen belőtt haja és csókolható ajkai. Amikor csak meglátom, legszívesebben rávetném magam és csókolnám. De sajnos ezt nem tehetem meg, mert Ő boldog párkapcsolatban él. Vettem egy mély levegőt és kikeltem az ágyamból és bemásztam a fürdőbe. Nem nagyon volt erőm ami nekem nem igazán tesz jót. A kádba engedtem vizet és vártam, hogy megteljen. Addig levetettem magamról a ruháim. Amint meztelen voltam, az egész alakos tükör elé álltam és belenéztem. A betegség miatt nagyon vékony vagyok, szinte csont és bőr, ami miatt mindig azt hiszik hogy anorexiás vagyok, pedig nem, egyszerűen csak halálos beteg. A bordáim kiemelkedtek, amitől már én undorodok. Borzalmasan festek... Nem bírtam magamat tovább nézni, ezért elálltam a tükör elől és elzártam a csapot és befeküdtem a forró vízbe. A víz szinte égette a bőrömet, de nem érdekelt. Most csak arra koncentráltam, hogy a testem ellazuljon. Minden izmom ami meg volt feszülve az most ellazulva pihent a víz alján. A gondolataim kezdtek össze-vissza cikázni az agyamba. Vajon mi lesz velem? Meghalok vagy túlélem ezt a szörnyűséget és majd el tudom felejteni? Sok ilyesmi kérdés kavarog a fejemben amikre sajnos nem kapok választ. Mit csináljak? Nem akarok szenvedni... Muszáj küzdenem azért, hogy életben maradjak. Nem csak magam miatt, hanem Adam miatt is. Nem hagyhatom cserben a saját kisöcsémet főleg nem most. Kell valaki aki felnevelje és az biztos nem anya és apa lesz. Ők csak a munkájukkal vannak elfoglalva és semmit sem foglalkoznak velünk. Most sem vették észre, hogy nem voltam itthon, hogy a kórházban feküdtem kómában.
Miután alaposan kiáztattam a bőrömet, kiszálltam a kádból és leengedtem a vizet. Magam köré tekertem egy törölközőt és a szobámba mentem. Odasétáltam a szekrényemhez és kivettem belőle egy fekete fehérnemű szettet amit gyorsan magamra kaptam. A gardróbom melletti egész alakos tükör elé álltam és nézni kezdtem magam. A bordáim teljesen kirajzolódtak, a hasam annyira lapos mint a világ legvékonyabb palacsintája, a kezeim és a lábaim pedig csak csontból és egy vékonyka bőrből álltak. A könnyeim elkezdtek lefolyni az arcomon, amiket hagytam, hogy végigszánkázzanak csontos arcomon. Nem bírtam tovább. Jobb kezem ökölbe szorult és beleütöttem az üvegbe,ami darabokra hullott és mindenhol szilánkok voltak. Éreztem, hogy a sírás annyira elvette az erőmet, hogy lábaim kezdik feladni a szolgálatot. Kezdtem hátrafelé zuhanni, de nem értem földet, mert két erős kart éreztem meg magamon. Bal karja a hátam alatt, míg jobb karja a lábaim alatt volt. Úgy tartott mint egy porcelánbabát, amit, ha véletlenül erősen vagy rosszul fog egyből darabokra törik. Lefektetett az ágyra és betakart. Oldalra dőltem, mert most így volt kényelmes. Befeküdt mellém és átkarolt, ezzel a képpel hunytam le a szemeim.

*Zayn szemszöge*

A tegnapit azért csináltam hátha kiszeret belőlem. A bűntudat gyötört engem amiért olyan kegyetlenül bunkón viselkedtem vele, aminek meg is lett az eredménye. De én csak azért csináltam, hogy ne szeressen... De a legnagyobb gond az-az, hogy én is szeretem őt, pedig nem szabadna. Úgy gondoltam, hogy elmegyek hozzá és bocsánatot kérek, de mikor beléptem a szobájába, csak annyit láttam, hogy a földön mindenhol üvegszilánkok és Carmen zuhan a földre. Oda rohantam és elkaptam törékeny testét. Befektettem az ágyba és betakartam, majd befeküdtem mellé és átkaroltam. Egyenletes szuszogásából arra következtettem, hogy elaludt. Olyan édesen alszik. Éreztem ahogyan mellkasa egyenletesen fel-le mozog, amit jó jelnek vettem. Miközben hallgattam édes szuszogását, a szemhéjaim lecsukódtak és én is álomba merültem.

Mikor kinyitottam a szemem rájöttem, hogy Carmennél vagyok. Óvatosan kimásztam mellőle, hogy még véletlenül se ébresszem fel. Belopóztam a fürdőbe és elkezdtem valami krémet keresni a kezemre, mert nagyon fáj. Valamikor felszisszentem, mert rosszul mozdítottam a kezemet.
- Mit keresel? - hallottam meg egy hangot az ajtó felől, ami miatt annyira megijedtem, hogy véletlenül bevertem a csuklóm, ami k*rvára fájt, ezért egy szép, hosszú káromkodás hagyta el a számat. Carmen leültetett a kád szélére, majd a szekrényhez lépett és keresgélni kezdett. Csak most vettem észre, hogy még mindig csak fehérneműben van ami beindította a fantáziám. Nem tehetek róla pasiból vagyok! Levett egy tubust a polcról és elém állt. A kezébe nyomott egy keveset, majd elkezdte kenegetni a csuklóm. Miután szép egyenletesen elkente, ismét a szekrényhez lépett és levett róla egy fáslit. Bekötötte a kezem, majd felnézett az arcomra. Orrunk szinte összeért, ami miatt nagy volt a kísértés, de ő észbe kapott és elhúzódott. Mindent visszarakott a helyére és a falnak dőlt és lecsúszott rajta a csempére. Fogtam magam és én is leültem mellé, így Carmen a fejét a vállamra helyezte.
- Az élet mért engem bánt? - szólalt meg a nagy csöndben Carmen. Szerintem ez költői kérdés volt ezért nem is válaszoltam rá. 
- Nem csak téged...mindenkit. - suttogtam a levegőbe. Nem néztünk egymásra, csak a szemközti falat figyeltük. 
- Irigyelem azokat az embereket, akiknek az a legnagyobb gondjuk, hogy a körmük színe nem illik a ruhájukhoz. - a végén felnevetett. Miért nevet? 
- Miért nevettél ezen? - kérdeztem rá gyengéden. 
- Mert sok tudatlan ember van a világon, aki nem tudja mi az-az igazi fájdalom. Sajnos én tudom. Minden nap érzem. Az a tudat, hogy bármelyik percben feldobhatom a lábam...beszippant, magával ragad és nem ereszt el. - öntötte ki a szívét. 
- Hé, ilyenekre ne is merj gondolni. Felépülsz és boldog leszel egy rendes fiú mellett. - mondtam miközben magamhoz öleltem. A végénél elcsuklott a hangom, mert tudom az a fiú nem én leszek. - Nagyon haragszol rám? - egy picit elhúzódtam, hogy a szemébe tudjak nézni. 
- Nem. Emberből vagy és az emberek követnek el hibákat. - mondta mosolyogva. Ennek a lánynak mekkora szíve van! 
- Ó basszus... - suttogtam magam elé miközben újból magamhoz húztam. 
- Mi az? - kérdezte a mellkasomba dörmögve. 
- Te igazán megérdemelsz egy rendes pasit, aki jól bánik veled. Biztosra veszem, hogy nemsokára megtalálod. - fájt kimondani ezeket a szavakat, de muszáj, mert ez az igazság. Nem én illek Carmenhoz. 
- És mi van akkor ha már megtaláltam, de ő nem szeret? - suttogta a mellkasomba alig hallhatóan. Szerintem ezt a kérdést nem nekem hanem saját magának szánta. 
- Biztos szeret téged. - feleltem úgy mintha nem tudnám kire gondol. Pedig nagyon is jól tudom kire; Rám. Elhúzódott és felállt, majd visszament a szobájába. Hogy én mekkora hülye vagyok! Miért mondtam ezt?! Jó nagy barom vagyok! Felálltam és utána mentem. Ő már fel volt öltözve és éppen a haját fésülte. Ideges volt ezért nehezen fésülte a haját. Odamentem hozzá és óvatosan kivettem a kezéből a hajkefét, majd leültettem az ágyra és én mögé ültem. Óvatosan elkezdtem fésülni, amit Carmen nyugodtan fogadt. Miután végeztem vele, felálltam és a fésűt a polcra raktam. Mikor a tárgyat elhelyeztem, a lány megölelt. 
- Köszönöm. - suttogta a fülembe amitől kirázott a hideg. Kezeimet átfontam a dereka körül, míg övéi a nyakamat ölelték át és fejét a vállamra hajtotta. Szemeimet becsuktam és élveztem a pillanatot. Bárcsak meg tudnám állítani az időt, és akkor örökre a kezeim közt lehetne. Nem akarom elengedni! Azt akarom, hogy velem legyen, mindig és mindenhol! De ez csak egy álom marad számomra. - Nekem mennem kell. - húzódott el tőlem. Egy kérdő pillantást vetettem felé, ezért folytatta - Az orvoshoz.
 - Mehetek veled? - kérdeztem reménykedve, hogy igent mond. Mosolyogva bólintott egyet, majd táskáját megfogta és megindult lefele. Megindultam utána, majd lent felvettük a cipőnket és a kabátunkat és elindultunk. 
- Elviszel kocsival? - kérdezte angyalian. 
- Ezt kérdezned sem kéne. - mosolyogtam rá. Bepattantunk a kocsiba és elindultunk a kórházhoz. Az út csendben telt, csak a rádió szólt. Hamar odaértünk, mert nem volt nagy a forgalom. Kiszálltunk és bementünk, majd a recepcióst céloztuk meg. 
- Szia Carmen! Mi újság? - kérdezte mosolyogva. - Te Zayn Malik vagy? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. Egyáltalán nem tűnt fanatikus rajongónak a csaj. 
- Igen. - mosolyogtam rá. 
- Bocsi, hogy ezt kérem, de kérhetek egy aláírást? A húgom folyamatosan csak a One Directionról tud dumálni. Néha már ott tartok, hogy leragasztom a száját. - mondta a lány. Megmosolyogtatott a húgáról szóló sztorija. Gyors aláírtam egy lapocskát, majd egy smile-t is odaraktam. 
- És ki a kedvence? - kérdeztem rá. Na ezen elgondolkozott. Mit kell ezen annyit gondolkodni? 
- Hát igazából neki minden héten más. Most asszem...Liam. - szólalt meg unott hangon. - Carmen, Dr. Gillbert már vár. - fordult a mellettem álló lány felé. Mosolyogva bólintott, majd elköszönt és megindult a lift felé. Elkezdtem követni, mint valami pincsi kutya. Felmentünk a második emeletre, ott elfordultunk jobbra és a negyedik ajtónál megállt. Bekopogott, amire egy "Igen?" volt a válasz. Benyitott, majd köszöntünk és bementünk. Elvégeztek egy csomó vizsgálatot, amit én néha már undorodva néztem, mint például a vérvételnél, mert már csak a vér látványától is rosszul leszek. Miután végeztek a kivizsgálásokkal, már csak várni kellett az eredményekre. Bent maradtunk ketten a szobában, míg a doki elment. 
- Mire számítasz? - kérdeztem suttogva. 
- Nem tudom. Remélem javult az állapotom. - mondta szomorkásan. Magamhoz öleltem amit ő viszonzott is. Beszippantottam édes mangó illatát, amit elraktároztam magamban. Eltávolodtunk egymástól de csak annyira, hogy egymás szemébe tudjunk nézni. Hatalmas zöld íriszei a vágytól csillogtak, míg beleharapott alsó ajkába, aminek "hála" nem bírtam magammal és szenvedélyesen megcsókoltam. Nem tolt el magától hanem visszacsókolt. Két kezét az arcomra helyezte, míg én a csípőjét karoltam át. Ajkai puhák voltak, ami még jobban fokozta bennem azt, hogy csókoljam. Hirtelen kinyitotta a szemeit és elhúzódott. 
- Úristen! Mit csinálunk mi?! Neked barátnőd van! - emelte fel a hangját kétségbeesetten. 
- Sajnálom! Nem tudom mi ütött belém! Annyira sajnálom... - hebegtem-habogtam össze-vissza. Arrébb ültem, majd összeszedtem a gondolataim. 
- Ezt nem lett volna szabad... - suttogta maga elé. 
- Annyira sajnálom! Tényleg nem tudom mi ütött belém! - magyarázkodtam, mint egy öt éves kisfiú aki bajt csinált. 
- Felejtsük el jó? - kérdezte kedvesen. Egy aprót bólintottam, majd csend borult a kórteremre.