17.fejezet~Rajongók

Itt a legújabb rész! Nem valami izgalmas de azért remélem tetszik nektek és megér néhány komit.:) 2-3 komment után jön a kövi! Xx RR

Rajongók

"Annyira meghatódottam, hogy nem mertem a szememnek hinni. Teljesen kivirultam mikor megláttam azt a sok sikítozó directioner-t a táblájukkal ." - Carmen Philips

*Carmen szemszöge*

Este miután mindenki elment-beleértve Perrie is- ledőltem az ágyra és aludni akartam de nem sikerült. Amint a szemeimet lecsuktam, azok nem akartak úgy maradni, hanem folyton kinyitódtak. Nem jött álom a szememre. Unatkozásom közepette megnéztem, hogy a ruhákon kívül hoztak be nekem mást is. Szerencsémre egy könyvet is elraktak, de nem akármilyen könyvet. Amit aznap kezdtem olvasni mikor megismertem a fiúkat, Stephen King-től a Carrie-t. Felkapcsoltam a kislámpát, majd megkerestem a behajtott lapsarkot és a mondatok közé vetettem magam. Néha-néha néztem csak fel, mikor valaki elhaladt a kórterem előtt. Az egyik kezem mindig az ágyon pihent közvetlen a csipogó mellett. Gondolom most kérdezitek mi ez a csipogó? Ez a csipogó arra szolgál, ha olyan személy van a szobámba akit nem szeretnék, akkor csak megnyomom rajta a piros gombot és a kórház biztonsági őrei azon nyomban itt teremnek. Ilyenem csak nekem van, mert Perrie megbeszélte, amibe én azonnal belementem. Igazából nem tudom miért egyeztem bele, lehet azért, mert így legalább egy kicsit biztonságban érzem magam. Miközben faltam a sorokat már nem néztem fel, mert teljesen belemerültem a könyv fantasztikus világába. Sorról sorra olvastam egyre gyorsabban. Hirtelen egy esést hallottam meg a folyosóról, ami egyből kizökkentett az olvasmány világából, ezért behajtottam a lap sarkát és összecsuktam az irományt. Letettem magam mellé az ágyra, majd azonnal felkaptam a fejem, mert az ajtóm nyílt és megláttam két alakot. A kislámpa fényéből kivettem, hogy az egyik nő a másik férfi, aki sántikál. Felkapcsoltam a nagy lámpát, így megláthattam kik az alakok tulajdonosa.
- Ti mit kerestek itt?! - szinte köptem a szavakat nekik.
- Jöttünk meglátogatni téged. - mondta határozottan Eleanor.
- Mi van?! Te meg mi a szart csináltál hogy sántítasz?! - szólaltam meg bunkón. Semmi kedvem jó pofizni.
- Elestem... - sziszegte a fájdalomtól Zayn.
- Béna. Nincs kedvem hozzátok úgy hogy menjetek el! - mutattam az ajtó felé mire meg se mozdultak. - Menjetek vagy hívom a biztonsági őröket. - fenyegettem meg őket, amit nem igazán vettek komolyan.
- Csak hallgass meg minket! - mondta Malik könyörgően. Karba fontam a karjaim, hozzá pedig komoly egyben dühös arcot vágtam, ezzel jelezve, hogy figyelek. - Nem gondoltam volna, hogy meghallgat. - fordult Zayn Calder felé. Eleanor megvonta a vállát, majd megszólalt.
- Figyelj Carmen...Nagyon sajnáljuk ami történt!....Minden az én hibám! - szólalt fel El, majd az utolsó mondatnál felhorkantam. - Nagyon sok volt bennem a pia, ezért nem tudtam mit teszek....mivel Louist nem találtam ezért az első pasit aki közelemben volt elkezdtem csókolgatni... - hezitált miközben mondta, szóval eléggé gyanús volt.
- Hazudsz! - szóltam közbe erélyesen.
- Ezt honnan veszed? - kérdezte Malik.
- Pff. Miközben mondta hezitált néhol, néha megrándult az arca, a kezét tördeli és nem mer a szemebe nézni, plusz nyelt egy hatalmasat, sokszor pislog és nem veszi egyenletesen a levegőt. - fejtettem ki bővebben.
- Na jó tényleg hazudtam... - vallotta be Eleanor.
- Miért? Ez az egy kérdésem van csak. Miért? - hangom elhalkult és szemeimet könny fátyol takarta el. Tekintetemet Elre vezettem és úgy néztem rá.
- Miért hazudott vagy miért csókolt meg? - szólalt meg Zayn értetlenül. Halványan elmosolyodtam ostoba kérdésén, majd arcom ismét elkomorult amikor barátnőmre néztem.
- Mert...mert...mert... - dadogott és nem mert rám nézni. Nagy fájdalmak között kiültem az ágy szélére és jobb lábamat a csempére helyeztem, majd a balt is és megpróbáltam ráállni.
- Ááá.... - nyögtem fel, mert a varrások nagyon fájnak. Zayn azonnal mellém jött és jobb karomat átvetette a vállán.
- Ne állj fel! Pihenned kell! - szólalt meg Eleanor. Visszaültem az ágy szélére, majd tekintetem ismét Calderre vezettem.
- Miért? - kérdeztem szomorúan. El a tekintetét a kórházi ruhámra vezette, majd kikerekedett a szeme.
- Carmen vérzel! - mondta mire én is a hasamra néztem. - Zayn azonnal hívj egy orvost! - parancsolta El mire barátom már itt sem volt. Eleanor segítségével visszafeküdtem az ágyra és vártuk az orvost, aki pár másodperc múlva rohant be az ajtón egyenesen hozzám.
- Felszakadt a varrat azonnal össze kell varrni a sebet. - mondta a nővérnek aki a doki után jött be.
- Egy műtőt azonnal készítsenek elő egy hasi vágás összevarrásához. - szólt bele a falon lévő telefonba a nővér. A hallásom és látásom kezdett tompulni, de még értettem néhány mondat foszlányt.
- Carmen maradjon velünk! Csak nézzen rám! - a pupilláim megvilágította egy kis zseblámpával, majd ismét a nővérnek kezdett dumálni. - Túl sok vért vesztett. A reflexei még reagálnak, de azonnal el kell állítanunk a vérzést! - többet nem hallottam, mert szemeim lecsukódtak és mély öntudatlan állapotba kerültem.

*Zayn szemszöge*

- Maga és a hölgy pedig menjenek haza! - szólt rám az orvos. Dehogy megyek! Carmen életveszélyben van szóval maradok! Eleanorral kiültünk a váróba és vártuk mi lesz.
- Amúgy miért csókoltál meg? - kérdeztem halkan. Tekintetét rám emelte és mélyen a szemembe nézett.
- Mert irigykedek rá. - mielőtt kimondta egy hatalmas sóhaj hagyta el a száját. Irigykedik?
- De hát mire? - értetlenkedtem.
- Úgy mindenre. Neki van egy szerető családja, ő gyönyörű, ő okos, ő kedves, aranyos, megbízható és egy fantasztikus barátnő. - magyarázta mire felnevettem. Értetlen fejjel meredt rám ezért elmondtam neki.
- Ez mind rád is igaz Eleanor.
- De ő másképp szép, másképp okos, másképp kedves... - mondta volna még de én belé fojtottam a szót.
- És te tudod miért másképp minden? - kérdeztem mire megrázta a fejét - Akkor figyelj mert elmondom. Az a szerető család amire te gondolsz az átkozottul nem úgy van ahogy te azt hiszed. Az anyja ész az apja cseppet sem foglalkoznak a gyerekekkel csak a munkájukkal. Egyedül Adamre számíthat a családjában. A gyönyörűségért is megszenvedett ugyanis kislány korában sosem fogadták el ahogy kinéz. A pubertás alatt folyamatosan szépült azért néz ki úgy most. Az az okosság pedig nem az iskolából van ugyanis őt kirúgták a középsuliból. Miután kirúgták belátta a hibáját és titokban egy magántanárhoz kezdett járni. Kedves, aranyos, megbízható. Ez pedig csak személyiség kérdés. Fantasztikus barátnő. Hát ő nem így gondolja. Szerinte nagyon rossz barátnő. Ennyit az irigykedésről. - mondtam nyugodtan, néha mosolyogva.
- És te ezeket honnan tudod?
- Sokat beszélgettünk. - mosolyogtam rá. Láttam az arcán, hogy valami még bántja ezért rákérdeztem. Megint sóhajtott egy nagyot, majd kimondta mi bántja.
- Néha még a betegségére is irigy vagyok. - mondta mire értetlen fejet vágtam. - Mert mindig a középpontban van és ha kórházban van akkor mindig meglátogatják egy csomóan.
- Most ugye csak viccelsz? Ne akarj beteg lenni. Ő gyűlöl a középpontban lenni és azt is utálja hogy folyton kórházban van. Tudod mi a legrosszabb? - kérdeztem mire megrázta a fejét - Az hogy az emberek egyből sajnálattal néznek rá nem úgy mint egy normális emberre. Gyűlöl beteg lenni. Szerintem nincs miért irigykedned. - mondtam higgadtan, majd felálltam és kimentem cigizni. A nikotint erősen szívtam magamba, mert muszáj megnyugodnom, hogy Carmennek semmi baja. Én hülye viszont nem raktam fel a kapucnit és a napszemüveget ezért két lány felismert a sötétség ellenére is, mivel este van.
- Zayn kérhetünk egy aláírást és közös képet? - kérdezte kedvesen a fekete hajú lány.
- Persze.
- Amúgy miért vagy itt a kórháznál? - kérdezte a szőke hajú.
- A barátnőmet látogatom. - mosolyogtam rájuk. Megcsináltuk a képeket, majd maradtak még egy picit beszélgetni. Ez a két lány teljesen higgadtan és normálisan viselkedett velem, aminek én kifejezetten örültem.
- Perrie kórházban van? - értetlenkedett a fekete hajú.
- Már nem Perreivel jár. Ők szakítottak. Várj akkor neked új barátnőd van. - vigyorgott a szőke.
- Pontosan.
- És hogy hívják? - kíváncsiskodtak tovább.
- Carmennek. Nagyon aranyos és kedves lány. És kérlek titeket ne utáljátok, mert nagyon szeretem. - mondtam mosolyogva. - Csajok bocsi de nekem vissza kell mennem. Sziasztok! - mondtam mosolyogva, majd intettem és bementem a kórházba. Eleanor még mindig ugyanott ült ezért odamentem hozzá.
- Gyere már biztos összevarrták a sebét. - mondtam, mire felállt és elindult. Mikor felértünk benyitottunk a kórtermébe ahol az ágyon feküdt és aranyosan olvasott. Amikor meglátott minket, behajtotta a lap sarkát, majd összecsukta a könyvet és az éjjeliszekrényre rakta. Becsuktuk magunk mögött az ajtót, majd én odamentem és leültem az ágy szélére. A kezéért nyúltam, amit nagy meglepetésemre nem húzott el. Összekulcsoltam az ujjainkat, amit Ő nagy figyelemmel kísérelt, majd a másik kezem az arcára simítottam, mire a kézfejemre helyezte puha kezét. Belebújt a tenyerembe, majd mosolyogva nézett rám, amitől nekem is felfelé görbültek az ajkaim.
- Meg tudsz nekem bocsájtani? - kérdeztem óvatosan.
- Megbocsájtva. - mosolygott rám. Az arcához hajoltam, majd gyengéden megcsókoltam, amit viszonzott, ezért belemosolyogtam a csókba.
- Nekem meg tudsz bocsájtani? - suttogta lehajtott fejjel Eleanor.
- Nagyon sajnálja. - suttogtam szerelmem fülébe.
- Hát nem is tudom... - vigyorgott Carmen. El azonnal felkapta a fejét, majd amint meglátta barátnőm vigyorgó fejét, idejött és szorosan magához vonta. - Persze! - nevetett fel Carmen.
- Most viszont nekem mennek kell, mert beszélnem kell Louisval is. Sziasztok! - köszönt el Eleanor, majd távozott.
- Idefekszel mellém? - kérdezte bociszemekkel szerelmem. Oldalra fordulva feküdt, így én mögé feküdtem, majd jobb kezemmel a derekán öleltem át. Kezeinket összekulcsoltuk, majd betakaróztunk.
- Szerinted Louis megbocsájt neki? - kérdezte Carmen, miközben a kézfejemet a hüvelykujjával simogatta.
- Nem tudom... - válaszoltam reménykedve. Remélem ők is kibékülnek. Így feküdtünk csöndben, mikor Carmen ásított egyet.
- Aludj el. Pihenned kell. - suttogtam a nyakára amitől kirázta a hideg. Lehunyta a szemeit, majd mosolyogva elaludt. Egyenletes szuszogását hallgatva az szemhéjaim lecsukódtak és mély álomba merültem.

*Carmen szemszöge*

Reggel boldogan és kipihenten keltem. Mivel kényelmetlen volt ez a póz ezért átfordultam a másik oldalamra, de nem kellett volna ugyanis Zayn a földön kötött ki. Egyből az ágy szélére mentem és lenéztem a földön fekvő barátomra.
- Nagyon sajnálom! Nem volt direkt! - mentegetőztem azonnal. Nyögdécselve felkelt a padlóról, majd felült az ágyra.
- Ugye tudod, hogy ki kell engesztelned? - kérdezte felvont szemöldökkel. Elfektettem az ágyon és ráültem a csípőjére majd az arcához hajoltam és érzékien megcsókoltam.
- Akkor el is kezdem. - suttogtam vigyorogva ajkaira. Még egyszer és még egyszer és még egyszer megcsókoltam, addig ameddig a levegő nem fogyott el. - Még mindig haragszol?
- Eddig sem haragudtam. - vigyorgott rám. Nevetve leszálltam róla, majd bementem a fürdőbe és az arcomat megmostam.
- Carmen ezt látnod kell! - szólt nekem Zayn, mire visszamentem és az ablakban álló barátomhoz sétáltam. Kinyitottam az ablakot, majd kinéztem. Amit kint láttam az teljesen ledöbbentett. Lent egy csomó lány volt, kiknek a kezükben táblák voltak és ez volt a táblákra írva: "Gyógyulj meg Carmen!". Amikor megláttak engem és Zaynt, elkezdtek sikítozni és ordibálni. A meghatódottságtól könnyek szöktek a szemembe és hatalmas mosolyra húzódott a szám.
- Úr....isten.....! - suttogtam magam elé. - Ez mind miattam? - kérdeztem Zayntől. - De hogyan?
- Tegnap két directioner-rel beszélgettem és kérdezgettek meg ilyesmi. Elmondtam hogy miattad vagyok itt. Legelőször azt hitték hogy Perrie van kórházban, de elmondtam, hogy vele már rég szakítottam és van egy új barátnőm. Gondolom elhíresztelték. - mosolygott rám. Azonnal rohantam a cuccaimhoz, amiből elővettem néhány ruhadarabot, amiket amilyen gyorsan csak tudtam magamra is kaptam, majd felvettem a cipőm és Zaynre pillantottam.
- Jössz? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Ellökte magát a faltól, majd összekulcsolta az ujjainkat és elindultunk a lifthez. Lementünk a földszintre, miközben a kezünk még mindig össze volt kulcsolva. Mielőtt kiléptünk volna a rajongók közé vettem egy hatalmas levegőt és megszorítottam Zayn kezét. Kiléptünk a kétszárnyú ajtón, mire az összes directioner ránk kapta a tekintetét. Mindenki futni kezdett felénk aláírást és közös fotót kérve. Mi csak mosolyogva fogadtuk őket.