14.fejezet~Ez életem legjobb napja!

Megjött! Akadt egy kis szabadidőm ezért megírtam nektek. Szerintem ennek a résznek örülni fogtok, mert happy lett:) Várom a véleményeteket! Xx RR

Ez életem legjobb napja!

"Megvilágosodás. Hála Amandának az eddigi életem legboldogabb napja lett, ami azt hittem, hogy csak az álmaimban válik valóra. Szerintem ennél boldogabb már nem is lehetnék!" - Zayn Malik

*Carmen szemszöge*

Reggel hirtelen pattantak ki a szemeim és csak annyit éreztem, hogy nem kapok levegőt. A kezeim a torkomhoz emeltem és próbáltam magamba szippantani egy kis oxigént, de minden fölösleges volt, mert semmi nem jutott a szervezetembe. Kezdtem elveszteni az eszméletemet és dőlni el az ágyon, mikor hirtelen az ajtóm kinyílt. A szemeim kezdtek lecsukódni, egyre laposabbakat pislogtam. Anya gyorsan az ágyamhoz rohant és megtartotta a hátam és a szemembe nézett.
- Thomas hívd a mentőket! - kiáltott, mire apa az ajtóban megjelent és a telefont a füléhez tartotta. Végleg lecsukódtak a szemeim és már nem érzékeltem semmit a környezetemben. Lehet értem jött a Halál...

*Zayn szemszöge*

- Mi?! Az nem lehet... Azonnal indulok! - jajveszékelt a telefonba Eleanor. - Úristen...az nem lehet! - kezdett el zokogni és összerogyott. Azonnal felálltam és odasiettem hozzá, hogy segítsek neki. A kezeim közé kaptam és felemeltem, majd a kanapéra fektettem és szóltam a fiúknak, hogy jöjjenek ide. Louis azonnal szerelme mellé térdelt és nyugtatni kezdte, mire El valamennyire lehiggadt, majd vett egy mély levegőt és rám nézett. Kétségbeesettség tükröződött barna íriszeiben, amiből egyből tudtam mi a baj.
- Mi történt vele?! Nyögd már ki! - szóltam rá kétségbeesetten. Nem lehet semmi baja! Nyugi Zayn, nyugi.... - Eleanor kérlek mond már mi van Vele!
- Reggel fulladozva ébredt, nem kapott levegőt, a rák útját állta a tüdejének, ezért kórházba került. - hadarta el egy szuszra. Bennem meg állt az ütő és mozdulni sem tudtam. A többieknek félelem ült ki az arcukra, én pedig álltam mint egy fa. Mozdulni sem bírtam annyira letaglózott ez a hír. - Most élesztik újra. - suttogta maga elé, mire a tekintetem rá kaptam. Sok mindent nem láttam, mert szemembe könnyek szöktek, amiket azonnal letöröltem, hogy senki se lássa meg. Lábaimat járásra bírtam, így megindultam ki a házból a kocsimhoz, amibe azonnal bepattantam és úgy hajtottam, mint egy őrült. Egy rendőr kezdett szirénázni mögöttem, ami miatt félre álltam és vártam, hogy a kocsimhoz jöjjön. Elkérte minden iratomat ami kell, majd miután megbizonyosodott róla, hogy minden rendben, adott egy bírságot, majd tovább engedett. Már csak ez kellett!
 Ezt hallgasd!
Amint beértem a kórházba, a recepcióshoz rohantam, majd miután kisegített a lépcsőhöz siettem. Nincs időm liftezni! A hatodik emeleten befordultam jobbra, ahol megpillantottam Carmen szüleit és öccsét. Elkezdtem arra sétálni, mire Adam felkapta fejét, így észrevett engem. Azonnal felállt a székről és iderohant hozzám, könnyes arccal, mire én felemeltem és szorosan magamhoz öleltem. Kicsiny kezeit a nyakam köré tekerte, míg lábai a derekamat ölelték át. Elindultam a szülők felé, akik egymás mellett álldogáltak, míg Tom a felesége derekát karolta át. Leültem egy székbe, az ölembe pedig Adam.
- Hogy van Carmen? - kérdeztem halkan, de hallhatóan.
- Újra élesztették, de gépekre van kötve. Nincs magánál. - válaszolt nekem az ölemben ülő kisfiú.
- Zayn beszélhetünk? - kérdezte felém fordulva Carmen édesanyja. Bólintottam, ezért az ölemben lévő fiút átraktam a mellettem lévő székre és felálltam, majd megindultam Amanda után. Egy másik folyosón megálltunk és rám kapta a tekintetét.
- Tudok mindenről. - mondta teljesen nyugodtan.
- Mi mindenről? - kérdeztem értetlenül.
- Ami köztetek volt vagy van Carmennel. - szólalt meg, mire én egy hatalmasat nyeltem. Ezek szerint arról is tud... Úgy érzem engem ki fognak nyírni... - És őszintén szólva....Köszönöm! - mosolygott rám. Mi van?! Mit köszön? Teljesen összezavarodtam....
- Mit köszön? Semmi jót nem tettem a lányával. - mondtam értetlen arckifejezéssel.
- Azt köszönöm, hogy vagy. Amikor rólad beszélt, a szemei csillogtak, arcán egy csintalan mosoly volt, hangjában lehetett hallani a boldogságot. Csak úgy sugárzott róla, hogy mennyire szeret téged! Teljesen kivirult, amikor csak kimondta a nevedet. Amikor csak azt mondta, hogy idézem: "Zayn haja ében fekete, ami mindig tökéletesen be van zselézve, amit általában megjegyzéssel illetnek, de tudod nekem így tetszik. Szemei zöldes-barnák, amik mindig csillognak, amibe ha belenézek, elájulok. És a mosolya....a mosolya....az a legtökéletesebb magán a fiún. Amikor megvillantja szexi mosolyát az semmi. Az a legszebb amikor azért mosolyog mert jól érzi magát. Akkor annyira ellenállhatatlan! Attól a mosolytól még a lélegzetem is eláll...De ezek nem a kedvenc dolgok amiket szeretek benne. Amiért beleszerettem, az a....lelke és a személyisége. Anya nem tudom mi tévő legyek, teljesen belehabarodtam ebbe a fiúba..." Mikor ezeket elmesélte a hangja tele volt kívánattal. Szeret téged. Csak az a kérdés te is szereted-e őt? És erre a választ csak itt találod meg. - tette a kezét a szívemre, majd egy utolsó mosolyt villantott nekem és elment. Egyedül maradtam a gondolataimmal együtt.
- Szeret engem.... - suttogtam magam elé. Abban a pillanatban a fiúk és El léptek ki a liftből, egyenesen, hozzám jöttek. - Szeret engem...Szeret engem! - mondtam egyre hangosabban. Örömömben kiáltottam egyet, majd elrohantam ki a kórházból.

*Adam szemszöge*

- Ezzel meg mi történt? - hallottam meg Eleanor hangját. Amikor befordult a folyosóra egyből felkeltem és odarohantam hozzá. Felkapott és szorosan ölelt magához.
- Csssss... - simogatta a hátam, miközben leült egy székbe, de én még mindig szorosan öleltem.
- Félek... - szipogtam a nyakába. - Nem akarom, hogy itt hagyjon! Kell nekem! - folytattam. A sírás megint előtört belőlem, de most egyáltalán nem érdekelt. Egy kicsit eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Nem kell félni. Nem fog itt hagyni! Felépül és megint együtt fogtok versenyautózni! - mosolygott rám.
- Ígéred? - kérdeztem félve.
- Ígérem! - mosolygott rám, mire én megint hozzábújtam.
- Ne engedj el! - suttogtam magam elé, majd szemeim lecsukódtak és álomba merültem.

*Eleanor szemszöge*

"Hova mentél? E"
"Van egy elintézendő dolgom. Utána visszamegyek Carmenhez. Z"
Írt vissza. Milyen dolga van neki? Remélem nem csinál semmi hülyeséget...
- Elaludt. - suttogtam az ölében lévő Adamre célozva, majd mosolyogva simogattam a kisfiú fejét, aki mélyen aludt.
- Nekünk menni kell dolgozni. - szólalt meg Thomas. Mindenki bólintott egyet, mire elindult a két szülő, de Amanda visszajött.
- Zaynt most hagyjátok egy picit, had eméssze meg amit mondtam neki. Remélem a jó útra téríti a kis beszédem. És köszönöm, hogy vigyázol Adamre. Nagyon hálásak vagyunk neked. - suttogta mind ezt a fülembe Carmen anyukája, majd az enyém és Ad fejére nyomott egy-egy puszit. Válaszként csak mosolyogtam rá, majd integetett és elment.
- Mit mondott? - kíváncsiskodott barátom.
- Valószínűleg azért suttogta csak nekem, mert rám tartozik. - válaszoltam bunkón. Most Louisval mosoly szünetet tartunk, mert összevesztünk. Mindenki értetlen fejjel figyelt minket, de én legyintettem egyet, hogy ne foglalkozzanak ezzel.
- Megjöttem. - hallottuk meg Zayn hangját a folyosó végéről. Elkezdett felénk közeledni, majd helyet foglalt mellettem elég nagy lendülettel.
- Óvatosabban mert felébreszted Adamet. - szidtam le, de késő volt mivel Ad kinyitotta a szemeit. - Na tessék, jól megcsináltad!
- Zayn? - morogta Carmen kisöccse, majd miután megbizonyosodott, hogy Malik az, átmászott az ő ölébe és visszaaludt.
- Úgy néz ki Zaynt jobban szereti, mint téged drága. - szólalt meg gúnyosan Louis.
- Te csak maradj ki ebből! - vágtam vissza, mire megforgatta kék szemeit és csöndbe maradt.
Kb. két-három órája ülhetünk itt, de már csak én, Louis, Zayn és Adam vagyunk itt.
- Gyere mennünk kéne. - suttogta a fülembe Lou. Bólintottam, majd elköszöntük mindkét fiútól és távoztunk.

*Zayn szemszöge*

Miután csak ketten maradtunk, egy idő után megjelent az orvos. Elmondta, hogy bemehetünk hozzá, de nincs magánál. A karjaim közé kaptam az öcsköst, majd bementünk Carmenhez. Elfeküdtem a másik ágyon ami a kórterembe volt, majd Adam is befeküdt mellém. Elkezdtünk beszélgetni úgy mindenféléről, amikor azt vettem észre, hogy Adam elaludt. Követtem példáját és én is lehunytam szemeim, majd elrepültem az álmok világába.
Reggel egy nő hangjára ébredtem. Nem nyitottam ki a szemem csak hallgattam.
- Ő a párja? - szólalt meg pár másodperc után.
- Nem. Csak egy barát. - hallottam meg Carmen édesen csilingelő hangját. Rossz, hogy csak egy barát vagyok a számára, de ezen változtatni fogok.
- Igazán helyes fiú. - mondta az ismeretlen nő, aki szerintem egy nővér.
- Tudom. - suttogta Carmen. Többet nem beszéltek, hanem csak egy ajtócsapódást hallottam. Lassan kinyitottam a szemeim, ezzel magam elé tártam Carmen gyönyörű zöld szemeit, kecses alakját és hosszú barna haját.
- Szia. - suttogta mosolyogva. Erre nekem is felfelé görbültek az ajkaim, majd lassan felültem és körbenéztem.
- Adam?
- Kora reggel anya érte jött és hazavitte. - válaszolt kedvesen, mire bólintottam.
- Beszélhetünk? - kérdeztem halkan, éppen hogy csak megzavarva a csendet. Nem válaszolt, és a tekintete a földet pásztázta, mintha az olyan érdekes lenne. Semmit nem szólt, csak felállt és pár ruhadarabbal együtt bement a fürdőbe. Egy perc után felöltözve jött vissza és csendben beágyazott, majd leült rá.
- Miért én? Miért nem tudsz békén hagyni, hogy kiszeressek belőled, vagy hogy elfelejtselek? Légy boldog a barátnőddel... - szólalt meg csendesen, majd egyre hangosabban.
- Szakítottam Perrievel. - vágtam közbe mielőtt folytatná. Meglepődve nézett rám, majd elgondolkozott.
- Miért? - suttogta maga elé.
- Nem miért, inkább kiért...Miattad. - válaszoltam az amúgy szerintem költői kérdésére. Fejét felemelte és rám, pontosabban aszemeimbe nézett. Íriszei meglepődöttséget, de egyben boldogságot zárnak magukba. Elmosolyodtam, amit ő viszonzott is. Kinyújtottam a kezem, amibe aprócska tenyereit belesüllyesztette, majd magamhoz húztam. Elfeküdtem az ágyon, mire ő a derekamra ült. Barna haja a válla fölött hullott le, kezei a mellkasomon pihentek, míg zöld szemei csillogtak és ajkai felfelé görbültek.
- Gyönyörű vagy! - suttogtam vigyorogva. A feje elkezdett közeledni az enyémhez, majd egy forró csókban forrtunk össze.
- Te sem panaszkodhatsz! - mondta a csókunkba. Elmosolyodtam, majd tovább folytattuk csókcsatánk. Kezeim levándoroltak a fenekére, míg az övéi még mindig a mellkasomon voltak. Hirtelen az ajtó kinyílt, de nem foglalkoztunk vele, hanem maradtunk ugyanabban a pózban és csókolóztunk. Nem is kellett sokáig várni, mert aki bejött az egyből ment is ki.
- Csókolóznak! - hallottam meg Louis hangját a folyosóról.
- Kik? - szólalt meg Niall.
- Carmen és Zayn! Ott bent! - visongott Lou, mint egy kislány. Én és a rajtam fekvő lány, egyből felnevettünk, ezzel megszakítva hosszú csókcsatánkat. Egymás szemeibe néztünk, majd végül bátorságot vettem magamon és megszólaltam.
- Leszel a barátnőm?
- Nem is tudom... - mondta, de ott volt az a bujkáló mosoly a száján,amiből egyből tudtam, hogy csak húzza az agyam. - Persze! - vigyorgott rám. Felnevettem, majd megcsókoltam. Sosem örültem még ennyire semminek! Ez életem legjobb napja! Lemászott rólam, majd összepakolta a cuccait és feltette a vállára a táskáját.
- A zárójelentés? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Már meg volt. Gyere, mert biztos kíváncsiak már, hogy mi van velünk. - mosolygott rám. Felálltam, megigazítottam a hajam és a ruháim, majd odaálltam mellé és összekulcsoltam az ujjainkat. Mosolyogva lenézett a kezünkre, mire én egy puszit hintettem a hajába. Az ajtót kinyitottam, mire egy üres folyosóval találtuk szembe magunkat. Lenéztem a földre, ahol egy papír volt, amit azonnal felvettem és hangosan olvasni kezdtem.
"Drágáim!
Mivel ti annyira el voltatok foglalva a másik szájával, ezért gondoltuk, hagyunk titeket, had élvezzétek ki. Ha keresnétek minket, akkor otthon leszünk. Aztán csak huncutkodjatok!
Xx Louis bácsi"
- Hát ez sem normális! - nevetett fel Carmen. Elindultunk ki a kórházból, majd a kocsimba beszálltunk és elindítottam a motort. Az út nem volt hosszú mivel Carmenék háza nincsen messze a kórháztól. Igen, hozzájuk megyünk, mert biztos szeretné látni az öccsét. Kiszálltunk az autóból és bementünk a házba, majd fel az emeletre. Lerakta a táskáját a szobájába, majd bekopogtunk Adamhez. Mikor ajtót nyitott, annyira örült, hogy felkiáltott. Mindkettőnknek megfogta az egyik kezét és behúzott, majd a kezünkbe adott egy-egy játékkonzolt, amit mi nevetve fogadtunk el, majd játszani kezdtünk.